A cukkinibokrok még javában teremtek, amikor jött az első fagy. Kénytelenek voltunk beszedni az összest, akár megnőtt már, akár nem, és lefagyasztani. Mint kiderült, fagyasztott cukkiniből nem jók a kedvenceink: a töltött és a rántott cukkini. Miki keresett cukkinikrémleves receptet, ez viszont nagyon finom.
Hozzávalók: 2 db közepes cukkini, 1 vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 2 leveskocka, 2 dl tejszín, 1 kk ecet, kevés petrezselyemzöld (finomra vágva lefagyasztva), só, bors, kevés vaj, 1/2 l víz
A cukkinit hagyjuk kiengedni, a hagymát felaprítjuk. Vajon üvegesre dinszteljük a hagymát, majd beletesszük a cukkini felét és a darabokra vágott fokhagymát. Kevergetve pároljuk. Ezután felöntjük kb. 2 dl forró vízzel, és beletesszük a húsleves kockákat. Tovább főzzük.
Amíg puhul a leves alap, a cukkini másik felét gyufaszál vékonyságú hasábokra vágjuk, és egy serpenyőben (legjobb erre a célra a teflon serpenyő) felforrósított vajban barnára pirítjuk. Ha szép ropogós barna, akkor egy szalvétával bélelt tálra tesszük.
A levest kézi mixerrel pépesre turmixoljuk, és felöntjük a maradék vízzel, majd belekeverjük a tejszínt. Ha szükségét érezzük sózzunk utána! Kevés borssal és egy gondolatnyi ecettel pikánsra ízesítjük! Végül beleszórjuk a petrezselyemzöldet. Összeforraljuk.
Forrón tányérokba merjük, és a félretett pirított cukkini darabkákkal kínáljuk.