Az erkélyen termett bazsalikom két erkélyládában, 4-4 fali és csüngő tartóban. A nagy leveleket rendszeresen leszedtem, most a hideg beálltával pedig "learattam" az összeset. Mivel a fagyasztó tele van, üvegben tettem el őket, lehetőleg egy üvegben egy adagot, azért nincs tele ez az üveg sem.
Hozzávalók: 2 nagy tál bazsalikom, 18 dkg fenyőmag, 5-6 gerezd fokhagyma, 3-4 dl olívaolaj, 1 kiskanál só, kevés bors
A bazsalikomot kicsit összevágjuk, mély tálba tesszük, ráöntjük a fenyőmagot, az összenyomott fokhagymát és 2 dl olívaolajat. Merülőmixerrel (és türelemmel) egyenletes péppé keverjük. Azért kell előtte összevágni a bazsalikomot és az összes többit a tetejére tenni, mert így könnyebben összekeveredik. A fenyőmagot le lehet darálni előtte, ha teljesen sima szószt szeretnénk.
A kis (2-3 dl-s), tiszta üvegekbe egy-egy csipet nátrium-benzoátot teszünk, forrásban levő vízzel félig felöntjük és lezárva jól összerázzuk. A vizet kiöntjük, beleteszünk egy adag pestot. A tetejére olívaolajat öntünk, hogy elzárja a levegőt a pestotól. Hideg helyen tartjuk.
Most nem mértem semmit hozzá, csak szemre adagoltam a hozzávalókat, nagyjából e recept szerint: http://www.femina.hu/recept/pesto.