A tavalyi szemjelölők után eszembe jutott még valaki, akinek szívesen csinálnék ilyet. A szőttes ágytakarón levő középső (matyó) párnát ő hímezte nekem ajándékba.Mivel kicsit könnyebbet szerettem volna, egy boltban vettem a színes díszeket. Fimo gyurmából készítette a bolt tulajdonosa.Készült öt…
Amikor a testvéremnek kötöttem sapkát fekete fonalból, kiderült, hogy az egy darab szemjelölő (amit egyszer ajándékba kaptam egy fonal mellé) nem elég, mivel 3 helyen kellett fogyasztani és lámpával sem igazán láttam, hol.A második adag fényvisszaverő dísz után maradt még a kellékekből, ezért…
Ezt Miki alkotta: iker madárodú. A málnatámasz tetejére szerelte fel, remélem tavasszal jönnek majd lakók mindkettőbe. Egy barátunktól kaptuk az alapot, azaz a dobozt a tetővel. Miki csinálta a többit: lefestette, majd belül kétfelé osztotta és a két végén csinált egy-egy bejáratot. 38 mm-es a…
Az első adag fényvisszaverő dísz után maradt még a kellékekből. Mivel az egyik az első adagból szétjött, aztán a készen vett is, szétszedtem őket (kivéve a kicsit) és csináltam újakat. Most damilt használtam, az erősebb. A szalagot a kezemre tekertem, elvágtam, majd a közepükön összekötöttem…
Egy kézműves vásáron vettem egy fényvisszaverő díszt, amit cipzárra kell rakni. Szerettem volna venni még, de nem találtam hasonlót, végül magam csináltam párat. Gyöngyfűző kellékekből készült, a bojt fényvisszaverő szalag. A nagyobbak a szélesebb szalagból készültek, a kicsi a keskenyből. A…
Egy kiürült kókuszdióból csinálta Miki, amit sikerült szépen kettévágnia. A tetején eredetileg lyuk volt a szívószálnak, a helyére egy régi fiók-fogantyút szerelt. Az alját laposra vágta. Kívül-belül csiszolva és lakkozva van. Egy vas edénytartót raktunk alá, így stabilabb. Dióféléket,…
Mivel olyan helyen lakunk, ahol télen hónapokig lehet -10 fok alatt (akár -30-ig), ajánlott a hűtőrácsra maszkot tenni (pl itt egy cikk erről). Miki nem akart készen venni, mert nagyon drága, inkább csinált mindkét rácsra. Először levette a mintát, azaz sütőpapírt rakva a hűtőrácsokra, átrajzolta a…
Miki készítette a teraszon levő szekrényt a kerti gépeknek (fünyíró, szegélyvágó, gyepszellőztető stb) és a tüzifának. Ugyanolyan deszkából van, mint az első, a mérete is kb ugyanakkora. Minden része (a polcok is) telített deszkából van. Az oldala és az ajtók belső oldalán 3-3 deszka van keresztben,…
Nagymamám megőrizte a legalább 30 éve tönkrement Singer varrógépe alsó fiókját, abban tartotta a varrótűit, cérnákat stb. Miután hozzám került, Miki felújította és most varráshoz használom szemetesnek. Ebbe kerülnek a levágott cérna- és anyagdarabkák, eltört gombostűk stb. Olyan szép, hogy a…
Mivel a ház domboldalba épült, a hálószoba teljesen a földben van (a másik oldalon levő szobák viszont a földszinten). A képen levő rács nagyjából a szoba plafonjával egy magasságban van. Hogy télen a hó ne zárja le a szellőzést, korábban egy régi asztal üveglapja volt fölötte, amit még az előző…
Miki csinált nekem egy kissámlit a kertbe, azaz lemásolta a sajátját. Maradék fenyődeszkából készült, a lábai helyett két lap van, amiket alul léc fog össze. A léc végei az oldallapon levő lyukon mennek át, a külső oldalon ékkel vannak rögzítve. Két különféle lazúrlakkal…
Mióta meleg van, esténként nyitva szeretnénk hagyni az erkélyajtót, de persze jönnek a szúnyogok. Mivel nem lehet ilyen ajtót készen kapni akkora méretben, mint ami nekünk kell, Miki csinált egyet. Lécekből csavarozta össze, lefestette, a szúnyoghálót kárpitos tűzőgéppel…
Az üvegházba új polcok kellettek, mert a régi kicsi volt, nem elég a palántáknak. A lába és az oldalmerevítések vastag lécből vannak, a polcok lambéria. Méretre vágás után Miki lefestette mindet kétszer, majd száradás után összecsavarozta őket. A nagyobb az előkertben levő…
Nagymamámtól örököltem a kézikötőgépét, ami legalább 40 éves. A doboza kartonpapírból volt, a teteje hiányzott, ezért a gép úszott a porban. Miki készített neki egy dobozt. 16 mm vastag mdf-lapból készült, amit a boltban vágattunk méretre. A vágott szélekre élfóliát…
Idén kaptam tojásfestéket, az élénk színűek azzal készültek. A halványakat (kék és piros) ételfestékkel festettem, azaz ételfestékes vízben főztem őket. A díszítés szokás szerint üvegfesték kontúrozóval készült, kettő ecetbe mártott fogpiszkálóval.
Az asztaldísz a tavalyihoz hasonlóan készült. Az alapja oázis, amit az almasütő edényünk tálkájába tettem, vizet öntöttem rá. Az adventi koszorúból kimaradt fenyőágakat használtam: a hosszabbakat hátra szúrtam, a rövidebbeket előre és oldalra. A tetejére egy…
Idén nem volt mo-i festékem, ezért azt használtam, amit itt be lehet szerezni. A tojásokat mosogatószeres vízzel zsírtalanítottam, majd kb 1 órát főztem a színezőanyaggal együtt. - a barna tojásokat vörös- és lilahagyma héjjal telerakott vízben főztem - a rózsaszínek vizéhez egy kis üveg piros…
A ház tűzfala délre néz, már majdnem mediterrán klíma van ott :-) Szerettük volna kihasználni a vizelvezető sóder-sávot is. Miki ötlete volt, hogy ültessünk oda valamit vödrökben. 11 műanyag vödröt vettünk, az aljukra Miki 4-4 lyukat fúrt, beásta őket a sóderbe, hogy…
A felújítás utolsó nagy munkája a lépcső volt. Miki leszedte a lépcsőfokokról a filcborítást, lecsiszolta és mahagóni színre festette a fokokat. A szélére gumiszegélyt raktunk. Mivel a fokok külső szélén léc van, a gumiprofil függőleges részét le kellett vágni. Minden…
A hálószobában vannak a biztosítékok egy ronda fémlapon, mellette egy kisebb lapon pár újabb, modernebb biztosíték. Miki készített rájuk egy szekrénykét, ami eltakarja őket. 16 mm vastag mdf-lapból készült, amit a boltban vágattunk méretre. A vágott szélekre élfóliát…
Az asztaldísz alapja oázis, amit az almasütő edényünk tálkájába tettem, vizet öntöttem rá. Miki vágott kis fenyőágakat, a hosszabbakat hátra szúrtam, a rövidebbeket előre és oldalra. A tetejére egy szereptévesztéses Télapó került (matrózpóló van rajta), amit a tavalyi díszhez is használtam. A…
Az előkertben kevés volt a virág, ezért Miki készített egy álló virágtartót. Teraszhoz való telített deszkából van, vastag fóliával bélelve, színtelen lakkal kezelve kívül.
Bográcsozáskor nem tudtunk leülni a tűz közelében, ezért Miki maradék fából készített egy kis kerti padot. A deszkákat körfűrésszel vágta méretre, a széleket csiszolta, a darabokat csavarbehajtóval összecsavarozta. Az ülés három vastag deszkából van, a lábak szintén…
Egy barátunktól kaptunk egy régi kerti hintát. A fa egy része korhadt volt már, repedezett és úgy tűnt, hogy nem bírna meg egyszerre mindkettőnket. Miki telített fából készítette el a részeket az eredetiek méretére, de vastagabb fából, hogy erősebb legyen. A fém részek…
Miki a neten talált fotókat és leírást az eper-piramisról, aztán áprilisban a kertészkedők vásárán (Kevätmessut) lehetett kapni kb 60 centi magasakat. Az alapja egy négyzet alakú keret, alja nincs, mivel a kertben, a földön áll. Telített fából készült. Alul egy négyzet…
A ház déli oldalán levő közös terület (amit eddig is mi gondoztunk) nagyon csúnya volt: hepe-hupás, benne bokrokkal és egy-két kis fával. Idén végre kiszedtük a fákat és bokrokat, egyenesre "faragtuk" a terepet ásóval és gereblyével. A ház tövénél levő sóder-sávot…
Idén vettem tojásfestéket Magyarországról. A tojásokat mosogatószeres vízzel zsírtalanítottam, keményre főztem, majd forrón a festőlébe tettem, amibe ecetet raktam a használati utasítás szerint. 5 színt használtam (sárga, narancs, piros, kék, zöld). Az összes tojás kb fél órát állt a festőlében. Az…
Az asztaldísz alapja oázis, amit egy éjszakára vízbe áztattam. Magyalágakat vágtam, a hosszabbakat az oázis oldalára szúrtam, a rövidebbeket előre és hátra, hogy ovális formát kapjak. A tetejére egy szereptévesztéses Télapó került (matrózpóló van rajta), mellé apró karácsonyi díszek, amik alján drót…
A kerthez vezető lejtő meredek és csúszós, Miki és Pista bácsi lépcsőt készítettek ide. A fokok részben földdel, részben apró szemű sóderrel vannak feltöltve. November 21-én ásták a keretet, szerencsés volt az időzítés, mert aznap volt az utolsó fagymentes nap. Másnap,…
A tárolót előbb kívülről újítottuk fel (azaz lecseréltük a lambériát), majd szigeteltük. Azért van erre szükség, hogy télen-nyáron hűvös, de fagymentes legyen és itt tudjuk tartani a befőtteket, kolbászt, borokat. Az ajtó felőli részen tartjuk a szerszámok egy részét…
A bográcsozó hely mellé készült egy asztalka, amit le lehet hajtani, ha épp nincs rá szükség. Telített fából készült, amit egy barátunktól kaptuk. Mivel a kerítés gyenge, hátul is lábai vannak, amiket a kerítéshez csavaroztunk. Az első lábait fel lehet hajtani, kapupánt…
Mivel a fűnyíró, ágdaráló és pár egyéb holmi nem fért el se a tárolóban, se a terasz szekrényben, plusz kellett hely az autógumiknak is, Miki készített egy ládát a teraszra. Persze lehet kapni készen is, de azok drágák, kicsik, plusz kaptunk telített fa deszkákat egy…
Egy barátunktól kaptuk a rácsot, amire növényeket szeretnénk futtatni. Mivel nem szabad növényeket közvetlenül a falra futtatni, ezért a rács mögött telített fából készült deszka (kb 4x4 cm vastag) van. A rács kiálló végeit levágta Miki, a rácsot pedig U-szögekkel…
A júniusban elkészült kerítésben kihagytunk egy "ablakot", ahova készen kapható rácsot szerettünk volna tenni. Mivel nem lehet kapni ilyen méretben, végül telített fa lécekből csinált Miki egyet. Először keretet készített a lécekből, szögbelövővel rögzítve a sarkokat.…
Telített deszkából készült, a váza fémcsövekből van, ebben nagyon sokat segítettek a barátaink. A deszkákat méretre vágtuk, majd két keresztlécre rögzítve Miki megrajzolta az ívet és kifúrta a kapupánt-csavarok helyét. A szívet is felrajzoltuk, majd kivágás után a…
Miki készítette a teraszon levő szekrényt a kerti szerszámoknak. Az ajtók, az oldal és a teteje telített deszkából van, a háta egy régi szekrény hátából, az alja és a polcok régi polcokból készült. Az oldala és az ajtók belső oldalán 3-3 deszka van keresztben, ezek fogják…
Miki készítette a kert végében levő komposztálót. Egy barátunktól kaptuk az anyagot hozzá: telített deszkából van. A hosszabb oldalakon belül 3-3 deszka van keresztben, a két végén 2-2. A belseje függőlegesen kétfelé van osztva. Nincs alul kis ajtaja, amin ki lehetne szedni a…
Idén főleg természetes anyagokkal festettem a tojásokat, a lenti cikk szerint. A tojásokat mosogatószeres vízzel zsírtalanítottam, keményre főztem, majd forrón a festőlébe tettem. A vörösesbarnákhoz kávét használtam: kb 10 evőkanál kávét megfőztem kb fél liter vízben egy csipet sóval, leszűrtem,…
Hozzávalók: 200 g pálmaolaj, 200 g kókuszolaj, 50 g ricinusolaj, 200 g kakaóvaj, 300 g repceolaj, 361 g víz, 131 g NaOH, 1 kk só, 1 ek keményítő, 10 ml eper illóolaj, 10 ml mangó illóolaj A csokis-vaníliás szappan receptje szerint készült, csoki és vanília helyett eper és…
Hozzávalók: 400 g olívaolaj, 100 g pálmaolaj, 200 g kókuszolaj, 50 g ricinusolaj, 100 g kakaóvaj, 100 g repceolaj, 361 g víz, 131 g NaOH, 1 kk só, 1 ek keményítő, 50 g olvasztott 70 %-os étcsokoládé, 10 ml vanília aroma, 10 ml csoki illóolaj A citromos-mákos szappan szerint…
A mosószappan készítésekor Mikit elkapta az ihlet, hogy próbáljuk ki a pipereszappanokat is... Hozzávalók: 500 g extra szűz olívaolaj250 gr pálmaolaj250 gr kókuszvaj380 gr víz144 gr NaOH20 g vaj1 ek étkezési keményítő3 ek egész mák1 db citrom reszelt héja5 ml citrom/eucalyptus…
Erdélyben, Alsósófalván kaptuk a receptet, aztán megtaláltuk ugyanezt a neten is. Hozzávalók: 5 l víz, 2 kg zsiradék (mi Tesco-s vödrös zsírt használtunk), 1 kg marószóda (kristályszódának is hívják), 1 kg liszt, 1 l olaj. A szódát a vízben feloldjuk, 24 órát állni…
Az idei hímes tojásokhoz bolti tojásfestéket használtam, a szürke és a fekete tojást fekete ruhafestékkel színeztem főzést után. A minták többsége üvegfesték kontúrozóval készült, a Gyimesi írott tojások c. könyv alapján. A felső zöld tojásra ragasztóval rajzoltam a mintát és csillámporba…
Az idei hímes tojásokhoz nem volt festékem, ezért kipróbáltam néhány más anyagot. A lilát áfonyával teli vízben főztem, a sárgákat és zöldeket ételfestékkel színezett vízben. Néhányat céklaszeletek festettek rózsaszínre krumpliszínűre (soha többet). A kéket, pirosat…
Miki készítette a tálast, nyers fából és saját kútfőből :-), Malonyai Dezső: A magyar nép művészete I. kötete (Kalotaszeg) alapján. Poharak és tálak pereme adta az íveket, a meglevő tányérok, köcsögök és "bajszos" borosbögrék mérete a polcok magasságát. Még nincs…
Háziszappanból: 35 dkg háziszappant lereszelünk, 2 l vízben felfőzzük, míg feloldódik. Merülőmixerrel simára keverjük, hozzákeverünk még 3 l vizet és 2 dl mosószódát (elhagyható). Ha langyosra hűlt, zárható műanyag dobozba tesszük. Babaszappanból: egy babaszappant…
Idén Krisztánál készültek a hímes tojások, a tojástartók és Lajoska.Elég vegyes módszerrel sikerült a tojásokat megfesteni: tavalyi tojásfesték, ételfesték és természetes anyagok is besegítettek. Vittem kipréselt áfonya- és céklalevet, de nem működött a dolog,…
Lajoska húsvétra készült, remélem, tetszeni fog a címzettnek :-) A teste műanyag tojás, a feje sytrox golyó, mindkettőt Miki festette zöldre óriási türelemmel. A szeme készen vett, a többi része dekorgumiból készült. Most használtam először, nagyon egyszerű vele dolgozni,…
A betlehemi jászlat ólat együtt csináltuk Mikivel, két mandarinos dobozból. Az egyiket Miki szétszedte, a másik oldalát és hátlapját megmagasította a szétszedett doboz oldalából.Az oldalára vékony…
Idén is elkészítettük az adventi koszorúnkat, Czárán Eszter: Világnak Virága c. könyve ésMolnár V. Józsi bácsi útmutatásai szerint.Igaz, hogy itt nem találni füzfavesszöt, se csipkebogyót, de nem estünk kétségbe, hanem igyekeztünk megoldani a problémákat…
Egy nagyon kedves barátnőmtől kaptam ezt a hímzett falvédőt, valószínűleg a nagymamája hímezte egyszer rég. Miki kitalálta, hogyan lehetne felrakni a konyha falára: keretet készített falécekből, én piros csíkot varrtam a mintás szalag szélére. A piros anyagot körben…
Modell: -Anyag: kékfestőA Mesterségek Ünnepén, a Várban vettünk kékfestő anyagokat, a függönyhöz bordűröst (80 cm széles), a székpárnákhoz simát.A székpárna huzatok négyzet alakúak, két sarkuk lekerekítve a párnának megfelelően. Az egyik oldalán nyílás van, fehér…
Karácsonyi ajándéknak készültek ezek a betűk egy vagány, táncoslábú kisfiú :-) ajtajára.Úgy készült, mint a LUCA betűk, de előtte beszereztem rendes festéket: fehér akrilfesték és tempera keverékével alapoztam a betűket, majd fehér kontúrozófestékkel és kék…
Karácsonyi ajándéknak készültek ezek a betűk a világ legaranyosabb csillagszemű kislányának :-) az ajtajára. A Sinooperi-ben lehet kapni festetlen, farostlemezből készült betűket, testszínű festékkel alapoztam (kivéve az alját), majd fehér kontúrozófestékkel és piros…
Egy 3 1/2 éves kisfiúnak készült ez a képeslap, remélem, túléli a postázást és még tetszeni is fog neki :-)Matt fotópapír az alap, a napocska és az ostor nyele aranypor (ragasztóra szórva), a juhász lába, kalapja és bajusza matrica, a subája műszőrme, csíkonként…
Idén is készültek hímes tojások, méghozzá kalákában, 8-an szorgoskodtunk a konyhában... A barnák hagymahéjjal, részben bolti festékkel festve.Festés után üvegfesték kontúrozóval rajzoltam rájuk hagyományos magyar / gyimesi mintát, a fehér vonalak pedig ecetbe…
Szerettünk volna egy polcot a konyhai rádiónak, hogy ne az asztalon legyen (az is). Viszony az egyetlen szóba jöhető helyen időnként vendégek ülnek, így lehajthatónak kellett lennie. Polcot könnyű volt találni, viszont azt, ami alátámasztja a polcot, hogy elbírja a rádiót,…
Tegnap volt advent első vasárnapja, Miki és Katica kimerészkedtek a hóba-fagyba gallyat gyűjteni és hagyományos adventi koszorút készítettek, ahogy Molnár V. József tanítja. Sajnos méhviasz gyertya helyett be kellett érni bolti pirossal, de így is nagyon szépek lettek.
A legutóbbi bejegyzés óta eltelt másfél hónapot részben azzal töltöttük, hogy felújítottuk (illetve Miki felújította) a lakást.Az összes plafont és a falakat lefestette, a plafont fehérre, a falakat színesre, fenn és a sarkokban fehér szegéllyel.A nappali narancssárga:A…
Az idei hímes tojások természetes anyagokkal lettek megfestve, egy netes cikk alapján. A barna tojások vörös- és lilahagyma héjjal, a drappok chiliporral (amitől elvileg sötét narancssárgának kellene lenniük), a középső pedig szárított és friss citromfűvel, amitől zöld lett…
Sajnáltuk kidobni a szebbnél szebb képeslapokat, így kiragasztgattam őket a konyhaszekrény oldalára, így mindig szem előtt vannak, de nem útban... Szerencsére maradt még hely alul az újaknak. Egy regényben olvastam hasonlót, ott a családi fotókat rakták ki így.
Ezek a tojások tavaly (2009) készültek egy húsvéti szeánszon :-) (azaz mi, csajok négyen festettünk, a fiúk meg rekreálódtak a kanapén).Hagyományos magyar mintákat használtunk, a keményre főzött tojásokat magyar tojásfestékkel festettük meg, aztán jött…
Amikor megkaptuk kedvenc tállyai borosgazdánktól a megrendelt borokat, azt tanácsolta, hogy a műanyag palackból öntsük át üvegekbe. A svéd bútoráruházban (ez nem a reklám helye) vettünk literes csatos üvegeket, de fel is kellett címkézni valahogy. Üvegfesték kontúrozóval…