dec
18

Parmezános keksz

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

parmezankeksz.jpgHozzávalók: 10 dkg reszelt parmezán, 1 dl dió, 1 dl aszalt paradicsom, 7.5 dkg vaj, 2 tojás + 1 tojás sárgája, 3 dl liszt, 1 kk sütőpor, 1 kk szárított bazsalikom, 1 kk só

A diót megdaráljuk, a paradicsomot lecsöpögtetjük az olajtól és apró darabokra vágjuk. A lisztet, sütőport, bazsalikomot, sót összekeverjük, beletesszük a diót és a sajtot. A tojásokat enyhén felverjük, belekeverjük a megolvasztott vajat és a paradicsomot. Összegyúrjuk, egy 5 cm átmérőjű rudat sodrunk belőle, 180 fokra előmelegített sütőben, sütőpapírral bélelt tepsiben 20 percig sütjük, majd hagyjuk hűlni. 1 cm vastag szeletekre vágjuk ferdén, majd 100 fokos sütőben 2 órát szárítjuk, majd a kikapcsolt sütőben hagyjuk kihűlni. Fémdobozban 2 hétig eláll.

Recept innen: Yhteishyvä Ruoka 6/2017

dec
14

Ombre póló

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

ombre_polo.jpgNem tudtam ellenállni az anyagnak: színátmenetes viszkózdzsörzé...

Modell: Burda 2013/1, 125.

Anyag: viszkózdzsörzé

A panel-mintás póló szabása szerint készült, azaz V-nyakú, oldalt enyhén karcsúsított, hátul középen is van egy varrás, ott is karcsúsított. Mivel az anyag túl kicsi (a maradékok között volt), az ujjához egyszínű viszkózt vettem. A nyakpánt dzsörzé ferdepántból van.

dec
11

Fokhagyma-krémleves

Címkék: konyha Regenor | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

fokhagyma_kremleves.jpgA szüleimtől kaptunk szuperfinom vörös- és fokhagymát szépen összefonva. A petrezselyemzöld saját termés, lefagyasztottuk. Miki több receptből gyúrta össze és regenorosította a receptet.

Hozzávalók: 4 fej fokhagyma, 2 kisebb fej vöröshagyma, 5 ek zsír, só, bors, 2 l víz, 2 leveskocka, 5 ek rizsliszt, 1 kk rozmaring, 1 kk kakukkfű, 1 marék petrezselyemzöld, 1 ek ghí, 1 dl növényi tejföl, 2.5 dl növényi tejszín

A vízből és a leveskockából alaplevet csinálunk. A zsíron megpirítjuk az apróra vágott hagymát és fokhagymát, rászórjuk a lisztet, elkeverjük. Rárakjuk a fűszereket és a ghít, felöntjük az alaplével. Kb 30 percet főzzük, majd botmixerrel simára turmixoljuk. A tejfölt és a tejszínt elkeverjük, a levesbe öntjük, egyszer felforraljuk. Pirított gluténmentes kenyérkockával tálaljuk.

dec
7

Asztaldísz 2017

Címkék: lakás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

asztaldisz_2017.JPGAz asztaldísz a tavalyihoz hasonlóan készült. Az alapja oázis, amit az almasütő edényünk tálkájába tettem, vizet öntöttem rá. Az adventi koszorúból kimaradt fenyőágakat használtam: a hosszabbakat hátra szúrtam, a rövidebbeket előre és oldalra. A tetejére egy szereptévesztéses Télapó került (matrózpóló van rajta), amit a tavalyi díszhez is használtam. A fenyőágakra apró karácsonyi díszeket tettem: gömb, gomba és a kedvenceim: két arany bogyó, dróttal összefogva. A piros bogyók csörgők, 5-6-ot vékony drótra fűztem és az ágra tekertem.

dec
4

Csípős lencse

Címkék: konyha Regenor | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

csipos_lencse.jpgNagyon finom köret vörös lencséből, tükörtojáshoz vagy kolbászhoz.

Hozzávalók:

4 fej hagyma, 4 gerezd fokhagyma, kb 1 dl zsír, 16 dkg lencse, 1 ek paradicsompüré, kevés curry, 6 dl húslé (kockából), só, bors

Aprítsuk fel a hagymát és a fokhagymát, pároljuk meg a zsíron. Adjuk hozzá a megmosott lencsét, a paradicsompürét és a curryt. Pár perc után öntsük hozzá a húslét, forraljuk fel, majd közepes tűzön, lefedve főzzük kb 10 percig, időnként megkeverve, míg megpuhul. Végül sózzuk, borsozzuk.
Recept: Blikk Nők 2016.XII.14.
nov
27

csicseriborso_fasirt.jpgAz előző Regenor kúra alatt vettünk egy csomag csicseriborsólisztet, de a nagy része még mindig megvolt. Ehhez kerestünk egy olyan receptet, amit könnyű regenorosítani és jó eséllyel ízleni fog nekünk.

Hozzávalók:

6 közepes db vöröshagyma, 30 dkg csicseriborsóliszt, 1 teáskanál édesköménymag, 1,5 teáskanál római kömény, 
1 kávéskanál feketekömény, só ízlés szerint, 1,5 teáskanál kurkuma, 1,5 teáskanál garam masala, 3 db chili (zöld, elhagyható), 1 kk chili (pirospaprikával helyettesíthető), 4 dl zsír (a sütéshez)
A liszthez hozzáadjuk a fűszereket, és elkeverjük. Ha egész köményt és fekete köményt használunk, azt mozsárban törjük össze kissé.
Annyi vizet adagolunk hozzá, hogy egy sűrű, csomómentes masszát kapjunk, ami nem lefolyik, hanem nehezen, de leesik a fakanálról. Hozzáadjuk a hagymát és az apróra vágott zöld chilit (ez opcionális, elhagyható), és alaposan elkeverjük. Kb. 10-15 percig pihentetjük. Ez idő alatt a sónak köszönhetően a hagyma egy kis levet fog ereszteni, ami kissé felpuhítja a masszát. Ha túlságosan híg lenne, akkor kis lisztet szórjunk rá, és keverjük el. Felhevítjük a zsírt. Ügyeljünk rá, hogy csak akkor tegyük bele a fasírtokat, ha az már tényleg nagyon forró, ellenkező esetben leül a serpenyő aljára és odaragad. Egy evőkanálnyi adagot teszünk a forró zsírba, enyhén szétlapítjuk. Ha már minden oldala aranybarna, papírtörlőre szedjük.
nov
20

Zöldparadicsom-savanyúság

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

paradicsom_savanyusag.jpgHozzávalók:

1/2 kg paradicsom, 1/2 dl víz, ecet, 1/2 kk nátrium-benzoát, szegfűbors, babérlevél, szegfűszeg, bors
Egyforma nagy, egyenletesen zöld, egészséges, szár nélküli, nyomódástól mentes paradicsomokat válasszunk ki savanyításra.  Alapos mosás után a paradicsomot üvegekbe rakjuk. Minden 1 liter felöntéséhez 8 dl víz, 5 dkg só, 2 g szemes bors, 2 g szegfűbors, 1-2 szem szegfűszeg, 4-5 db babérlevél szükséges. Az oldatot felforraljuk, majd a tűzről levéve, hűtés közben 1,5 dl 20 százalékos ecetet és 1 g nátrium-benzoátot adunk hozzá. Az oldatot csak kihűlés után öntjük az üvegekbe rakott paradicsomra, majd celofánnal lezárjuk.
nov
16

Kék sapka Mikinek

Címkék: kötés | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

kek_sapka_mikinek.jpgA hosszú finn télben jól jönnek az újabb sapkák, pláne ha van maradék fonal hozzá. Ez a pelerinem gallérjának maradékából van, Miki olyan sapkát kért, ami végig patentmintával készült.

Fonal: Rowan Cocoon (gyapjú-mohair), 7-es kötőtü

Az alsó szélen kezdtem 74 szemre, patentkötéssel (1 sima 1 fordított) kötöttem. Kb 15 cm-es magasságnál fogyasztottam először az 5-ik, majd minden 11-ik szemen. A szemet leemeltem, az előző és a következő szemet összekötöttem, áthúztam a leemelt szemen. A következő fogyasztásokat mindig ugyanazon a középső szemen csináltam. Amikor már csak kb 25 szem maradt, lezártam a maradék szemeket: áthúztam a szálat egyszerre minden szemen, szorosra húztam és elvágtam a fonalat, majd összehorgoltam a két szélt a fonákoldalon.

nov
13

Madárberkenye chutney

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

madarberkenye_chutney.jpgA szomszédunktól kaptuk a receptet és egy kis kóstolót. Mivel itt nagyon sok madárberkenye terem, muszáj volt kipróbálunk nekünk is.

Hozzávalók:

8 dl madárberkenye, 2 1/2 hagyma, 7 cikk fokhagyma, 1 dl olívaolaj, 30 szem aszalt barack, 2 1/2 ek reszelt gyömbér, 1 erős paprika, 5 kk mustármag, curry ízlés szerint, 1 dl ecet, 1 dl gyümölcscukor, 1 1/2 dl víz, nátriumbenzoát
A hagymát apróra vágjuk, a fokhagymát fokhagymanyomón átnyomjuk és az olívaolajon kicsit megpirítjuk. Hozzáadjuk a gyömbért, az apróra vágott paprikát, a megdarált mustármagot és a curryt. Pár perc múlva hozzáadjuk az apróra vágott barackot, megkeverjük, majd hozzátesszük a berkenyét. A cukrot feoldjuk a vízben és az ecettel együtt a többihez keverjük. Lassú tűzön másfél órát főzzük, időnként megkeverve. A tiszta üvegekbe egy-egy késhegynyi nátrium-benzoátot adunk, lezárva összerázzuk, majd kiöntjük a vizet. Beletesszük a chutneyt, a tetejére egy késhegynyi nátrium-benzoátot teszünk, celofánt, majd rácsavarjuk a tetőt. Pár perce a feje tetejére állítjuk őket, majd száraz dunsztban hagyjuk kihűlni (1-2 nap).
Eredeti recept: Nadja Nowak, Espoo
nov
9

Fekete-fehér sapka Mikinek

Címkék: kötés | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

miki_fekete_sapka.jpgA hosszú finn télben jól jönnek az újabb sapkák, pláne ha van maradék fonal hozzá. Ez a fekete sapka maradékából készült. Miki olyat kért, ami végig patentmintával van kötve. Sapkát kötni azért is szeretek, mert nem kell hozzá gondolkodni, azaz este fáradtan is lehet csinálni és hamar kész.

Fonal: Novita Lumo (melírozott, akril-gyapjú)

Az alsó szélen kezdtem 70 szemre, patentkötéssel (1 sima 1 fordított) kötöttem. Kb 15 cm-es magasságnál fogyasztottam először az 5-ik, majd minden 11-ik szemen. A szemet leemeltem, az előző és a következő szemet összekötöttem, áthúztam a leemelt szemen. A következő fogyasztásokat mindig ugyanazon a középső szemen csináltam. Amikor már csak kb 25 szem maradt, lezártam a maradék szemeket: áthúztam a szálat egyszerre minden szemen, szorosra húztam és elvágtam a fonalat. Mivel nem tudtam, hogy elég lesz-e a fonal a felhajtott szegélyre is, azt utólag kötöttem, a kezdő szemeket felszedve. Végül összehorgoltam a két szélt a fonákoldalon. 

nov
6

Petrezselyem peszto

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

petrezselyem_peszto.jpgHozzávalók: 200 g petrezselyem, 12 dkg dió, 3 dkg parmezán sajt (durvára reszelt), 2 gerezd fokhagyma, 1 dl zsír, só és bors ízlés szerint

A megmosott és leszárított petrezselyem leveleket durvára vágjuk, hozzáadjuk az előzetesen száraz serpenyőben illatosra pirított dióbelet, a megpucolt fokhagymát, zsírt és a sajtot. Az egészet pépesítjük (merülőmixerrel vagy turmixgépben), végül sóval és borssal ízesítjük. Kis dobozokba adagoljuk és lefagyasztjuk.

Recept: http://www.nosalty.hu/recept/petrezselyem-pesto

nov
2

Szürke lenvászon nadrág

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

szurke_lenvaszon_nadrag.jpgModell: Burda 2010/2, 112.

Anyag: lenvászon

A fehér nadrág mintája szerint készült, de farzsebbel. Az anyag ideális(nak látszik) nyári nadrághoz: jó esésű, szép fénye és esése van.

okt
30

Franciasaláta Regenor módra

Címkék: konyha Regenor | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

regenor_franciasalata.jpgMiki imádja a franciasalátát, így a Regenor alatt sem akart lemondani róla.

Hozzávalók, öntet: 1,1 dl ghí (tisztított vaj), 1 tojás, 1 citrom leve, só, bors, 2 dl növényi tejföl, mustár ízlés szerint, kb 2 ek nyírfacukor (xilit)

Hozzávalók, többi: 2 dl zöldborsó, 1 batáta, 20 dkg répa, 20 dkg petrezselyemgyökér, 1 nagy kígyóuborka, 1 doboz konzerv kukorica (cukormentes)

Öntet: beöntjük a merülőmixer edényébe a ghít, tojást, sót, borsot, citromlevet és a merülőmixerrel majonézt készítünk belőle. Hozzáadjuk a tejfölt, mustárt, sóval, borssal, cukorral ízesítjük és simára keverjük.

A borsót, répát, petrezselymet, batátát feldaraboljuk, külön-külön puhára főzzük és az öntetbe keverjük. Az uborkát meghámozzuk, kis kockákra vágjuk és 2 citrom levébe áztatjuk kb fél órára. Leszűrjük, hozzáadjuk a többihez. A kukoricát leszűrjük és a többihez keverjük.

Recept: Szakács Miklós

 

 

okt
26

Sötétkék nadrág

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

sotetkek_sztreccs_nadrag.jpgModell: Burda 2003/3, 129.

Anyag: sztreccs pamutvászon

Ezt is a szürke bársony nadrág mintája szerint varrtam, ívelt derékpánttal, elöl cipzáros, zsebe nincs.

okt
23

Arónialekvár

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

aronialekvar.jpgA kertben levő két kis bokorról leszedtük a termést és befőztük, egy kis üveg lett.

Hozzávalók:

1/2 kg arónia (fekete berkenye), 1/2 dl víz, 15 dkg cukor, 1/2 kk nátrium-benzoát
Az aróniát megmossuk, leszárazzuk, a cukorral és a vízzel főzzük kb 10 percig. Merülőmixerrel simára keverjük, még egyszer felforraljuk, majd egy frissen mosott üvegbe merjük úgy, hogy teljesen tele legyen, nátrium-benzoátot és celofánt teszünk rá, rácsavarjuk a tetőt és száraz dunsztba tesszük. 
Eredeti recept: https://www.dansukker.fi/fi/resepteja/aroniahyytelo.aspx
okt
19

Levendulazacskó

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

levendulazacsko.jpgMiután a kertünkben kipusztult az összes, gondosan magról nevelt és kipalántázott levendula, kaptam a szüleim kertjéből egy csokorral. Amikor nem bírta tovább a vázában, megszárítottam és varrtam neki egy kis zacskót. A fehér blúzom maradékából készült, a díszítés és a megkötő pedig a lila apróvirágos top ferdepántjából. A varrógépem szerencsére tud betűket hímezni. A zacskó most Miki gyapjú mellényei között lóg és illatozik.

okt
16

Bűnösen finom csokitorta

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

bunosen_finom_csokitorta2.jpgHozzávalók:

Alap: 25 dkg zabpelyhes keksz, 2 ek kakaópor, 10 dkg vaj
Töltelék: 30 dkg málna, 20 dkg étcsoki, 2 tojás, 2 dl tejszín, 1 kk vaníliakivonat, 1 ek kakaópor
Egy 23 cm átmérőjű kapcsos tortaformát kibélelünk sütőpapírral. A kekszet mozsárban összetörjük, összekeverjük a kakaóporral és simára keverjük a puha vajjal. A tortaforma aljába nyomkodjuk, 15 percre hűtőbe tesszük. A málnát enyhén összetörjük, ha fagyasztott, előtte hagyjuk felengedni és szitában lecsorgatjuk a levét, majd a tésztára tesszük.
A csokit darabokra törjük, a tejszínnel és a  vaníliakivonattal kevergetve felmelegítjük, míg a csoki megolvad. Levesszük a tűzről és simára keverjük, hűlni hagyjuk. Ha kihűlt, belekeverjük a tojások sárgáját, majd a kemény habbá vert fehérjéket. A tésztára tesszük, a tetejére kakaóport szitálunk, majd 2 órára hűtőbe tesszük.
Recept innen: Jennifer Donovan: Suklaa (H.F. Ullmann 2008), "Syntisen hyvä suklaakakku"
okt
12

Piros ujjatlan top

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

piros_ujjatlan_top.jpgModell: Burda 2016/9, 122.

Anyag: pamutvászon

Ujjatlan, lefelé enyhén bővül, az eleje ferde szálirányban van szabva a jobb esés miatt. A háta pár centivel hosszabb, oldalt rövid hasíték van. A nyakkivágást és a karöltőt készen vett ferdepánttal szegtem. A nyakkivágás bal szélére varrtam egy meggymintás gombot dísznek.

okt
9

Banános márványtorta

| Szerző: marcsi72 | 12:00 am

bananos_marvanytorta.jpgHozzávalók:

17,5 dkg vaj, 25 dkg cukor, 3 tojás, 25 dkg liszt, 2,5 kk sütőpor, 1/4 kk só, 1 ek kakaópor (cukrozatlan), 2 ek tej, 2 érett banán
Egy kapcsos tortaformát kibélelünk sütőpapírral. A vajat szobahőmérsékleten hagyjuk megpuhulni, simára keverjük a cukorral, majd egyenként belekeverjük a tojásokat. A lisztbe keverjük a sót és a sütőport, a többihez keverjük. A tésztát két részre osztjuk.
A kakaóport a tejjel simára keverjük, a tészta egyik feléhez keverjük. A banánokat meghámozzuk és villával összetörjük, simára keverjük, a tészta másik feléhez adjuk. A tortaformába öntjük a banános tésztát, rá a kakaósat, majd villával csíkokat húzunk bele, hogy részben összekeveredjen a kétféle tészta.
180 előmelegítjük a sütőt, 30-35 percig (tűpróbáig) sütjük a tésztát.
Recept innen: Jennifer Donovan: Suklaa (H.F. Ullmann 2008), 102. recept
okt
5

Piros blúz külön vállrésszel

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

piros_bluz_kulon_vallresszel.jpgModell: Suuri Käsityö 2014/4, 8.

Anyag: gyűrt gézanyag

A kék aprómintás blúz szabása szerint készült.

Ujjatlan, külön szabott vállrésszel, alatta ráncolt. A vállrész felvarrásába hímzett szalagot fogtam, amit a szentendrei skanzen boltjában vettem (szinte békebeli :-)) Mivel maradék anyagból készült, az elejét két részből kellett szabni, közé is raktam a szalagból. Az ujjára sem jutott anyag. A háta közepén varrás van, a felső részén gombbal záródó rövid hasítékkal. A nyak- és karkivágás dzsörzé ferdepánttal van elszegve.

okt
2

Rebarbarahab

| Szerző: marcsi72 | 12:00 am

rebarbarahab.jpgHozzávalók:

1/2 kg rebarbara, 3 dl habtejszín, 1 vaníliarúd, 1/2 citrom héja, 1 csipet só, cukor ízlés szerint, 2 levél zselatin
A rebarbarát meghámozzuk, feldaraboljuk. Kevés vízben puhára főzzük a vaníliával, sóval és a citromhéjjal. Merülőmixerrel simára keverjük. Ízlés szerint cukrozzuk (savanykás maradjon). A zselatinlevelet kevés vízben 5 percet áztatjuk, majd kivesszük a vízből, kevés vízben felforraljuk és a krémhez keverjük, hűlni hagyjuk. Ha kihűlt, simára keverjük és a habbá vert tejszínbe keverjük.

Recept innen: Bozsik Valéria: Különleges zöldségételek (Mezőgazdasági Kiadó)

sze
28

Kék blúz külön vállrésszel

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

kek_bluz_kulon_vallresszel.jpgModell: Suuri Käsityö 2014/4, 8.

Anyag: pamutvászon

Ideje volt kipróbálni hosszú idő után újra egy finn szabásmintát... Megérte, felvéve nagyon jó.

Rövid ujjú, duplán szabott vállrésszel, alatta ráncolt. A nyakkivágás saját anyagából készült ferdepánttal van szegve, a kivágást mélyebbre vettem, így kényelmesebb. A háta két darabból van szabva, a felső szélén gombbal záródó rövid hasítékkal.

sze
25

Paradicsomlé

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

paradicsomle.jpgHozzávalók:

6 kg paradicsom, 1 kk nátrium-benzoát
A paradicsomokat megmossuk, keresztben bevágjuk és forrásban levő vízbe dobjuk, majd lehúzzuk a héját. Kétfelé vágjuk, kicsumázzuk. Mivel a paradicsomok belül picit kemények voltak, pár percet főztük őket. Ledaráljuk húsdarálón, majd paradicsompasszírozón átpasszírozzuk. Kb 5 percet főzzük. A tisztára mosott szörpös üvegekbe egy csipet nátrium-benzoátot teszünk, forrásban levő vizet öntünk rá, lezárva többször összerázzuk, majd kiöntjük a vizet. A levet az üvegekbe merjük úgy, hogy teljesen tele legyenek, celofánt teszünk rá, rácsavarjuk a tetőt és száraz dunsztba tesszük két napra.
sze
21

Kék lenvászon top

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

kek_lenvaszon_top.jpgModell: Burda 2016/9, 122.

Anyag: lenvászon

Ujjatlan, lefelé enyhén bővül, az eleje ferde szálirányban van szabva a jobb esés miatt. A nyakkivágást és a karöltőt saját anyagából készített ferdepánttal szegtem. A háta két darabból van szabva, a felső szélén gombbal záródó rövid hasítékkal.

sze
18

Körtebefőtt

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

kortebefott.jpgHozzávalók:

5 kg körte, 1/2 kg cukor, 1/2 zacskó nátrium-benzoát, 1 ek citromsav 
A körtét megmossuk, kétfelé vágjuk, kimagvaljuk, meghámozzuk és a feleket négyfelé vágjuk. Citromsavas vízben hagyjuk főzésig. Kb 3.5 liter vízbe tesszük a cukrot és a citromsavat, pár percig főzzük kis adagokban a körtét, majd szűrőkanállal frissen mosott üvegekbe merjük. Felöntjük a főzővízzel, hogy teljesen tele legyenek, celofánt teszünk rá, rácsavarjuk a tetőt és pár percre a feje tetejére állítjuk. Száraz dunsztban hagyjuk kihűlni, kb 2 napig.
sze
14

Lila aprómintás top

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

lila_apromintas_top.jpgModell: Burda 2016/9, 122.

Anyag: pamutvászon

Ujjatlan, lefelé enyhén bővül, az eleje ferde szálirányban van szabva a jobb esés miatt. Mivel a háta pár centivel hosszabb, oldalt rövid hasíték van. A nyakkivágást és a karöltőt saját anyagából készült ferdepánttal szegtem. A háta felső szélén gombbal záródó rövid hasíték van.

sze
11

Szilvalekvár bográcsban

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

szilvalekvar.jpgHozzávalók:

5 kg szilva, 1/4 kg eritrit
A szilvát megmossuk, kétfelé vágjuk, kimagozzuk és húsdarálón ledaráljuk. Hozzáadjuk az eritritet és bográcsban, lassú tűzön főzzük kb 3 órát. A dzsemet frissen mosott üvegekbe merjük úgy, hogy teljesen tele legyenek, celofánt teszünk rá, rácsavarjuk a tetőt, pár percre fejjel lefelé állítjuk. Száraz dunsztban hagyjuk kihűlni, kb két napig.
Recept: Lestyán Pali bácsi (Szarvas)
sze
7

Kék mintás top

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

kek_mintas_top.jpgEddig majdnem mindig, ha olyan országba utaztam, ahol előtte nem jártam, vettem ott ruhaanyagot. idén tavasszal is sikerült megtalálni Tenerifén a főváros két méteráruboltját - nem volt könnyű.

Modell: Burda 2016/9, 122.

Anyag: pamutvászon (patchwork anyag)

Ujjatlan, lefelé enyhén bővűl, az eleje ferde szálirányban van szabva a jobb esés miatt. A nyakkivágást és a karöltőt saját anyagából készített ferdepánttal szegtem. A háta felső szélén gombbal záródó rövid hasíték van. Mivel kevés volt az anyag, az aljára széles horgolt csipkeszalagot varrtam.

sze
4

Fekete-fehér virágos farmer

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

fekete_feher_viragos_farmer.jpgMiután tavasszal elhatároztam, hogy egyelőre nem veszek új anyagokat, amíg a meglevők nagy részét meg nem varrtam, a kedvenc boltom hírlevélben ajánlotta ezt... Mivel megnyílt a webshopjuk, még a boltba sem kellett elmennem érte...

Modell: Burda 2003/3, 129.

Anyag: rugalmas vékony farmervászon

szürke bársony nadrág mintája szerint varrtam, elöl cipzáros és gombos, formára szabott derékpántja, ívelt első zsebe és farzsebe van.

aug
31

Kék madeirás-virágos top

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

kek_madeiras_viragos_top.jpgModell: Burda 2016/9, 122.

Anyag: hímzett pamut

A kék nagyvirágos ruha maradékából készült. Ujjatlan, lefelé enyhén bővül, az eleje ferde szálirányban van szabva a jobb esés miatt. A nyakkivágást és a karöltőt saját anyagából készített ferdepánttal szegtem. A háta felső szélén gombbal záródó rövid hasíték van.

aug
28

Türkiz lenvászon nadrág

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

turkiz_lenvaszon_nadrag.jpgModell: Burda 2003/3, 129.

Anyag: sztreccs lenvászon

Amikor megláttam a rugalmas lenvásznat egy keszthelyi boltban, rögtön vettem belőle. Eredetileg fehér volt, mosógépben festettem be türkizre, nagyon jól sikerült.

Ezt is a szürke bársony nadrág mintája szerint varrtam, elöl cipzáros, formára szabott derékpántja és két farzsebe van.

aug
24

Eperdzsem

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

eperdzsem.jpgHozzávalók:

6 kg eper, 1.3 kg cukor, 1 zacskó dzsemfixáló
Az epret megmossuk, megtisztítjuk, a nagyobbakat kétfelé vágjuk. A dzsemfixálót 12 ek cukorral elkeverjük, az eperhez tesszük és felforraljuk. Hozzáadjuk a többi cukrot és 5 percig főzzük. A dzsemet frissen mosott üvegekbe merjük úgy, hogy teljesen tele legyenek, celofánt teszünk rá, rácsavarjuk a tetőt és száraz dunsztba tesszük. 12 kis üveg lett.
Recept: a dzsemfixáló zacskójáról.
aug
17

Cékla

Címkék: konyha Regenor | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

cekla.jpgA Regenor miatt nem lehetett ecettel készíteni, helyette citromlevet használtam. Amikor az üveget kinyitottuk, kellett bele még egy kis citromlé, de egyébként egész jó.

Hozzávalók:

1.8 kg cékla, 8 dkg xilit, 2 kk nátrium-benzoát, 1 ek só, 2 dl citromlé, 1 csapott kk egész kömény, 1.4 l víz
A céklát megmossuk, megfőzzük (nem teljesen puhára), a levét kiöntjük. Meghámozzuk és felszeleteljük, tisztára mosott üvegekbe rakjuk szorosan. A vizet a sóval, xilittel és a köménnyel felforraljuk, utába hozzáadjuk a citromlevet. A levet az üvegekbe merjük úgy, hogy teljesen tele legyenek, a tetejére egy-egy késhegynyi tartósítót leszünk, lezárjuk és száraz dunsztba tesszük. 6 kis üveg lett belőle.
aug
14

Piros virágos kartonruha

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

piros_viragos_kartonruha.jpgModell: Burda 2014/7, 124.

Anyag: pamutkarton, viszkóz (bélés)

Ujjatlan, szív alakú kivágással és ráncolt szoknyával készült, hátul cipzárral. A szoknya oldalvarrásaiban zseb van. A felsőrész egyszínű piros viszkózzal bélelt. 

aug
10

Lecsó

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

lecso.jpgMivel a recept által előírt paradicsom nagyon kevés volt, beletettem az otthon levő sűrített paradicsom-konzerveket.

Hozzávalók:

70 dkg vöröshagyma, 1 fej fokhagyma, 2,9 kg zöldpaprika, 2 kg paradicsom, 2 kis üveg sűrített paradicsom, 3 fakanál zsír, 2 kk nátrium-benzoát
A paprikát megmossuk, megtisztítjuk, hosszában negyedbe vágjuk és felszeleteljük. A paradicsomot megmossuk, egy percre forrásban levő vízbe tesszük és lehúzzuk a héját, utána feldaraboljuk. A hagymát felkockázzuk, a fokhagymát megtisztítjuk és fokhagymanyomón kipréseljük. A hagymát és a fokhagymát megpirítjuk a zsíron, rátesszük a paradicsomot, paprikát és a kevés vízzel elkevert sűrített paradicsomot. Pár percig főzzük. A lecsót az üvegekbe merjük úgy, hogy teljesen tele legyenek, 1 késhegynyi nátrium-benzoátot teszünk rá, celofánt rakunk a tetejére, rácsavarjuk a fedőt és száraz dunsztba tesszük. 15 kis üveggel lett.
Mivel az egyik barátnőnk nem eszik zsírt és csirkén kívül húst sem, a lecsó egy részét zsír helyett ghível csináltam.
aug
7

Kék nagyvirágos ruha

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

kek_nagyviragos_ruha.jpgAz unokatestvérem lagzijára varrtam.

Modell: Burda 2014/7, 124.

Anyag: hímzett batiszt, viszkóz (bélés)

Szív alakú kivágással és ráncolt szoknyával készült, hátul cipzárral, oldalt zsebbel, végig bélelt.

Mivel csak kettővel kisebb méretben volt meg a szabásminta és persze normál magasságra, ezért elég sokat kellett módosítgatni. Plusz a szoknya eredetileg a derék fölött 4 centivel kezdődött, ezt is módosítani kellett.

A szoknyarész 3 téglalapból készült, az egyik az eleje, a két keskenyebb pedig a háta. A jobb oldalvarrásban zseb van.

júl
17

Bordűrös póló

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

borduros_polo.jpgModell: Burda 2013/1, 125.

Anyag: pamutdzsörzé

A panel-mintás pulóver mintája szerint készült, azaz V-nyakú, oldalt enyhén karcsúsított, hátul középen is van egy varrás, ott is karcsúsított. Mivel az anyag a maradékok között volt, nem volt elég arra, hogy az ujján és az elején/hátán egyforma magasan legyen a bordűr. A nyakkivágás dzsörzé ferdepánttal van szegve.

júl
13

Pink virágos felsö

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

pink_viragos_felso.jpgA madeira mintás póló mintája szerint készült, de hosszú ujjal.

Modell: Burda 2014/7, 114.

Anyag: pamutdzsörzé

Raglánujjú, enyhén karcsúsított, a háta közepén varrással. A nyakpánt dupla réteg. Az eleje anyaga mintás, sajnos összesen ennyi volt belöle a boltban. A többi rész anyagát mosógépben festettem be.

júl
10

Kék-zöld ujjatlan top

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

kek_zold_ujjatlan_polo.jpgA madeira mintás póló mintája szerint készült, de mini ujjal, mivel kevés volt az anyag.

Modell: Burda 2014/7, 114.

Anyag: viszkózdzsörzé

Raglánujjú, enyhén karcsúsított, a háta közepén varrással. Ez az utolsó a 8, azonos szabásmintával készült felsöböl. A nyakpánt dupla réteg, a felvarrási vonalát halványkék paszpól szegélyezi. A kék-zöld mintás felsö maradékából készült.

júl
6

Virágos ujjú póló

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

viragos_ujju_polo.jpgA madeira mintás póló mintája szerint készült, de mini ujjal.

Modell: Burda 2014/7, 114.

Anyag: viszkózdzsörzé, pamutdzsörzé

Raglánujjú, enyhén karcsúsí­tott, a háta közepén varrással. A nyakpánt dupla réteg, az alsó rétege a bordó felsö maradékából készült, a felsö a keskeny csíkos pólóéból. Az ujja a nagyvirágos felsö maradékából készült, az eleje a bordó felsö maradékából, a háta Miki sáljának szürke oldalából.

júl
3

Western mintás ujjú póló

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

western_mintas_ujju_polo.jpgA madeira mintás póló mintája szerint készült, de mini ujjal.

Modell: Burda 2014/7, 114.

Anyag: pamutdzsörzé

Raglánujjú, enyhén karcsúsí­tott, a háta közepén varrással. A nyakpánt dupla réteg, a felsö rétege a panelmintás póló ujjának maradékából készült, az alsó réteg egy régi fehér pólóból. Az ujja a western mintás póló maradékából van, a többi sötétkék dzsörzé.

jún
29

Keskeny csíkos V-nyakú póló

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

keskeny_csikos_v_nyaku_polo.jpgA madeira mintás póló mintája szerint készült, de hosszú ujjal.

Modell: Burda 2014/7, 114.

Anyag: viszkózdzörzé, pamutdzsörzé

Raglánujjú, enyhén karcsúsí­tott, a háta közepén varrással. A nyakpánt dupla réteg, a felső rétege a panelmintás póló ujjának maradékából készült, az alsó réteg egy régi fehér pólóból. A többi részhez a keskeny csíkos póló maradékát használtam.

jún
26

Szürke csíkos ujjatlan póló

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

szurke_csikos_ujjatlan_polo.jpgA madeira mintás póló mintája szerint készült, de mini ujjal.

Modell: Burda 2014/7, 114.

Anyag: viszkózdzsörzé, pamutdzsörzé

Raglánujjú, enyhén karcsúsí­tott, a háta közepén varrással. A nyakpánt dupla réteg, a felső rétege a panelmintás póló ujjának maradékából készült, az alsó réteg egy régi fehér pólóból. Az elejéhez és ujjához a szürke csí­kos póló maradékát használtam, a hátához Miki sáljának fekete anyagát.

jún
22

Absztrakt mintás ujjatlan póló

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

absztrakt_mintas_ujjatlan_polo.jpgA madeira mintás póló mintája szerint készült, de mivel kevés volt az anyag, ez ujjatlan lett.

Modell: Burda 2014/7, 114.

Anyag: viszkózdzsörzé

Raglánujjú, enyhén karcsúsított, a háta közepén varrással. A nyakpánt dupla réteg, a felsö rétege a panelmintás póló ujjának maradékából készült, az alsó réteg egy régi fehér pólóból.

jún
19

Hajdinakeksz Regenor módra

Címkék: konyha Regenor | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

sajtos_hajdinakeksz.jpgMiki egy régi receptjét alakítottuk át a Regenor előírásai szerint.

Hozzávalók:

2 répa (kb 20 dkg), 1 citrom reszelt héja, 1/2 citrom leve, 1 nagy fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 kk só, 1 kk őrölt bors, 1 kk édesnemes paprika, 2 tojás, 1 kk szódabikarbóna, 1 kk sütőpor, 1 kk oreganó, 20 dkg műsajt (pl ez), 2 dl hajdinapehely, 1 dl hajdinaliszt

A répákat lereszeljük (kis lyukú reszelőn), hozzákeverjük a szódabikarbónát és a citromhéjat, ráöntjük a citromlevet és alaposan összekeverjük, állni hagyjuk (kicsit pezsegnie kell). Lereszeljük a hagymát, a répához adjuk, fokhagymanyomón át belenyomjuk a fokhagymákat. Hozzáreszeljük a sajtot. A tojásokat enyhén felverjük, hozzáöntjük a többihez. A lisztet, sütőport, hajdinapelyhet és a fűszereket összekeverjük, a répához adjuk és jól összekeverjük. Hűtőben pihentetjük 15 percig, közben a sütőt előmelegítjük 200 fokra. Kanállal diónyi halmokat rakunk egy sütőpapírral bélelt tepsibe és kb 25 percig sütjük. Két tepsinyi adag.

 

 

jún
15

polo_lyukhimzeses_dzsorzebol.jpgA maradék pólóanyagokhoz és a kisebb darabokhoz szerettem volna olyan szabásmintát, amivel jól fel tudom öket használni. 8 pólót szabtam ki e szerint, ez az elsö, ami elkészült.

Modell: Burda 2014/7, 114.

Anyag: lyukhímzéses pamutdzsörzé, viszkózdzsörzé

Raglánujjú, enyhén karcsúsított, a háta közepén varrással. A nyakpánt dupla réteg.

Az eredeti minta nyakpántját szélesebbre vettem, hogy ne legyen olyan mély a kivágás. Az eredeti modell ujja mini, azaz csak a vállat takarja, de ebböl az anyagból jutott rövid ujjra. A nyakpánt Miki sáljának maradékából készült.

jún
12

rebarbaras_sajttorta_1.JPGA kertben egyelőre csak rebarbarát lehet szüretelni, de az legalább finom. Miki találta ezt a receptet, amit regenorosítottunk. A fotón levő első változat kicsit túl édes lett, ezért a lenti receptben csökkentettük a xilit mennyiségét.

Hozzávalók:

Tészta: 20 dkg ghí,4 dl hajdinapehely, 2 dl hajdinaliszt, 1 dl xilit, 2 tojás

Rebarbarazselé: 30 dkg rebarbara, 1 dl xilit, 1 kk keményítő

Túrótöltelék: 4 levél zselatin, 35 dkg vegán túrókrém (pl ez), 20 dkg tofu (pl ez), 4 dl műtejszín (pl ez), 1/2 dl xilit, 1 vaníliarúd, 3 fahéjrúd

Tetejére: 2 ½ dl víz, 1/2 dl xilit, 1 vaníliarúd, 4 levél zselatin

A rebarbaraszárakról krumplihámozóval vagy késsel 1-2 mm vastag és fél centi széles csíkokat vágunk körben, félretesszük. A belsejét felszeleteljük és a cukorral, keményítővel és a vízzel főzzük lassú túzön kb 30 percig, hűlni hagyjuk.

A tésztához összekeverjük a lisztet a hajdinapehellyel, egyhén felverjük a tojást. Összegyúrjuk a hozzávalókat. Egy 23 cm átmérőjű tortaforma aljára sütőpapírt teszünk a szélét megkenjük ghível. Belenyomkodjuk a tésztát úgy, hogy két centi magas pereme is legyen. 200 fokra előmelegített sütőben 15 percig sütjük.

A vaníliarudat kettévágjuk, a vizet, a cukrot, a vaníliarudat összefőzzük, pár percig előfőzzük benne a rebarbaracsíkokat, egyszerre 5-6 darabot, csak addig, amíg kicsit megpuhulnak, de még egyben maradnak. Kivesszük és hagyjuk kihűlni.

A torta tetejéhez összeszőjük a rebarbaracsíkokat: egy sütőpapírra tesszük a rebarbaracsíkok felét, párhuzamosan, fél centi távolságra egymástól. Minden másodikat felhajtunk a közepétől, ráteszünk keresztben egy csíkot és visszahajtjuk rá a csíkokat. Felhajtjuk minden másodikat (amik az előbb nem voltak felhajtva) és ráteszünk egy újabb csíkot keresztben, majd visszahajtjuk rá a felhajtott csíkokat. Addig folytatjuk, amig a csíkok széléhez nem érünk, majd a másik oldalt is megcsináljuk. A fagyasztóba tesszük. Olyannak kell(ene) lennie, mint a linkben levő...

A töltelékhez a zselatint vízbe áztatjuk, a vaníliarudat kettévágjuk. 2 dl tejszínt felforralunk, a vanília és fahéjrudakat 5-8 percig főzzük benne lessú tűzön, majd kidobjuk őket. Beletesszük a zselatinlapokat és feloldjuk benne. Összekeverjük a cukrot, tofut és a túrókrémet, vékony sugárban belecsorgatjuk a tejszínt és összekeverjük. A maradék tejszínt habbá verjük, a többihez keverjük.

A tésztára kenjük a rebarbarazselét, rá a tölteléket. A hűtőbe tesszük. A fagyott rebarbarafonatot a torta tetejére tesszük, a kilógó végeit levágjuk. Még fagyottan felszeletelhetjük.

Mivel mi túlfőztük a rebarbaracsíkokat, szövés helyett csak egymásra raktuk őket, amikor a töltelék már a tésztán volt. Utána a főzővízbe tettük a vízben áztatott zselatinlapokat, felforraltuk és amikor kézmelegre hűlt, a csíkok tetejére öntöttük. Kicsit elmászott miatta a csíkok egy része, de a főzővíz szép színe miatt még így is jól néz ki a torta.

Eredeti recept: https://www.valio.fi/reseptit/raparperijuustokakku-2/

rebarbaras_sajttorta_2.JPG

jún
8

Khaki nadrág

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

khaki_nadrag.jpgModell: Burda 2001/12, 130

Anyag: lenvászon

A kockás nadrág mintája szerint készült, otthonra: egyenes szárú fazon, gumis-megkötős derékkal (a gumi két végén kb 30 cm hosszú zsinór van). Mindkét oldalvarrásban zseb van. A szára alja gumival van összefogva. Az elejére díszzsinórt varrtam közvetlenül az oldalvarrás mellé, régóta fel szerettem volna használni.

jún
5

Grapefruitzselé

Címkék: konyha Regenor | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

grapefruitzsele.JPGEredetileg a Sacher-kuglóf töltelékének szerettem volna használni, az első adagot villával összetörtem, de nem illett az íze hozzá, ezért a második adagot a szilikon süti- és csokiformáinkban csináltam meg.

Hozzávalók: 2 dl cukormentes grapefruitlé, 4 kk zselatinpor

Langyosra melegítjük a grapefruitlevet, belekeverjük a zselatinport. Folyamatosan kevergetve felforraljuk (csomómentes legyen), majd szilikon formákba öntjük. Ha szobahőmérsékletre hűlt, a hűtőben hűtjük tovább, amíg megszilárdul, majd óvatosan kiszedjük a formákból.

Eredeti recept: Horváth Rozi zselatin tasakja

jún
1

Kék vastag pulóver

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

sotetkek_vastag_pulover.jpgModell: Burda 2013/1, 125.

Anyag: kötött anyag

A karácsony előtti "fekete péntek" (nov. 25.) az Eurokangas-ban egész hétvégén tartott, 20%-os leárazás volt szinte mindenre. Mivel a virágos farmerhez kellett pár hozzáillő felső, elmentem a legnagyobb boltjukba és vettem 7 anyagot, ebből 4-5 elvileg illik majd hozzá. Ez az anyag vastag, tűzött hatású.

A fazon egyszerű, V-nyakú, oldalt enyhén karcsúsított, hátul középen is van egy varrás. A nyakkivágás dzsörzé ferdepánttal van szegve.

máj
29

Sacher-kuglóf Regenor módra

Címkék: konyha Regenor | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

sacher_torta.jpgImádom a csokitortát, ezért regenorosítottam ezt a receptet.

Hozzávalók: 1 dl ghí (tisztí­tott vaj), 10 dkg xilit (nyí­rfacukor), 4 tojás, 2 ek kakaópor, 10 dkg cukormentes csoki, 15 dkg rizsliszt, 2 kk sütőpor, 1 csipet só, 1 dl rizstej

A kuglófformát kikenjük ghível, rizsliszttel beszórjuk. A csokit apróra vágjuk és a rizstejjel felmelegítjük míg elolvad, csomómentesre keverjük, hűlni hagyjuk. A kakaót a lisztbe szitáljuk, belekeverjük a sütőport. A tojások sárgáját kikeverjük a xilittel, belekeverjük a ghít, a lisztet és a csokis tejet. A tojások fehérjét kemény habbá verjük a sóval, óvatosan hozzákeverjük a többihez és a kiglófformába öntjük. 180 fokra előmelegített sütőben kb 50 percig (tűpróbáig) sütjük.

Eredeti recept: Nők Lapja Konyha 2015. szeptember

máj
25

Szürke póló

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

szurke_polo.jpgModell: Burda 2013/1, 125.

Anyag: viszkózdzsörzé

Eredetileg Miki sáljához vettem az anyagot, de mosáskor három helyen is kilyukadt, így nem mertem ahhoz használni.

A fazon egyszerű, V-kivágású, oldalt enyhén karcsúsított, hátul középen is van egy varrás. Mivel a maradék anyagok között volt, csak rövid ujjra volt elég. A nyakkivágást fekete-fehér mintás ferdepánttal szegtem, amit évekkel ezelőtt vettem Porvooban.

máj
22

Szürke sapka

Címkék: kötés | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

szurke_sapka.JPGEz a fonal is régóta megvolt már. A szürke kesztyűhöz kellett egy sapka, ami nem túl vastag. A barna sapka mintája szerint készült, de mivel ez vékonyabb fonal, tovább szaporítottam.

Fonal: ONline Linie 3 Supersocke 100

Modell: Novita tél 2009. 25.

Nagyon érdekes modell, a fejtetőn kell kezdeni 8 szemre, amit a 4 harisnyakötőtűre szét kell osztani és minden 2. sorban szaporítani 2 helyen, azaz összesen 8 lyuksor lesz, amik spirálnak néznek ki. Amikor 160 szemnél tartottam a szaporításban, átraktam körkötőtűre, így kényelmesebb volt a sok-sok szemmel dolgozni. Végül 176 szemig szaporítottam. A patentkötéses részt az eredeti helyett 3 sima, 3 fordított szemmel csináltam. A sapka szélén 6 sor simakötés van. Megpróbáltam úgy felvenni, ahogy az eredeti modell fotóján volt.

máj
18

Kék-zöld mintás póló

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

kek-zold_polo.jpgModell: Burda 2011/6. 102.

Anyag: viszkózdzsörzé

bordó felső mintája szerint készült. A nyakkivágás pántja rávasalható közbéléssel van megerősítve, az eleje közepe ráncolt.

máj
15

Májkrém Regenor módra

Címkék: konyha Regenor | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

majkrem.jpgHozzávalók:

1 kg csirkemáj, 3 nagy fej vöröshagyma, 3 púpos evőkanál zsír, 1 púpozott tk őrölt bors, 5 púpozott tk majoranna, só, 4 tojás, mustár és kakukkfű ízlés szerint

A hagymát kis kockákra vágjuk, megpároljuk a zsíron. A májat megmossuk, lehártyázzuk, a hagymára tesszük. Borssal és majorannával fűszerezzük, fedő alatt puhára pároljuk (kb 15 perc), hagyjuk langyosra hűlni. A tojásokat keményre főzzük, apróra vágjuk. A májhoz adjuk, megsózzuk és simára turmixoljuk. Hozzáadjuk a kakukkfüvet és a mustárt. Hűtőben tartjuk.

Recept innen: Receptek és minta étrendek Reg-enorozóknak (szerk. Sinka Tímea)

máj
11

Panel-mintás póló

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

panel_polo.jpgModell: Burda 2013/1, 125.

Anyag: viszkóz- és pamutdzsörzé

A pöttyös pulóver mintája szerint készült, azaz V-nyakú, oldalt enyhén karcsúsított, hátul középen is van egy varrás, ott is karcsúsított. Mivel az anyag a maradékok között volt, nem jutott az ujjára belőle. Egyébként is egyszínű anyagot szerettem volna hozzájuk, így fehér pamutdzsörzéből készültek. Ez volt az egyetlen anyag, ami színben és vastagságban is illett az eredeti viszkózdzsörzéhez.

máj
8

Hajdinatorta

Címkék: konyha Regenor | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

hajdinatorta.jpgKipróbáltam a hajdinaliszt dobozán levő receptet. Az íze nem az igazi, valószínűleg a kardamom miatt, de sokkal puhább és könnyebb, mint a rizslisztből készült kekszek.

Hozzávalók: 4 tojás, 1,5 dl xilit (nyírfacukor), 10 dkg ghí, 1 dl kókusztej, 3 dl hajdinaliszt, 1 tk sütőszóda, 1 tk szegfűszeg, 1 tk fahéj, 1 tk kardamom

A lisztbe keverjük a szódát és a fűszereket. A tojásokat habosra keverjük a cukorral, belekeverjük a tejet és a ghít. Összekeverjük a liszttel és sütőpapírral bélelt tortaformában 45 percet sütjük 175 fokra előmelegített sütőben. A tetejére tehetünk csokimázt (ld kókuszos kocka recept).

Eredeti recept innen: Keskisen myllyn Tattarijauho

máj
4

Nagymintás póló

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

nagymintas_polo.jpgErre a mintára mondják az angolok, hogy "hangos" :-)

Modell: Burda 1998/9, 130.

Anyag: rugalmas viszkózdzsörzé

A kék csíkos póló szabása szerint készült: kerek nyakkivágással, oldalt mellvarrással, hátul szűkítőkkel. A nyakkivágás dzsörzé ferdepánttal van szegve.

máj
1

Barna sapka

Címkék: kötés | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

barna_sapka.jpgEzt a fonalat is évekkel ezelőtt vettem, a kabát, amihez illett volna, már nincs meg... Két gombolyag volt belőle (10 dkg), így sapkát kötöttem belőle anyukámnak.

Fonal: Rowan 4ply soft (100% merinó gyapjú)

Modell: Novita tél 2009. 25.

Nagyon érdekes modell, a fejtetőn kell kezdeni 8 szemre, amit a 4 harisnyakötőtűre szét kell osztani és minden 2. sorban szaporítani 2 helyen, azaz összesen 8 lyuksor lesz, amik spirálnak néznek ki. A patentkötéses részt az eredeti helyett 3 sima, 3 fordított szemmel csináltam. A sapka szélén 6 sor simakötés van. Megpróbáltam úgy felvenni, ahogy az eredeti modell fotóján volt.

ápr
27

Kék pöttyös póló

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

kek_pottyos_polo.jpgModell: Burda 2013/1, 125.

Anyag: vékony kötött anyag

Ezt az anyagot is a fekete péntek hétvégén vettem, a maradék anyagok között volt. A kék pulóver mintája szerint készült, azaz V-nyakú, oldalt enyhén karcsúsított, hátul középen is van egy varrás, ott is karcsúsított egy kicsit. Mivel az anyag kicsit kevés és volt benne egy fehér csík (azaz hiba), az ujjakat keresztben kellett kiszabni. A nyakkivágást kék dzsörzé ferdepánttal szegtem.

ápr
24

Palacsinta hajdinalisztből

Címkék: konyha Regenor | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

hajdina_palacsinta.jpgAz észt kolléganőmtől kaptam a receptet, nagyon egyszerű és finom.

Hozzávalók: 10 dkg hajdinaliszt, víz, 1 csipet só, 1 ek xilit (nyírfacukor), ghí, kókusznektár. A lisztbe keverjük a sót és a cukrot, majd annyi vizet adunk hozzá, hogy kicsit sűrűbb palacsintatésztát kapjunk. Ghível vékonyan kikent kis serpenyőben világosra sütjük mindkét oldalát. Kókusznektárral tálaljuk.

Lehet sósan is készíteni, ilyenkor persze kihagyjuk a cukrot és a kókusznektárt.

ápr
20

Barna csíkos zokni

Címkék: kötés | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

barna_csikos_zokni.jpgÉvekkel ezelőtt vettem ezt a fonalat sok másikkal együtt. Miki anyukájának csináltam, ő még nem kapott ilyet.

Modell: Novita Kevät 2016, 9.

Fonal: Online Supersocke 4-fach (3-as harisnyakötőtű)

ápr
17

Húsvéti tojások 2017

Címkék: lakás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

husveti_tojas_2017.jpgIdén nem volt mo-i festékem, ezért azt használtam, amit itt be lehet szerezni. A tojásokat mosogatószeres vízzel zsírtalanítottam, majd kb 1 órát főztem a színezőanyaggal együtt.

- a barna tojásokat vörös- és lilahagyma héjjal telerakott vízben főztem

- a rózsaszínek vizéhez egy kis üveg piros ételfestéket öntöttem

- a lilákhoz egy marék saját termésű (lefagyasztott) feketeribizlit tettem a vízbe

Ezután egy éjszakát álltak a főzővízben. Miután kiszedtem őket a léből és megszáradtak, üvegfesték-kontúrozóval (fekete, ezüst, arany) hímzésmintákat és gyimesi hímestojás-mintákat rajzoltam rájuk.

 

 

 

ápr
13

"Mediterrán sor"

Címkék: lakás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

mediterran_sor.jpgA ház tűzfala délre néz, már majdnem mediterrán klíma van ott :-)

Szerettük volna kihasználni a vizelvezető sóder-sávot is. Miki ötlete volt, hogy ültessünk oda valamit vödrökben. 11 műanyag vödröt vettünk, az aljukra Miki 4-4 lyukat fúrt, beásta őket a sóderbe, hogy vízszintesen álljanak. Virágföldet raktunk bele és fa virágágyás-határolóval vettük körbe őket, hogy szebbek legyenek. Palántát fogunk nevelni és május-június környékén ültetjük majd őket a vödrökbe.

ápr
10

Citromfagyi Regenor módra

Címkék: konyha Regenor | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

regenor_citromfagyi.jpgMivel imádjuk a fagyit és a Regenor hosszú ahhoz, hogy kibírjuk nélküle, kerestem az internet bugyraiban olyan receptet, amit át lehet alakítani. Először vanília- és csokifagyit próbáltunk ki, közben javítgattuk a receptet, ez a fagyi a harmadik próbálkozás, nagyon finom lett.

Hozzávalók: 2 doboz konzerv kókusztej (nem light), 1/4 tk só, 3 ek xilit (nyírfacukor), 1 púpozott ek kukoricakeményítő, 3 citrom reszelt héja, 2 citrom leve

Fél doboz kókusztejet félreteszünk, a többit kevergetve felmelegítjük a xilittel és a sóval, hogy csomómentes legyen (azaz feloldódjon a kókusztej zsírja), de ne forrjon. A félretett kókusztejet simára keverjük a keményítővel, a citromhéjjal és a citromlével, majd a többi kókusztejhez öntjük. 6-8 percig közepes lángon, folyamatosan keverve melegítjük, de ne forrjon. Levesszük a tűzről, ha szükséges, merülőmixerrel simára keverjük és hagyjuk kihűlni. Ha szobahőmérsékletűre hűlt, hűtőben tartjuk legalább 3 órán át és a fagyigépben elkészítjük. Kis poharakba vagy csészékbe adagolva érdemes a fagyasztóba tenni.

A keményítő miatt rövidebb ideig kellett a fagyigépben kevertetni, mint a tejszínes fagyikat.

Eredeti recept innen: http://www.thekitchn.com/how-to-make-vegan-ice-cream-cooking-lessons-from-the-kitchn-204755

ápr
6

Western mintás póló

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

western_polo.jpgNem tudom, milyen a western minta igazából, de ennek az anyagnak ez a neve. Otthonra készült, mivel a régi pólóim elkoptak már.

Modell: Burda 1998/9, 130.

Anyag: rugalmas pamutdzsörzé

szürke póló szabása szerint készült: kerek nyakkivágással, oldalt mellvarrással, hátul szűkítőkkel. A nyakkivágás dzsörzé ferdepánttal van szegve.

ápr
3

Ketchup Regenor módra

Címkék: konyha Regenor | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

ketchup.jpgMivel a bolti ketchupban olyan hozzávalók is vannak, amiket a Regenor tilt, csináltunk sajátot.

Hozzávalók:

4 doboz sűrített paradicsom (14 dkg / db), 1 hagyma félbevágva, 3 gerezd fokhagyma fokhagymanyomón átnyomva, 1 tk őrölt bors, 1/2 citrom level, 1/2 kk fahéj, 1/2 kk szegfűszeg, 1 púpozott ek xilit (nyírfacukor), 1/2 kk zellerpor, 1/2 kk őrölt fahéj

Összekeverjük a hozzávalókat és lassú tűzön főzzük 1-2 órát. Kidobjuk a hagymát, a többit simára turmixoljuk merülőmixerrel. Hűtőben tartjuk.

Eredeti recept innen:

már
30

fenyvisszavero_kesztyu.jpgA szürke kesztyű után ideje volt egy másikat kötni, de már varrás nélkül. A fekete sapkámhoz illőre csináltam, ugyanolyan fonalból.

Modell: Novita Kevät 2014, 13.

Fonal: Novita Nalle (gyapjú-műszál keverék)

Az alsó szélen kezdtem 48 szemre, 3,5-es harisnyakötőtűvel, patentkötéssel (2 sima 2 fordított) kötöttem kb 7 cm-t, majd a mintával folytattam: a szélszem után 8 sima, 2 fordított, 6 szemen csavart minta, 2 fordított, a többi szem sima. Kb 5 cm-es magasságnál a hüvelykujjnak félretettem 10 szemet, a következő sorban felvettem 10 újat (*). Még 5 cm-t kötöttem a mintával, majd hozzáfogtam a fényvisszaverő fonalat és 5,5 cm-t patentkötéssel kötöttem, majd leláncoltam a szemeket. A félretett szemek mellé felvettem 10 új szemet a *-gal jelölt szemek aljáról és 4 centit kötöttem patentmintával, majd leláncoltam a szemeket.

már
27

Mustár Regenor módra

Címkék: konyha Regenor | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

mustar.jpgMivel a bolti mustárokban olyan hozzávalók is vannak, amiket a Regenor tilt, csináltunk saját mustárt.

Hozzávalók:

16,4 dkg mustármag, 3 citrom, 1 dl víz, 1/2 ek só, 1 ek tárkony, 1/2 tk őrölt bors, 2 csipet fahéj, 1 csipet szerecsendió, 2 ek xilit (nyírfacukor), 1 gerezd fokhagyma, 1 kis hagyma

A mustármagot kávédarálón megdaráljuk, összekeverjük a vízzel és a citromok levével. Egy éjszakára állni hagyjuk szobahőmérsékleten.

Belereszeljük a hagymát, fokhagymanyomón átnyomjuk a foghagymát, hozzákeverjük a többi fűszert. Ha túl sűrű, adunk még hozzá vizet. Hűtőben tartjuk.

Eredeti recept innen: http://www.izletes.hu/martas/hideg/12489

már
23

Lépcső felújítás

Címkék: lakás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

lepcso1.jpgA felújítás utolsó nagy munkája a lépcső volt. Miki leszedte a lépcsőfokokról a filcborítást, lecsiszolta és mahagóni színre festette a fokokat. A szélére gumiszegélyt raktunk. Mivel a fokok külső szélén léc van, a gumiprofil függőleges részét le kellett vágni. Minden darab hossza más, a szélek pedig (egy-két kivétellel) nem derékszögben vannak, így több estét töltöttünk a szegélyek méretre vágásával.

A korlát egy része megmaradt, az, amelyik az emeletről egészen a földszintig megy le. Ezeket Miki lecsiszolta és matt festékkel több rétegben lefestette. Végül rövidebbre vágta, az új részek mérete szerint.

A korlát többi részét méretre készíttettük, festés nélkül kértünk őket. Miki lefestette és összeállította őket sok-sok munkával. Az oszlopok tetején levő "sapkát" Miki csinálta 3-3 téglalap alakú falapból, amik szélét enyhén ferdén vágta le. A tetejükre jön még egy-egy lapos gúla, de egyelőre nincs kész.

lepcso2.jpg

 

már
20

Kekszek rizslisztből

Címkék: konyha Regenor | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

Keresgéltem keksz recepteket a neten, amik rizsliszttel készülnek, azaz könnyű a Regenorba illeszteni őket. Íme az első próbálkozások... Mivel mind száraz egy kicsit, teába mártogatva érdemes enni. 

kakaos_rizsliszt_keksz.jpgKakaós

Hozzávalók:

50 dkg rizsliszt, 3 tk sütőpor, 1/2 tk só, 2 ek kakaó, 6 ek ghí, 10 dkg batáta, 2 dl rizstej, 3 tojás, 2 ek nyírfacukor (xilit), 1 vaníliarúd

A lisztbe keverjük a sütőport, cukrot, kakaót és sót. Megfőzzük és összetörjük a batátát. A vaníliarudat darabokra vágva megfőzzük a tejben, majd kidobjuk. A tojásokat enyhén felverjük, belekeverjük a rizstejet és a ghít. Összegyúrjuk az összes hozzávalót lágy tésztává. Diónyi gombócokat formázunk belőle, amiket sütőpapírral bélelt tepsibe rakunk kb 2 centisre lapítva, egymástól 1-2 centi távolságra. 190 fokra előmelegített sütőben kb 20 percig sütjük. A tetejére tehetünk csokiszószt (a kókuszkocka receptje szerint).

Eredeti recept innen: http://allrecipes.com/recipe/214999/lemon-ginger-scones-with-brown-rice-flour-and-agave-nectar/

már
16

fenyvisszaveros_fekete_sapka.jpgSzeretném felhasználni az évekkel ezelőtt vett sok-sok fonalat, először azokat, amikből csak 1-2 gombolyag van. Ehhez a sapkához egy gombolyag Nalle-t és egy maradék vastagabbat (7 Veljestä) vettem elő, plusz maradt a fényvisszaverő fonalból, amit Pekka sapkájához használtam.

Fonal: Novita Nalle, 7 Veljestä, fényvisszaverő fonal

Modell: Novita 2010 tél / 89.

Az alsó szélen kezdtem 120 szemre, összefogtam a 7 Veljestä-t és a fényvisszaverő fonalat. Patentkötéssel (2 sima 2 fordított) kötöttem 6 cm-t, majd a Nalle-val folytattam simakötéssel. 14 cm-es magasságnál kezdtem a fogyasztást: a szélszem utáni két szemet simán összekötöttem, majd minden 15. szemet összekötöttem a következővel. 23 cm-nél lezártam a maradék szemeket: áthúztam a szálat egyszerre minden szemen, majd összehorgoltam a két szélt a fonákoldalon.

már
13

Cukkinis pizza-alap

Címkék: konyha Regenor | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

cukkinis_pizza.jpgHiányzott egy kis pizza, így kerestem egy olyan receptet az internet bugyraiban, ami illik a Regenor előírásaihoz. Bár ez nem igazi pizzatészta, de finom és a cukkini miatt nem száraz. Persze mást is lehet a tetejére tenni. Mivel így a töltelék szétesik, legközelebb egy felvert tojást öntök rá, hogy összefogja.

Hozzávalók:

Tészta: 3 közepes cukkini, 3 tojás, 1 ek ghí (tisztított vaj), 30 dkg rizsliszt, 1 tk sütőpor, 1 tk oregano, 1 tk fokhagymapor, 1/2 tk só, 1 csipet őrölt bors

Tetejére: 1 doboz sűrített paradicsom (14 dkg), fél szál házikolbász, két hagyma, egy doboz kukorica (28,5 dkg), fél paprika, 1 tojás

A lisztet összekeverjük a sütőporral és a fűszerekkel. A cukkiniket lereszeljük kis lyukú reszelőn, összekeverjük egy ek sóval és 15 percet pihentetjük, majd kinyomjuk a levét, amennyire lehet. Enyhén felverjük a tojásokat, összekeverjük a ghível és a liszttel. Belekeverjük a cukkinit, sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük és 200 fokra előmelegített sütőben, az alsó rácson 20 percig sütjük. Feltesszük a felső rácsra és további 15 percig sütjük. Rákenjük a sűrített paradicsomot, rátesszük a kolbászt és a zöldségeket, majd további 10 percet sütjük.

A tészta eredeti receptje innen: http://www.oatmealwithafork.com/2015/02/23/nut-free-and-gluten-free-zucchini-pizza-crust/

már
9

Szürke ujjatlan kesztyű

Címkék: kötés | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

ujjatlan_kesztyu.jpgMiután elhagytam a kesztyűmet, ideje volt csinálni egyet, de ujjatlan változatban. Az eredeti leírás szerint körben kellett volna kötni harisnyakötőtűvel, de az nem volt kéznél, így körkötőtűvel készült és a végén összevarrtam. Eredetileg férfiaknak készült a modell, de az én kezem mérete a férfi és a női méret között van valahol. Az első kesztyűnél kiderült, hogy kicsit bő, így 7 szemet fogyasztottam a simakötéses résznél. A másikat eleve kevesebb szemre kezdtem (azaz 50-re).

Modell: Novita Kevät 2014, 13.

Fonal: Novita Nalle (gyapjú-műszál keverék)

Az alsó szélen kezdtem 50 szemre, patentkötéssel (2 sima 1 fordított) kötöttem kb 7 cm-t, majd a mintával folytattam: a szélszem után 8 sima, 2 fordított, 9 szemen csavart minta, 2 fordított, a többi szem sima. Kb 5 cm-es magasságnál a hüvelykujjnak félretettem 12 szemet, a következő sorban felvettem 12 újat (*). Még 5 cm-t kötöttem a mintával, majd 5 cm-t patentkötéssel és leláncoltam a szemeket. A félretett szemek mellé felvettem 8 új szemet a *-gal jelölt szemek aljáról és 4 centit kötöttem simakötéssel, majd leláncoltam a szemeket. Először az oldalát horgoltam össze a fonákján, majd a hüvelykujj oldalát.

már
6

Biztosítékszekrény

Címkék: lakás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

biztositekszekreny1.jpgA hálószobában vannak a biztosítékok egy ronda fémlapon, mellette egy kisebb lapon pár újabb, modernebb biztosíték. Miki készített rájuk egy szekrénykét, ami eltakarja őket. 16 mm vastag mdf-lapból készült, amit a boltban vágattunk méretre. A vágott szélekre élfóliát raktunk. Szekrény-zsanérokkal nyílik, sarokvasak tartják össze, csavarok tartják a falon. Egy kimaradt fogantyút használt hozzá.

biztositekszekreny2.jpg

már
2

Szürke melegítőalsó

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

szurke_melegitoalso.jpgModell: Burda 2001/12, 130

Anyag: viszkózdzsörzé

A kockás flanell nadrág mintája szerint készült, otthonra: bő, egyenes szárú fazon, gumis-megkötős derékkal. A gumi két végén kb 30 cm hosszú zsinór van, amit egy régi, tönkrement nadrág megkötőjéből mentettem meg. Varrásba illesztett zsebei vannak mindkét oldalon. Az anyaga nagyon jó esésű, kicsit vastagabb és súlyosabb, mint általában. Mivel az anyagának nincs tartása, a zsebeket rávasalható közbéléssel erősítettem meg. Az anyagot eredetileg Miki sáljához vettem, de szerencsére elég sok maradt belőle, csak az egyik szárát kellett hátul toldani.

feb
27

Kukoricás-borsós-sajtos tekercs

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

borsos_tekercs_szelet.jpgHozzávalók:

Tészta: 50 dkg kenyérliszt, 11 gramm szárított élesztő, 1 tk só, 1 tk darált kapor, 1 tk cukor, 5 dkg vaj, 1 tojás, 3 dl tej

Töltelék: 15 dkg zöldborsó, 17 dkg konzerv kukorica, 2 kis lilahagyma, 20 dkg natúr krémsajt, 10 dkg szeletelt füstölt sajt

Tetejére: 1 tojás sárgája, 3 ek tej, szezámmag

A töltelékhez feldaraboljuk a hagymát, megfőzzük a borsót, lecsurgatjuk a kukoricát és összekeverjük a három zöldséget.

Az élesztőt felfuttatjuk a cukros langyos tejben. A lisztet összekeverjük a sóval és kaporral, hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt, az olvasztott, langyos vajat és az enyhén felvert tojást. Ha jól összeállt, letakarjuk és fél órát kelesztjük. Utána kinyújtjuk kb 30*35 centisre és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük.

A tésztára kenjük a krémsajtot, rárakjuk a szeletelt sajtot és a zöldségeket. Összetekerjük, a tetejét megkenjük a tejjel elkevert tojássárgával, rászórjuk szezámmagot és 15 percet kelesztjük. Előmelegített sütőben 180 fokon 30-40 percig (tűpróbáig) süjtük.

Eredeti recept innen: Nők Lapja Konyha, 2015. szept.

borsos_szelet.jpg

feb
23

Kockás nadrág duplaszövetből

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

kockas_duplaszovet.jpgModell: Burda 2001/12, 130

Anyag: pamut duplaszövet

A kockás flanell nadrág mintája szerint készült, otthonra: bő, egyenes szárú fazon, gumis-megkötős derékkal (a gumi két végén kb 30 cm hosszú zsinór van). Hátul van egy farzseb (zsebkendőnek, kulcsnak stb). Az anyaga nagyon érdekes: vékony kockás pamutvászon, alatta szintén vékony, egyszínű szürke pamutvászon. A szabást megnehezítette, hogy nem látszott a minta a fonák oldalon, ezért a színén szabtam ki a darabokat. Férceléssel jelöltem át a vonalakat. A minta így illeszkedik a két szárán kívül-belül és az eleje közepén, de a háta közepén így sem, mivel az anyag kicsit megnyúlt itt-ott.

feb
20

Pizzás tekercs

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

pizzas_tekercs.jpgJópár éve sütöttem pizzás tekercset többször is, nagyon ízlett. Mivel nem találtam a receptjét sehol, Miki pizzatésztáját töltöttem meg.

Hozzávalók:

Tészta: 40 dkg finomliszt, 2,5 dkg élesztő, 1 dl tej, 0,5 dl olaj, 1 tk só, 1 tk cukor, kb 2 dl langyos víz

Töltelék: 20 dkg sűrített paradicsom, 2 dkg fenyőmag, egy kis üveg kapribogyó (3,5 dkg), kis üveg paprikával töltött olajbogyó (8,5 dkg), só, bors, 2 ek szárított bazsalikom, 2 ek szárított kakukkfű

Tetejére: 1 tojás, 5 dkg reszelt sajt

A töltelékhez feldaraboljuk az olajbogyót, lecsurgatjuk a kapribogyót. A paradicsomba keverjük a fűszereket.

Az élesztőt felfuttatjuk a cukros langyos tejben. A lisztet egy tálba szitáljuk, ráöntjük az olajat, a felfuttatott élesztőt, hozzáadjuk a sót és annyi vizet, hogy kelt tészta állagú tésztát kapjunk. Ha jól összeállt, letakarjuk és 15 percig kelesztjük. Utána kinyújtjuk kb 30*25 centisre és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük.

A tésztára kenjük a sűrített paradicsomot, rászórjuk a bogyókat és a fenyőmagot. Összetekerjük, a tetejét megkenjük az enyhén felvert tojással és 15 percet kelesztjük. Rászórjuk a sajtot és előmelegített sütőben 200 fokon 25 percig süjtük.

feb
16

Zebramintás pulóver

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

zebra_pulover.jpgModell: Burda 2006/5, 130.

Anyag: mintásan kötött pamut

Az indiai tunika szabása szerint készült, de hasíték helyett mély V-kivágással, oldalt enyhén karcsúsított. A nyakkivágás pántja belül közbéléssel van megerősítve. A hosszában csíkos pulóverhez hasonlóan ezt is beszűkítettem és megrövidítettem, a felhajtásokat itt is kézzel varrtam.

feb
13

feketeribizliszorp_fagyasztottbol.jpgIdén kb 6 kiló feketeribizli termett. Mivel augusztus elején kezdtük a Regenor-kúrát, ezért mindet lefagyasztottuk. Amíg szünetet tartottunk a kúrában, egy kis részéből szörpöt csináltam, a recept saját, némi kísérletezés után. Mivel ez nincs tartósítva, egyszerre csak annyit csinálok belőle, ami egy-két nap alatt elfogy. A képen a szörp a kis kancsóban van, a pohárban már szódával hígítva látható, ivásra készen :-)

Hozzávalók: 20 dkg ribizli, 4 dl víz, 1.5 ek méz

Egy műanyag kancsóba tesszük a hozzávalókat és a hűtőben hagyjuk felengedni. Merülőmixerrel simára keverjük és szűrőn áttörjük. Hűtőben tartjuk.

feb
9

Kék virágos farmer

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

kek_mintas_farmer.jpgModell: Burda 2003/3, 129.

Anyag: farmer

Virágos farmeranyagból készült, a szürke bársony nadrág mintája szerint. Mivel az anyag eléggé mintás, nem varrtam zsebet se elölre, se hátra.

feb
6

Szilvás gombóc batátával

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

szilvasgomboc1.JPGŐsszel lefagyasztottunk szilvát, előtte félbe/háromfelé vágtuk, kimagoztuk és fahéjas cukrot tettünk a mag helyére. Szilvás pitét szoktam sütni belőle, most viszont kipróbáltuk a gombócot.

Hozzávalók: 1/2 kg batáta, 20-25 dkg liszt, 1 ek dara, 1 tojás, 2 ek olaj, 1 cs só, kb 15 szem fahéjas szilva kiolvasztva, zsemlemorzsa, porcukor

A batátát meghámozzuk, kockákra vágjuk, megfőzzük és áttörjük. Hozzáadjuk a darát, sót, tojást, 1 ek olajat és annyi lisztet, hogy gyúrható legyen. Lisztezett deszkán fél centi vastagra nyújtjuk, kb 8 centis kockákra vágjuk. Minden kockára teszünk egy szilvát, vizes kézzel gombóccá gyúrjuk és sós vízben addig főzzük, míg feljön a tetejére (hajlamos a fazék aljához ragadni) és egyet forr. Olajon pirított zsemlemorzsában megforgatjuk, porcukrot szórunk a tetejére.

Eredeti recept: Horváth Ilona: Szakácskönyv, Vince Kiadó, 1998.

szilvasgomboc2.JPG

feb
2

Bordó felső

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

bordo_felso.jpgModell: Burda 2011/6. 102.

Anyag: viszkózdzsörzé

piros póló mintája szerint készült. A nyakkivágás pántja rávasalható közbéléssel van megerősítve, az eleje közepe ráncolt. Az eredeti szabásmintát kicsit módosítottam: szélesebbre vettem a vállát és a nyakkivágás pántot, az ujját meghosszabbítottam (eredetileg rövid ujjú volt).

jan
30

Céklatorta csokival

Címkék: konyha Regenor | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

ceklatorta.jpgKeresztanyám sütött ilyet (ő többek között konyhatündér is) és nagyon ízlett, így elkértem a receptjét. A módosítások nagyobb része tőle van, a regenorosítás tőlem. A cékla ízét nem lehet érezni, viszont zaftos lesz tőle a tészta.

Hozzávalók: 15 dkg rizsliszt, 1 kk sütőpor, 5 dkg kakaópor, 1 csipet só, 10 dkg xilit (nyírfacukor), 4 tojás, 25 dkg cékla, 1.5 dl ghí (tisztított vaj), 10 dkg cukormentes csoki

A céklákat megmossuk, meghámozzuk, egyenként alufóliába csomagoljuk, 180 fokra előmelegített sütőben kb 40-50 percig sütjük, amíg megpuhul, hagyjuk kihűlni. (Előfőzött céklát is használhatunk, ekkor nem kell sütni őket.) Egy kapcsos tortaformát kibélelünk sütőpapírral. A kakaót a lisztbe szitáljuk, belekeverjük a sütőport. A céklákat a sajtreszelő legnagyobb lyukán lereszeljük egy mély tálba, hozzáadjuk a tojások sárgáját, a xilitet, a ghít és merülőmixerrel simára keverjük. A csokit apró kockákra vágjuk, a céklába keverjük. A tojások fehérjét kemény habbá verjük a sóval. Összekeverjük a lisztet a céklával, óvatosan hozzákeverjük a habot és a tortaformába öntjük. 180 fokra előmelegített sütőben kb 45 percig (tűpróbáig) sütjük.

A tetejére tehetünk csokimázt, pl a kókuszkocka receptje szerint.

Eredeti recept innen: http://www.nosalty.hu/recept/ceklatorta-csokival

jan
26

Fekete sapkák

Címkék: kötés | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

fekete_sapkak.jpg

Két sapkát kötöttem ugyanabból a gombolyagból. Az első sapka felhajtott szegélyének kötésekor fényvisszaverő fonalat fogtam a fonalhoz, ezért fénylik annyira a fotón. Miután kész volt, kiderült, hogy túl keskeny a szegély, ezért felszedtem a szemeket és kötöttem hozzá még, ezért fekete a széle. Végül kötöttem egy másikat Mikinek, ami már tetszett neki. Az elsőt pedig megkapta Pekka. Sajnos a fotó nem túl jó, a parkolóházban csináltam róluk.

Fonal: Novita Lumo (melírozott, akril-gyapjú keverék)

Az alsó szélen kezdtem 70 szemre, patentkötéssel (1 sima 1 fordított) kötöttem kb 7 cm-t, majd simakötéssel folytattam. Kb 15 cm-es magasságnál fogyasztottam először az 5-ik, majd minden 11-ik szemen. A szemet leemeltem, az előző és a következő szemet összekötöttem, áthúztam a leemelt szemen. A következő fogyasztásokat mindig ugyanazon a középső szemen csináltam. Amikor már csak kb 25 szem maradt, lezártam a maradék szemeket: áthúztam a szálat egyszerre minden szemen, szorosra húztam és elvágtam a fonalat, majd összehorgoltam a két szélt a fonákoldalon. A felhajtott szegély miatt a szegély szemeit a színén horgoltam össze.

jan
23

Fehércsokis-ribizlis muffin

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

fehercsokis_ribizlis_muffin.jpgHozzávalók:

12,5 dkg vaj, 25 dkg liszt, 2,5 kk sütőpor, 1 csipet só, 10 dkg méz, 12,5 dkg fehér csoki, 1 tojás, 1,25 dl tej, 1 kk vaníliaaroma, 15 dkg feketeribizli

A lisztbe keverjük a sütőport és a sót. A tojást enyhén felverjük. Az összes hozzávalót összekeverjük. Muffinpapírral kibéleljük a muffinsütő tepsi mélyedéseit, egyenletesen elosztjuk bennük a tésztát. 190 fokra előmelegített sütőben kb 20 percig sütjük, míg felemelkednek és aranyszínűre sülnek.

Eredeti recept innen: Jennifer Donovan: Suklaa (H.F.Ullmann 2008)

jan
19

Mikrokord nadrág

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

kordbarsony_nadrag.jpgModell: Burda 2003/3, 129.

Anyag: mikrokord bársony

Imádom a kordbársony nadrágokat, akár divat, akár nem... Ez a szürke bársony nadrág mintája szerint készült.

jan
16

Hosszában csíkos pulóver

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

hosszaban_csikos_pulover.jpgModell: Burda 2006/5, 130.

Anyag: mintásan kötött pamut

Az indiai tunika szabása szerint készült, de hasíték helyett extramély V-kivágással, oldalt karcsúsított. Egy nagyon jó ízlésű és jó vizuális fantáziával megáldott barátnőmet kértem meg, hogy segítsen hozzá olyan fazont választani, ami jó áll nekem és az anyag is megfelel hozzá. Mivel ebből az anyagból rosszul mutatott az eredeti bőség és hossz, 2-2 cm-t bevettem az oldalából, az alját 14 centivel megrövidítettem. Az ujja és az alja felhajtását, valamint a nyakkivágás alátétjét kézzel varrtam. Szerencsére a minta miatt nem látszik a varrás egyáltalán. A fotón fekete top van alatta, úgy fogom viselni is.

jan
12

Mogyorós teasütemény

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

mogyoros_teasutemeny.jpg

Hozzávalók:

10 dkg barna cukor, 30 dkg liszt, 1 cs. sütőpor, 15 dkg vaj, 1 csipet só, 2 tojás, egész mogyoró

A lisztbe keverjük a sütőport és a sót. A vajat megpuhítjuk, kikeverjük a cukorral és a tojások sárgájával. Belekeverjük a lisztet és a tojások kemény habbá vert fehérjét. Sütőpapírral bélelt tepsire kb 1/2 kanálnyi halmokat teszünk, a tetejükre nyomunk egy-egy egész mogyorót. 160 fokra előmelegített sütőben kb 12-15 percig sütjük.

Eredeti recept: Lajos Mari - Hemző Károly: 99 sütemény és torta (Egyszerű teasütemény)

jan
9

Asztaldísz 2016

Címkék: lakás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

asztaldisz_2016.jpgAz asztaldísz alapja oázis, amit az almasütő edényünk tálkájába tettem, vizet öntöttem rá. Miki vágott kis fenyőágakat, a hosszabbakat hátra szúrtam, a rövidebbeket előre és oldalra. A tetejére egy szereptévesztéses Télapó került (matrózpóló van rajta), amit a tavalyi díszhez is használtam. A fenyőágakra apró karácsonyi díszeket tettem: gömb, gomba és a kedvenceim: két arany bogyó, dróttal összefogva. A piros bogyók csörgők, amik egyszer rég leestek a zsinórról, amire fel voltak fűzve. 5-6-osával vékony drótra fűztem őket és az ágra tekertem. A tálat fenyőtoboz alakú gyertyákkal raktam körül, elöl középen egy alma van. Köré tekertem a narancssárga gyöngysor karácsonyfadíszt.

jan
2

Ajándék táska

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

pekka_szatyor2.jpg

pekka_szatyor1.jpg

 

  

Anyag: maradék kordbársony és farmer

Pekka kapta karácsonyra ezt a táskát, hogy ebben hordja az ebédet a munkába. A kék virágos farmer és a kordbársony nadrág maradékából készült. A monogram fehér anyagból van, amire rárajzoltam a betűket, a táska elejét és hátát kiszabtam, majd a fehér anyagot a rajz mentén sűrű cikkcakköltéssel rávarrtam, ezután levágtam a fölösleges anyagot. Összevarrtam az elejét a hátával, behajtva elszegtem a felső szélét. A fülek szövött szalagból vannak, a másik oldaluk a kordbársonyból.

dec
26

Sál Mikinek

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

miki_sal.jpgAnyag: rugalmas viszkózdzsörzé

Miki kapta karácsonyra ezt a sálat. A mérete 190x60 cm. Az egyik oldala szürke, az alsó szélén levő szimbólumokat gyöngyház színű textilfestékkel festettem. A másik oldala fekete, ott is ugyanazok a szimbólumok vannak, de fekete textilfestékkel festve. Mindkét festéket kipróbáltam először maradék anyagon (néha hallgatok anyukámra). A szimbólumokat először kinyomtattam 3 méretben, kiválasztottam a sálhoz illő méretet. Átlátszó műanyaglap (lefűzős dosszié felső lapja) alá tettem a papírt, onnan átrajzoltam a műanyag lapra, ez lett a sablon. Száradás után manikűrollóval kivágtam a körvonalakat. A kiszabott fekete anyag egyik sarka alá tettem egy fóliát, az anyagra a sablont. Ecsettel festettem be a sablonból kivágott részeket, majd levettem a sablont. Mivel kicsit aláfolyt a festék, ecsettel kijavítottam a körvonalakat. Miután kimostam az ecsetet és a sablont, a fekete festékkel befestettem a szürke anyagot. Találtam egy videót a stencilezésről, ezt próbáltam követni, de persze az én sablonom puhább volt, mint egy kész stencil.

Kb 20 órát száradt, majd kivasaltam mindkét anyagot, a festékek leírása szerint ezzel lehet rögzíteni a festéket. Utána összevarrtam a sálat, hagytam egy rést a kifordításhoz, azt kézzel varrtam össze.

dec
19

Sütőtök-pite

Címkék: konyha Regenor | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

sutotokpite.jpgÉpp Regenor diétán vagyunk, szerencsére a sütőtök beleillik. Kerestem egy sütőtök-pite receptet és átalakítottam a Regenor szerint.

Hozzávalók:

25 dkg rizsliszt, 10 dkg ghí, 6 szem édesítőtabletta porrá törve, 1 kk szódabikarbóna, 2 db tojás, 1 csipet só, 40 dkg sült, héjától eltávolított sonkatök, 1 kk őrölt fahéj, 1 kk őrölt szerecsendió, 1 kk őrölt szegfűszeg, 1 kk őrölt gyömbér

A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A lisztet, a szódabikarbónát, az édesítőszer felét és a sót összekeverjük, összegyúrjuk a ghível és 1 tojással. A tésztát kinyújtjuk, és a piteforma alját kibéleljük vele. 180 fokon 10 percig sütjük, majd kivesszük a sütőből. Közben a sült sütőtököt villával összetörjük, belekeverjük a másik tojást, a maradék édesítőszert és a fűszereket. Az így kapott tölteléket az elősütött pitetészta közepére öntjük, és egyenletesen eloszlatjuk rajta. 180 fokon további 20-25 perc alatt készre sütjük.

Eredeti recept innen: http://www.mindmegette.hu/fuszeres-sutotokos-pite.recept

dec
12

Kék farmer

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

kek_farmer.jpgModell: Burda 2003/3, 129.

Anyag: farmer

szürke bársony nadrág mintája szerint készült, azaz egyenes szabású, elöl cipzárral és gombbal, a derékpánt ívelt, közbéléssel megerősítve. Mivel kevés volt az anyag, nincs zsebe sem elöl, sem hátul, sőt hátul toldani is kellett. Ahogy a korábbi nadrágoknál, most is az oldalvarrás felső részét varrtam össze utoljára, így fogyáskor vagy hízáskor nagyon könnyű módosítani.

dec
5

Pörkölt tökmag

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

tokmag.JPG

Kanalazzuk ki a sütőtök teljes belsejét egy tálba. A magokat válasszuk el a sütőtök húsától. A magokat és a húst tedd egy szűrőbe, és folyó víz alatt az ujjaid között dörzsölgetve a magokat, próbáld el leválasztani a húsról. Sós vízben áztasd a magokat. Tölts meg egy nagyobb tálat a 2/3-áig vízzel. Sózd addig a vizet, míg telített nem lesz. A magokat tedd a vízbe, és hagyd állni 8-48 órán át. Öntsd ki az összes vizet a tálból. Papírtörlőn szárítsd meg a magokat. Szórd meg sóval. A tökmagokat egy rétegben helyezd el egy tepsiben. Salamander sütésre (vagy broil funkció, amikor felülről jön a hő) állítsuk be a sütőt, majd melegítsük elő, majd tedd a tepsit a sütőbe kb. 10 percre. Nézd meg, hogy amikor a magvak teteje barnás lett. Ekkor vagy kivesszük, vagy megfordítjuk a magokat, és újabb maximum 10 percre visszatesszük. Ettől elég ropogós és sós lesz az íze. Tedd félre hűlni.

Recept: http://www.hogyankell.hu/Tökmagot_pörkölni

nov
28

Kék-drapp csíkos póló

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

kek_drapp_csikos_polo.jpgModell: Burda 1998/9, 130.

Anyag: rugalmas pamutdzsörzé

szürke póló szabása szerint készült: kerek nyakkivágással, oldalt mellvarrással, hátul szűkítőkkel. A nyakkivágás dzsörzé ferdepánttal van szegve.

nov
21

Rebarbara-krémleves

Címkék: konyha Regenor | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

rebarbarakremleves.jpgA kertben termett és lefagyasztott rebarbarát használtuk ehhez, még gyorsabban megfő, mint a friss.

Hozzávalók: 

2 rebarbaranyél, 1 tojás sárgája, fél citrom héja, édesítőszer, 1 kiskanál rizsliszt, egy csipet ánizs

A rebarbarát ujjnyi vastagra szeleteljük, puhára főzzük a citromhéjjal. Kivesszük a citromhéjat, merülőmixerrel simára keverjük a tojássárgával, liszttel, édesítőszerrel és az ánizzsal. Még egyszer felforraljuk és hagyjuk kihűlni.

Eredeti recept: Bozsik Valéria: Különleges zöldségételek (Mezőgazdasági Kiadó)

nov
21

Fűszeres sütőtök

Címkék: konyha Regenor | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

sutotok.JPGMiki találta a receptet, amiből három fűszerkombinációt próbáltunk ki:

  • csilipaprika + fokhagyma (szétnyomva) + só
  • csilipaprika + gyömbér + só
  • fahéj + szegfűszeg + csillagánizs.

A tököt kettévágjuk, kimagozzuk, 5-8 cm-es szeletekre daraboljuk, minden vágott felületet beszórunk/bekenünk a fűszerkeverékkel. A felszeletelt sütőtököt tepsin, sütőlapon tesszük az előmelegített sütőbe, a darabok között minden oldalról legalább 3 cm távolságot hagyva. Egy normál sütőbe egy sütésre 2 kg-nál több nyers tököt ne tegyünk, mert a kiáramló pára miatt a töknek főtt jellege lesz. A tök sütési ideje 80-90 perc, a sütést 30 percig 220 fokon, majd 30 percig 200 fokon, a végén 20-30 percig 160 fokon végezzük. A hőfok növelésével a sütési idő csökkenthető, ennek az a következménye, hogy a sült tök külső héja a világossárga szín helyett enyhén égetett barna színt kap, esetleg feketére éghet, ha nem vigyázunk. A tök akkor van kész, ha villával könnyen átszúrható.

Recept: http://m.origo.hu/tafelspicc/recept/20141030-sutotokos-receptek.html

nov
21

Babatakaró

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

babatakaro.JPGAnyag: pamutkarton és polárfleece

Egy kézimunkavásáron vettük a bárányos-gombolyagos anyagot. A másik oldala polár, hogy meleg és puha legyen. Mivel a bárányos anyag túl keskeny volt, a polárból 8 cm széles "keretet" varrtam hozzá, borítéksarkokkal. A két anyag találkozását fehér szalaggal takartam el.

nov
14

Kókusztej

Címkék: konyha Regenor | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

kokusztej.jpgÉpp Regenor diétán vagyunk, ezért kókusztejjel iszom a kávét és ezen kívül is gyakran használjuk tej helyett. Miki megkóstolta ismerősöknél a házi készítésű kókusztejet, ami finomabb, mint a bolti, így mi is csináltunk.

Hozzávalók:

  • 20 dkg kókuszreszelék
  • 5 dl forralt víz
  • 7 dl hideg víz

A tejforraló edény aljába beleszórjuk a kókuszreszeléket, és vízforralóban forralt 5 dl vizet öntünk hozzá.  Alágyújtunk, és még 1 percig forraljuk. 2 percre állni hagyjuk, majd hozzáöntjük a hideg vizet. Az egészet gyorsan turmixgépbe töltjük, és maximum fokozaton 3 percig járatjuk. Közben a tálra rátesszük a szűrőt, arra pedig ráborítjuk a gézlapot/konyharuhát. Amikor letelt a 3 perc, beleborítjuk az egészet a gézzel bélelt szűrőbe. Összefogjuk az anyagot a négy sarkánál és alaposan kicsavarjuk belőle a tejet. A nedves kókuszreszeléket sütőlemezre simítjuk és hideg sütőbe téve, azt 150 fokra állítva kb. 17-18 perc alatt kiszárítjuk.

Recept: http://paleokonyha.hu/10-perces-hazi-kokusztej-es-kokuszliszt-keszitese/

nov
7

Kék sapka

| Szerző: marcsi72 | 12:00 am

kek_sapka.jpgFonal: Novita Lumo (melírozott, akril-gyapjú keverék)

Modell: a fonal papírján

A piros sapka szerint készült.

Az alsó szélen kezdtem 68 szemre, patentkötéssel (1 sima 1 fordított) kötöttem 7 cm-t, majd simakötéssel folytattam, 6 szemet egyenletesen elosztva szaporítottam. 20 cm-es magasságnál fogyasztottam: két-két szemet simán összekötöttem. 3 sor után újra felére fogyasztottam a szemek számát. Újabb 3 sor simakötés után lezártam a maradék szemeket: áthúztam a szálat egyszerre minden szemen, szorosra húztam és elvágtam a fonalat, majd összehorgoltam a két szélt a fonákoldalon.

A fotón a formája azért fura, mert nem sikerült pont olyanra kitömni, mint a fejem formája...

okt
31

Piros sapka

Címkék: kötés | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

piros_sapka.jpgFonal: Novita Lumo (melírozott, akril-gyapjú keverék)

Modell: a fonal papírján

Bár sok fonalam van otthon, de ennek nem tudtam ellenállni. 

Az alsó szélen kezdtem 68 szemre, patentkötéssel (1 sima 1 fordított) kötöttem 7 cm-t, majd simakötéssel folytattam, 6 szemet egyenletesen elosztva szaporítottam. 20 cm-es magasságnál fogyasztottam: két-két szemet simán összekötöttem. 3 sor után újra felére fogyasztottam a szemek számát. Újabb 3 sor simakötés után lezártam a maradék szemeket: áthúztam a szálat egyszerre minden szemen, szorosra húztam és elvágtam a fonalat, majd összehorgoltam a két szélt a fonákoldalon.

A fotón a formája azért fura, mert nem sikerült pont olyanra kitömni, mint a fejem formája...

okt
17

Palacsinta Regenor módra

Címkék: konyha Regenor | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

regenor_palacsinta.JPGBarátaink,akik szintén csinálták a Regenor diétát, mondták, hogy szoktak enni palacsintát. Most csináltunk egy regenorosított változatot.

Hozzávalók: 2 tojás, 1 csipet só, 25 dkg rizsliszt, 1/2 dl ghí, 1/2 l rizstej, nyírfacukor

Simára keverjük a hozzávalókat, pár csepp ghível kikent serpenyőben sütjük az elsőt, utána nem kell zsiradék hozzá.

Kétféle töltelékkel töltöttük meg: csokiszósz (a kókuszkocka receptjéből) és citromos-vaníliás krémmel (a gyümölcskrémes receptje szerint).

Eredeti recept: Horváth Ilona: Szakácskönyv, Vince Kiadó, 1998.

okt
3

gyumolcskremes_regenor.jpgMég hónapokig fog tartani a Regenor diéta, ezért Miki kipróbálta a kedvenc sütireceptjét, de a diéta szerint átalakítva.

Hozzávalók:

Piskóta:

5 tojás, 1 csipet só, 3 csapott ek nyírfacukor (xylit), 2 púpozott kk sütőpor, 5 csapott ek rizsliszt

A lisztet összekeverjük a sütőporral. A tojások sárgáját habosra keverjük a nyírfacukorral, lehetőleg robotgéppel, hozzákeverjük a lisztet. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, óvatosan a többihez keverjük. Egy kerek, kapcsos tortaformát sütőpapírral kibélelünk, a masszát beleöntjük és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 15 percet sütjük (tűpróbáig). A formában hagyjuk kihűlni.

Krém:

5 dl rizstej, 2 tojás, 5 ek rizsliszt, 2 1/2 ek nyírfacukor, egy darab vaníliarúd, 1 nagy citrom héja

A tojások sárgáját kikeverjük a nyírfacukorral, hozzáadjuk a tej felét, a lisztet és robotgéppel csomómentesre keverjük. A maradék tejet a vaníliarúddal felforraljuk, hozzáadjuk a tojásos masszát és állandó keverés mellett puffadásig forraljuk. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, óvatosan belekeverjük a főzött krémbe.

Tetejére:

1 közepes (sárga) grapefruit, 1 közepes gránátalma

A grapefruitot megtisztítjuk a hártyától, 2 cm-s darabokra törtjük, a gránátalmát megtisztítjuk.

A piskóta tetejére tesszük a grapefruitot egyenletesen elosztva, rászórjuk a gránátalma magok 2/3-át. Rékenjük a krémet, a tetejére szórjuk a maradék gránátalma magot és hideg helyen tartjuk, míg megszilárdul a krém.

sze
26

kokuszos_kocka.jpgÉpp Regenor diétán vagyunk, ezért Miki átalakította a kókuszos kocka receptet. A képen a recept második változata látható, de legalább egy változatot még ki fogunk próbálni, a mázban a mostanihoz képest kevesebb kakaóval és kicsit több cukorral.

Piskóta:

5 tojás, 1 csipet só, 3 csapott ek nyírfacukor (xylit), 2 púpozott kk sütőpor, 5 csapott ek rizsliszt

A lisztet összekeverjük a sütőporral. A tojások sárgáját kikeverjük a nyírfacukorral, lehetőleg robotgéppel, hozzákeverjük a lisztet. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, óvatosan a többihez keverjük. Egy tepsit sütőpapírral kibélelünk, a masszát beleöntjük és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 15 percet sütjük (tűpróbáig).

Máz:

1/2 dl kókusztej, 6 dkg ghí (tisztított vaj), 7 dkg nyírfacukor, 3 púpozott ek kakaópor, 1 kk rumaroma, 15 dkg kókuszreszelék

Összekeverjük a cukrot, aromát és kakaót, kikeverjük a vajjal és kókusztejjel, összefőzzük.

A tésztát kb 3 centis kockákra vágjuk, beleforgatjuk a csokiöntetbe, majd rögtön a kókuszreszelékbe.

sze
19

Répatorta Regenor módra

Címkék: konyha Regenor | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

regenor_repatorta.jpgÉpp Regenor diétán vagyunk, de azért szeretnénk néha sütit enni, ezért átalakítottuk a répatorta receptet.

Hozzávalók:

5 tojás, 4 kk fahéj, 4 kk kakaó, 1 kk őrölt gyömbér, 1 kk őrölt szegfűszeg, 1 csipet só, 3 ek nyírfacukor (xylit), 1 kk szódabikarbóna, 1 citrom, 50 dkg répa, 1.5 dl rizsliszt

A répát és a citrom héját lereszeljük apró lyukú reszelőn, a citrom levét kicsavarjuk és ráöntjük, belekeverjük a szódabikarbónát. A tojások sárgáját kikeverjük a nyírfacukorral, a répához keverjük. A lisztet összekeverjük a kakaóval és a fűszerekkel, hozzákeverjük a répához. A tojásfehérjét kemény habbá verjük a sóval, óvatosan a többihez keverjük. Egy tortaformát sütőpapírral kibélelünk, a masszát beleöntjük és 200 fokra előmelegített sütőben kb 40 percet sütjük (tűpróbáig).

A fagyasztóban is eláll.

sze
12

Mentás étcsoki fagyi

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

mentas_csokifagyi.jpgEgy barátunk szeretett volna ilyet enni... A neten keresgéltem ehhez recepteket, de egyik sem tetszett, végül a csilis étcsoki fagyi recept alapján csináltam.

Hozzávalók: 14 dkg cukor, 5 dl (zsíros) tej, 2 dl habtejszín, 30 dkg étcsoki, 1 csipet só, 1 kiskanál vaníliás cukor, 2 cserép menta

A mentát megmossuk és apróra vágjuk. Két nagy teatojásba és/vagy levesbe való fűszertartóba tesszük.

A csokit kockákra törjük, belekeverjük a többi hozzávalót és kevergetve forrásig melegítjük, amíg a csoki felolvad. Levesszük a tűzről, beletesszük a teatojásokat és hűlni hagyjuk. Ha 40-50 fokosra hűlt, kivesszük a teatojást, merülőmixerrel simára keverjük, visszatesszük a teatojást. Szobahőmérsékleten hagyjuk lehűlni, majd mixerrel újra simára keverjük. Hűtőben tartjuk legalább 3 órán át, kivesszük a teatojást, simára keverjük a mixerrel és a fagyigépben elkészítjük. Így a menta nem megy a fagyiba, de az íze igen...

Eredeti recept innen: Peggy Fallon: Ice cream and frozen desserts, DK

sze
5

Reszelt almás süti

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

reszelt_almas.jpgMég a nyaralás alatt kaptunk egy ismerőstől finom rétesalmát, amiből egy régi kedvenc sütimet szerettem volna megsütni. Nem volt meg a receptje, de végül találtam egy hasonló receptet.

Hozzávalók:

30 dkg reszelt alma, 30 dkg liszt, 30 dkg cukor, 1 cs. vaníliás cukor, ½ cs. sütőpor, 1 kk fahéj, 2 tojás, 12 dkg vaj, 1 kk szódabikarbóna

A lisztbe keverjük a sütőport, a fahéjt és a szódabikarbónát. A vajat megolvasztjuk, kikeverjük a cukorral, vaníliás cukorral. Belekeverjük a két tojást, majd a reszelt almát. 180 fokra előmelegített sütőben, sütőpapírral bélelt tepsiben sütjük tűpróbáig (kb 40-50 perc).

Recept innen: http://www.nosalty.hu/recept/reszelt-almas-tundertol

aug
29

Kolbászos patisszon

Címkék: konyha Regenor | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

kolbaszos_patisszon.JPGA kertben termett patisszonból készült.

Hozzávalók:

1 nagy (kb 20 centi átmérőjű) zsenge patisszon, 20 dkg kolbász, 2 hagyma, 2 tojás, só, bors, gyömbér, reszelt szerecsendió, 1 ek zsír

A patisszont meghámozzuk, félbevágjuk, kikaparjuk a magját, ujjnyi vastag hasábokra vágjuk.

A hagymát apróra vágjuk, a zsíron puhára pároljuk a patisszonnal. Hozzáadjuk a akrikára vágott kolbászt, megpirítjuk, fűszerezzük, ráöntjük a felvert tojást, egyet keverünk rajta és átsütjük.

Recept innen: Bozsik Valéria: Különleges zöldségételek (Mezőgazdasági Kiadó)

aug
22

Kék-fehér széles csíkos póló

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

szeles_csikos_polo.jpgModell: Burda 1998/9, 130.

Anyag: vékony viszkózdzsörzé

szürke póló szabása szerint készült: kerek nyakkivágással, oldalt mellvarrással, hátul szűkítőkkel. A nyakkivágás ferdepánttal van szegve.

aug
15

Töltött patisszon

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

toltott_patisszon.jpgA kertben termett patisszonból csináltam, a lenti szakácskönyv két receptjét összegyúrva, plusz megpróbáltam emlékezni, hogyan csinálta anyukám évekkel ezelőtt.

Hozzávalók:

1 nagy (kb 25 centi átmérőjű) zsenge patisszon, 20 dkg darált marhahús, 2 dl tejföl, 1/2 paradicsom, 1/2 zöldpaprika, 1 /2 hagyma, 1 ek zsír, 2 dl húslé (leveskockából), só, bors, édes pirospaprika

A patisszont meghámozzuk (krumplihámozóval és türelemmel), a felső harmadát levágjuk. Kikaparjuk a magvakat, kidobjuk, majd óvatosan tovább kaparjuk a belsejét (éles szélű eszközzel, pl fagyiskanállal), míg 2-3 cm falvastagság marad. A levágott tetejéből is kaparunk egy keveset. Félig megfőzzük mindkét darabot. A kikapart belsőt felvágjuk.

A hagymát apróra vágjuk, a zsíron megpirítjuk, hozzátesszük a paprikát, majd a darált húst és a felkockázott paradicsomot és paprikát, sózzuk, borsozzuk. Megpirítjuk, majd felöntjük a húslével, beletesszük a patisszon kikapart belsejét és puhára pároljuk. A tejfölbe keverünk paprikát, sót, borsot.

A jénai tál aljára teszünk egy kis szaftot, rátesszük a patisszon alját, bele a tölteléket, majd egy kevés tejfölt. Rátesszük a tetejét, lelocsoljuk a tejföllel és 200 fokra előmelegített sütőben sütjük 20-30 percig.

Recept innen: Bozsik Valéria: Különleges zöldségételek (Mezőgazdasági Kiadó)

aug
8

Piros-kék csíkos póló

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

piros_csikos_polo.jpgModell: Burda 1998/9, 130.

Anyag: vékony viszkózdzsörzé

szürke póló szabása szerint készült: kerek nyakkivágással, oldalt mellvarrással, hátul szűkítőkkel. A nyakkivágás  ferdepánttal van szegve.

aug
1

Sertéstarja parasztosan

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

tarja_parasztosan.jpgHozzávalók:

50 dkg sertéstarja, 30 dkg füstölt szalonna, 1.5 kg burgonya, 2 nagy fej vöröshagyma, só, bors, 
1 ek sertészsír (a tepsi kikenéséhez), 2 dl víz

A hússzeleteket megpaskoljuk, mindkét oldalát enyhén sózzuk, borsozzuk. A megtisztított burgonyát megmossuk, és fél centi vastag karikákra vágjuk. A megtisztított vöröshagymát szintén karikára szeljük. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Megfelelő nagyságú tepsit zsírral kikenünk, beleterítjük a burgonyát, rá a hagymát és ízlés szerint sózzuk. (Csínján bánjunk a sóval, hiszen a szalonna sós). Betakarjuk a húsokkal, amire a bevagdosott szalonnaszeleteket helyezzük.
Ráöntünk 2 dl vizet, alufóliával befedjük, mehet a sütőbe. 160 fokon 45 percig pároljuk, majd levesszük a fóliát. Átforgatjuk a húst és a szalonnát, és készre sütjük 200 fokon. Ha az egyik oldala megpirult, megfordítjuk.

Recept innen: http://www.nosalty.hu/recept/sertestarja-parasztosan

júl
25

Kék-fehér keskeny csíkos póló

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

keskeny_csikos_polo_1.jpgModell: Burda 1998/9, 130.

Anyag: viszkózdzsörzé

szürke póló szabása szerint készült: kerek nyakkivágással, oldalt mellvarrással, hátul szűkítőkkel. A nyakkivágás pamut ferdepánttal van szegve. Mivel az anyag kevés volt, az ujját 8,5 centivel rövidebbre szabtam és a maradék anyagból hosszában csíkos, duplán szabott szegélyt varrtam rá.

júl
18

Rebarbaraszörp

| Szerző: marcsi72 | 12:00 am

rebarbaraszorp.jpgHozzávalók:

1 kg friss rebarbaraszár, 2 l víz, egy fahéjrúd, ½ vaníliarúd, 2 dl cukor, 1 citrom leve

Felszeleteljük a rebarbarát, a fahéjjal és a vaníliával ízesített vízben 10-15 percig főzzük, majd gézen át leszűrjük. Beletesszük a cukrot, addig keverjük, míg feoldódik, majd ha egy kicsit hűlt, beleöntjük a citromlevet. Egy csipet nátrium-benzoátot teszünk az üvegekbe, forrásban levő vízzel kiöblítjük, majd beleöntjük a szörpöt. Ha kihűlt, hűtőben tartjuk, szódával hígítva isszuk.

Recept: http://ruoka.fi/reseptit/helppo-raparperimehu

júl
11

Szürke blúz átalakítás

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

szurke_bluz_passzek.jpgModell: kész blúz

Anyag: zsorzsett, vékony gyapjú kötött anyag

Egy barátnőmtől kaptam a blúzt, miután ő kifogyott belőle. Eredetileg gumis volt az alja és az ujja széle, szürke gombokkal. Nekem kicsit rövid volt az ujja, a gumis alja pedig furán állt, ezért kb 10 cm széles passzét varrtam a gumis szélek helyére. A gombokat feketére cseréltem.

júl
4

Virsliszósz

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

virsliszosz.jpgA finnek egyik kedvenc receptje a virsliszósz (makkarakastike), most mi is kipróbáltuk...

Hozzávalók:

40-50 dkg virsli, 1 hagyma, kakukkfű, 3 ek zsír, 2 ek liszt, 2.5 dl víz, 1 dl tejszín, só, bors

Megtisztítjuk és apró kockára vágjuk a hagymát. A virslit felszeletejük. Megpirítjuk egy kicsit a virslit és a hagymát, hozzáadjuk a fűszereket és levesszük a tűzről. A zsíron megpirítjuk a lisztet, hozzáadjuk a vizet, simára keverjük, majd a tejszínt is beleöntjük, simára keverjük. Hozzáadjuk a virslit és a hagymát, egyet forraljuk.

Kifőtt tésztára tesszük.

Recept: http://www.kotikokki.net/reseptit/tulosta/30587/Makkarakastike/

jún
27

Virágtartó

Címkék: lakás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

viragtarto.jpgAz előkertben kevés volt a virág, ezért Miki készített egy álló virágtartót. Teraszhoz való telített deszkából van, vastag fóliával bélelve, színtelen lakkal kezelve kívül.

jún
20

Spárgaleves zöldborsóval

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

spargaleves.jpgHozzávalók: 1/2 kg spárga, 1 kis hagyma, 1 ek olívaolaj, 8 dl zöldséglé (leveskockából is lehet), 20 dkg mirelit zöldborsó, 2-3 kk szárított menta, 1 citrom leve, só, 2 dl főzőtejszín, 2 kk reszelt torma

A zöldséglébe szórjuk a mentát. A spárgát megtisztítjuk (levágjuk a szárak alsó, fás részét, a többit krumplihámozóval, az aljától fölfelé haladva meghámozzuk) és 2 centis darabokra vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk és az olívaolajon puhára pároljuk. Hozzáadjuk a zöldséglevet és a spárgát, 2 percig forraljuk. Hozzáadjuk a borsót és puhára főzzük. Beletesszük a tejszínt és a tormát, merülőmixerrel összeturmixoljuk, egyet forraljuk, beleöntjük a citromlevet, megsózzuk.

Eredeti recept innen: Yhteishyvä ruoka 2/2016.

jún
13

Kerti pad

Címkék: lakás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

kispad.jpgBográcsozáskor nem tudtunk leülni a tűz közelében, ezért Miki maradék fából készített egy kis kerti padot. A deszkákat körfűrésszel vágta méretre, a széleket csiszolta, a darabokat csavarbehajtóval összecsavarozta. Az ülés három vastag deszkából van, a lábak szintén három, egymás mellé tett, függőleges fából, mellette egy vízszintes erősítés van az ülés alatt. Alul szintén egy vízszintes fával van a három deszka összefogva. A háttámla tartója alul ferdén van levágva és a lábakhoz fogatva. A háttámla-tartó és a lábak alja alul egy vízszintes deszkával van összefogva. A háttámla két vízszintes deszkából készült. Végül színezett páccal kentük le két sorral.

jún
6

Juhtúrós pogácsa

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

juhturos_pogacsa.jpgHozzávalók:

60 dkg liszt, 1 cs szárított élesztő (7 g-os), 25 dkg vaj, 25 dkg juhtúró, 2 tojássárga, 2 dl tejföl, 1 dkg só, 1/2 dl tej, 1 tojás

Az élesztőt felfuttatjuk a langyos tejben, amibe egy csipet cukrot tettünk. A lisztet összekeverjük a sóval, belemorzsoljuk a langyos vajat és a juhtúrót. Beletesszük a tejfölt, tojássárgákat és az élesztőt, összegyúrjuk. Egy órát langyos helyen kelesztjük, letakarva. 2-3 cm vastagra nyújtjuk, késsel bevagdossuk a tetejét, pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Felvert tojással megkenjük a tetejét és a tepsiben 15 percig kelesztjük. 200 fokos sütőben 15-20 percig sütjük.
Eredeti recept: Horváth Ilona: Szakácskönyv, Vince Kiadó, 1998.
máj
30

Kerti hinta

Címkék: lakás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

hinta.jpgEgy barátunktól kaptunk egy régi kerti hintát. A fa egy része korhadt volt már, repedezett és úgy tűnt, hogy nem bírna meg egyszerre mindkettőnket. Miki telített fából készítette el a részeket az eredetiek méretére, de vastagabb fából, hogy erősebb legyen. A fém részek többsége megmaradt, a csavarokat lecseréltük hosszabbakra. Az üléstartó rugót és a V-alakú tartót meghagytuk, mivel elég erősek voltak. Végül színtelen lakkal lekente a hintát kétszer.

máj
23

Frankfurti leves kelbimbóval

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

frankfurti_leves.jpgHozzávalók:

1/2 kg kelbimbó, 2 db közepes méretű burgonya, 1 fej vöröshagyma, 3 evőkanál étolaj, 2-3 gerezd fokhagyma, 4-5 db virsli, 2 dl tejföl,  1-2 evőkanál búzaliszt, fűszerek: só, frissen őrölt bors, őrölt kömény, őrölt fűszerpaprika

A zöldségeket előkészítjük. A kelbimbót, ha fagyos kissé kiolvasztjuk. A burgonyákat megtisztítjuk, majd felkockázzuk. A vöröshagymát is megpucoljuk, majd azt is apró kockákra vágjuk. A fokhagymát is megszabadítjuk a héjától majd fokhagyma zúzón átpréseljük. A virslit kb. 1 cm-es darabokra szeleteljük. Egy edényben felhevítjük az olajat, majd megdinszteljük a hagymát. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, de ügyeljünk arra, hogy ne égjen le. Hozzáadjuk a fűszereket. Felöntjük vízzel vagy hús alaplével. Ezután mehet bele a burgonya és a kelbimbó is. Amikor a zöldségek majdnem teljesen puhák (ha már csak 2-3 perc kell a teljes puhulásig), akkor hozzáadjuk a felkarikázott virslit. Egy külön tálba tesszük a tejfölt, majd hozzáadjuk 1-2 evőkanál lisztet, majd egy habverővel csomómentesre keverjük. A leves levét kis adagokban a lisztes tejfölös elegyünkhöz keverjük, közben folyamatosan keverjük. Mikor már elég mennyiségű leveslé került bele és jól átmelegszik az elegyünk, akkor a leveshez adjuk, közben jó alaposan átkeverjük a levest és még egyszer összeforraljuk.
máj
16

Eper-piramis

Címkék: lakás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

eperpiramis.jpgMiki a neten talált fotókat és leírást az eper-piramisról, aztán áprilisban a kertészkedők vásárán (Kevätmessut) lehetett kapni kb 60 centi magasakat.

Az alapja egy négyzet alakú keret, alja nincs, mivel a kertben, a földön áll. Telített fából készült. Alul egy négyzet alakú keret van, a függőleges ferde oldaldeszkák alja formára van vágva, így beleillik a keretbe. A vízszintes lécek kb 45 fokban vannak megdöntve kifelé. A tetején szintén ferde lécek vannak, a közepén négyzet alakú lyuk van, egy virágot ültetünk majd oda.

Mivel nagyon sok föld kellett volna belülre, középen egy kb 1/2 méteres oldalú kocka van, nylonba csomagolva, így spóroltunk meg pár zsák virágföldet. Így is 5-6 db, 50 literes virágföld ment bele, plusz legalább 2 zsáknyi komposzt. Az alsó 3 sorban 4-4 eper van, fölötte 3 sorban 3-3, majd 2-2. Az előző tulajoktól ránk maradt eper-ágyást teljesen kiürítettem, majdnem tele lett a piramis velük. Egyelőre nagyon aprók a levelek, így néz ki, mintha túl ritkán lennének ültetve, de a gyökereiknek épp elég a hely.

máj
9

Sütőtök krémleves

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

sutotok_kremleves.jpgMég novemberben vettünk egy sütőtököt, itt csak a hosszúkás fajtát (sonkatök) lehet kapni. Elég jól tartotta magát, de inkább megfőztem márciusban, mielőtt megromlott volna.

Hozzávalók: 1 kg sütőtök, 1/2 szál póréhagyma, 3 db burgonya, 2 l víz, 4 erőleveskocka, 1 kis darab friss gyömbér, 1/2 kk szárított gyömbér, só, bors, 2 dl főzőtejszín

A sütőtököt és a burgonyát meghámozzuk, megmossuk és kockára vágjuk. A pórét megtisztítjuk és felkarikázzuk. Az összes zöldséget egy fazékba tesszük, és felöntjük a vízzel. Hozzáadjuk az erőleves kockákat és fedő alatt, takarék lángon kb. 15-20 perc alatt puhára főzzük az egészet. Beleöntjük a tejszínt és merülőmixerrel összeturmixoljuk. Sózzuk, borsozzuk, belereszeljük a meghámozott gyömbért, beletesszük a gyömbérport, ízlés szerint. Apróra vágott pirítóssal és reszelt sajttal tálaljuk.

Recept innen: http://www.mindmegette.hu/sutotok-kremleves.recept

máj
2

Keskeny csíkos póló

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

keskeny_csikos_polo.jpgModell: Burda 1998/9, 130.

Anyag: rugalmas viszkózdzsörzé

szürke póló szabása szerint készült: kerek nyakkivágással, oldalt mellvarrással, hátul szűkítőkkel. A nyakkivágás fehér pamut ferdepánttal van szegve.

ápr
25

Nutellás keksz

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

nutellas_keksz.jpgHozzávalók:
25 dkg liszt
4 tojás
16 dkg vaj
4 ek cukrozatlan kakaó
4 ek nádcukor
15 dkg nutella
2 kk sütőpor

Habosra keverjük a tojásokat a cukorral, hozzákeverjük az olvasztott, kihűlt vajat, majd belekeverjük a nutellát és végül a sütőporral és átszitált kakaóporral elkevert lisztet. Egy lágy massza lesz belőle, amit legalább fél órára érdemes hűtőben dermeszteni, majd evőkanállal diónyi adagokat teszünk sütőpapírral bélelt tepsire tesszük őket, egymástól tisztes távolságba.
Tepsistől legalább negyedórára visszatesszük a hűtőbe, ezalatt felmelegítjük a sütőt 170 fokra, majd 12-15 perc alatt megsütjük.

ápr
18

Déli oldal

Címkék: lakás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

deli_oldal_kesz.jpgA ház déli oldalán levő közös terület (amit eddig is mi gondoztunk) nagyon csúnya volt: hepe-hupás, benne bokrokkal és egy-két kis fával. Idén végre kiszedtük a fákat és bokrokat, egyenesre "faragtuk" a terepet ásóval és gereblyével. A ház tövénél levő sóder-sávot rövidre vágott, kezelt fából készült csík választja el a földtől. A másik oldalra ültettünk egy gyümölcsfát (csokicseresznye), két ribizlit és egy jázmint. Sajnos az erős fényben nem látszanak a fotón... Mivel elég vékony és rossz minőségű volt a talaj, terítettünk rá pár zsák virágföldet és fűmaggal vetettük be. A kerti lépcső elé tettünk (sóder-alapra) pár betonkockát, hogy összekösse az úttal.

ápr
11

Húsvéti tojások 2016

Címkék: lakás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

husveti_tojasok_2016.jpgIdén vettem tojásfestéket Magyarországról. A tojásokat mosogatószeres vízzel zsírtalanítottam, keményre főztem, majd forrón a festőlébe tettem, amibe ecetet raktam a használati utasítás szerint. 5 színt használtam (sárga, narancs, piros, kék, zöld). Az összes tojás kb fél órát állt a festőlében. Az ecet már elkezdte kioldani a tojáshéjat, ezért fehér pöttyös/márványos lett az eredmény. Miután kiszedtem őket a léből és megszáradtak, üvegfesték-kontúrozóval gyimesi hímestojás-mintákat rajzoltam rájuk.

ápr
4

Lila lenruha

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

lila_ruha.jpgModell: Suuri Käsityö 2009/5, 13.

Anyag: lenvászon

Mély V-kivágású, mell alatt és derékban elvágott, rövid ujjú, a szoknyája lefelé bővül, az oldalvarrásban zseb van, hátul cipzáras.

Lenvászonból készült, melyet először lilára festettem. A kivágás szegélyén horgolt pamutcsipke van, amit szintén befestettem. Végül a kivágásba varrtam egy betétet, mert csipkével is túl mély volt, azaz hordhatatlan.

Ez is a 2014-es várólistán volt.

már
28

Tiramisu

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

tiramisu.jpg

Babapiskóta:

4 db tojás, 1 csipet só, 10 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 12,5 dkg finomliszt, 2 ek porcukor

A tojásfehérjéket a csipet sóval kemény habbá verjük. A végén hozzáadjuk a cukor harmadát, és tovább verjük, amíg szép fényes nem lesz a hab. A tojássárgákat egy másik tálban a maradék cukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük. Az átszitált lisztet és a kemény tojáshabot több részletben, felváltva hozzádolgozzuk a cukros tojáshoz. A masszát habzsákba töltjük és sütőpapírral bélelt tepsire kb. 10 centis babapiskóta formákat nyomunk: a rudacskák végei ducibbak legyenek.
Porcukrot szitálunk a tetejükre és légkeverésen 160 fokra előmelegített sütőben 12 perc alatt világos színűre sütjük. Rácsra szedve hagyjuk kihűlni.

Tiramisu:
50 dkg mascarpone, 6 tojás, 12 dkg cukor + 2 evőkanál a kávéba, 6 adag erős kávé, keserű kakaópor

Ha kész babapiskótát használunk, akkor 30 dkg kell hozzá.

Megfőzzük a kávét, belekeverünk két evőkanál cukrot és hagyjuk kihűlni. Szétválasztjuk a tojásokat. A tojássárgáját a cukor felével habosra keverjük. A mascarponét hozzáadjuk a sárgájás krémhez és csomómentesre keverjük. Felverjük a tojásfehérjét nagyon keményre. Hozzáadjuk a cukor másik felét és azzal is felverjük legalább egy percig, hogy csillogó és tartós hab legyen. Keverjük a felvert fehérjét óvatosan a sárgájás-mascarponés krémhez. A babapiskótákat mártsuk bele egyenként a kávéba és tegyük őket sorban a tálaló tál aljára, amíg a piskóták fele elfogy. Kenjük a krém felét a piskótákra és szórjuk meg a krémet vastagon keserű kakaóporral, apró lyukú szűrőn át. Ismételjük meg a kávés piskóta, a krém és a kakaószórás műveletét. A tetején vastag kakaópor réteg legyen. Takarjuk le úgy, hogy lehetőleg a tető ne érjen a kakaóhoz és hűtőben legalább két órát hagyjuk állni, de lehetőleg másnapig.

Receptek innen: babapiskóta, tiramisu

már
21

Fekete virágos kartonruha

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

fekete_viragos_kartonruha.jpgModell: Suuri Käsityö 2009/5, 13.

Anyag: pamutkarton

A lila ruha szabása szerint készült, azaz mély V-kivágású (benne madeira betét), mell alatt és derékban elvágott, rövid ujjú, a szoknyája lefelé bővül, hátul cipzáros. Az ujja szélén szintén madeira csík van.

Ez is a 2014-es várólistán volt.

már
14

Almás pite

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

almas_pite.jpgHozzávalók:

  • 25 dkg liszt, 3 ek cukor, 10 dkg vaj, 2 db alma, 1 ek barna cukor, 3 ek tejföl

A tésztához lisztet, a cukrot és puha vajat összegyúrjuk. Kivajazott pite-formába nyomkodjuk, majd 180 fokra előmelegített sütőben 10 percig elősütjük. Meghámozott, vékonyra szeletelt almát teszünk rá, rákenjük a tejföllel elkevert barna cukrot és 180 fokon sütjük, amíg a teteje meg nem pirul.

Eredeti recept innen.

már
7

Indiai tunika

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

indiai_tunika.jpgModell: Burda 2006/5, 130.

Anyag: hímzett batiszt, dzsörzé

Indiából kaptam az anyagot, az indiai barátnőm mindig hoz nekem egyet, ha otthon jár :-) Az anyag hímzése meghatározza, hogyan kell kiszabni a részeket.

Az elején a legdúsabb a hímzés, a háta közepén van egy nagy minta és sok kicsi. Az ujja két rétegű (mint a kockás ingé): a felső réteg rövid, az alsó vékony dzsörzéből készült, mert az eredeti anyag nem volt elég és az irodába kell a hosszú ujj.

Még 2014-ben szabtam ki, a várólistán volt, de csak most jutott időm megvarrni. A fehér tunika szabása szerint készült, azaz kerek nyakkivágása van, elöl megkötős hasítékkal, oldalt enyhén karcsúsított, alul hasítékkal.

feb
29

Diós piskóta

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

dios_piskota.jpgHozzávalók:

25 dkg finomliszt, 1 csipet só, 1 kk sütőpor, 25 dkg cukor, 1 kk vaníliás cukor, 3 tojás, 1 dl tej, 10 dkg vaj, 10 dkg dió

A lisztet, sót, sütőport összekeverjük. A puha vajat kikeverjük a cukorral, vaníliás cukorral és tojások sárgájával. Hozzáadjuk a tejet és lisztet, majd óvatosan belekeverjük a kemény habbá vert tojásfehérjét. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, tetejére szórjuk a durvára vágott diót. Előmelegített sütőben 180 fokon 30-40 percig sütjük.

A recept szerint pogácsaszaggatóval kellett volna holdacskákat szaggatni belőle, de én csak felvágtam kockákra.

Recept: Lajos Mari - Hemző Károly: 99 sütemény és torta (Diós piskótaholdacskák).

feb
22

Piros gyűrt felső

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

piros_gyurt_bluz.jpgModel: Burda 2013/7 103.

Anyag: gyűrt vékony pamut

Ujjatlan, az eleje a vállvarrás alatt meg van csavarva. A kar- és nyakkivágás ferdepánttal van szegve. A V-kivágás csúcsához egy katicabogár-gombot varrtam. Az alja enyhén ívelt.

feb
15

Karamella-kávé fagyi

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

karamella_fagyi.jpgHozzávalók: 5 dl habtejszín, 1 doboz (39.7 dkg) karamellizált cukrozott sűrített tej, 1 kk vaníliás cukor, 1 csipet só, 2 dl zsíros tej, 2 kk koffeinmentes nescafé

A kávét 1/2 dl forrásban levő vízben feloldjuk, hozzáadjuk a többi hozzávalót és merülőmixerrel simára keverjük. Hűtőben tartjuk legalább 3 órán át és a fagyigépben elkészítjük.

 

 

 

 

feb
8

Piros mintás gyűrt felső

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

piros_mintas_gyurt_bluz.jpgModel: Moda 2008/3 3.

Anyag: gyűrt vékony pamut

piros kánikularuha szerint készült, azaz széles kerek nyakpántja van (közbéléssel "keményítve"), az eleje és háta fent ráncolt. Lefelé kicsit bővül az oldala.

feb
1

Kukoricaleves

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

kukoricaleves.jpgA hűtőben maradt előfőzött grillkukoricából készült a leves, hisz egyelőre messze van, mire újra grillezni lehet majd. 

Hozzávalók: 4 cső kukorica, 3/4 l víz, 1/2 zöldségleveskocka, só, 3/4 l tej, 1 kk. kukoricaliszt, őrölt bors, szerecsendió, 3 dkg vaj, pirospaprika

A kukoricát leöblítjük és leszemezzük. A lisztet simára keverjük kevés vízzel, a többit felforraljuk a leveskockával, majd beletesszük a tejet, a sót és újra felforraljuk. Hozzáadjuk a kukoricát, a borsot és a szerencsendiót. A vajat megolvasztjuk, beletesszük a paprikát, a levesbe öntjük és még egyszer felforraljuk.

Recept innen: Nagy leveseskönyv (Black & White Kiadó, 2003)

jan
25

Absztrakt mintás ruha

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

absztrakt_mintas_ruha.jpgModel: Moda 2008/3 3.

Anyag: vászon

piros kánikularuha szerint készült, azaz széles kerek nyakpántja van (közbéléssel "keményítve"), az eleje és háta fent ráncolt. Lefelé kicsit bővül az oldala. Az oldalvarrásokban zseb van.

jan
18

Rebarbara pite

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

rebarbaba_pite.jpg

A kertben van egy tő rebarbara, tavasszal derült ki, amikor egy fura piros izé nőtt ki a földből. Nyáron levágtam a szárakat kétszer is, de a felújítás és a vendégek mellett nem volt idő megcsinálni őket, csak lefagyasztottam. Most végre kivettem párat, persze jól összementek kiolvadás közben. A tészta az áfonyás pite tésztája, a töltelék egy ismerős receptje, már rég ki akartam próbálni.

Hozzávalók:

Tészta: 1 dl cukor, 10 dkg vaj, 1 tojás, 3 dl liszt, 1 kk sütőpor, 1 csipet só

A vajat megpuhítjuk, összekeverjük a cukorral. A lisztet elkeverjük a sütőporral és a sóval, összegyúrjuk a vajjal és az enyhén felvert tojással. 1-2 órát pihentetjük. Vajazott-lisztezett formába nyomkodjuk, 200 fokra előmelegített sütőben 7 percig elősütjük.

Tetejére: 2 rebarbara szár (ha le volt fagyasztva, akkor 4), 1 ek tejföl, 1 tojás, 3 ek cukor, 1 kk vaníliás cukor

A rebarbarát megtisztítjuk, 1 centis darabokra vágjuk, az elősütött tésztára szórjuk. A tojást enyhén felverjük, hozzáadjuk a tejfölt, cukrot és a vaníliás cukrot (ha fagyasztott volt a rebarbara, a kiolvadt levét is tegyük bele). A rebarbarára öntjük és kb 30-40 perc alatt készre sütjük.

Receptek: tészta: http://marcsimiki.blog.hu/2015/06/29/afonyas-turos_pite, töltelék: http://finnisztan.blogspot.com/2011/06/rebarbara.html (már nincs ott a recept, de innen nyomtattam ki fél éve)

jan
11

Vaníliafagyi sűrített tejjel

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

vaniliafagyi_suritett_tejjel.jpgHozzávalók: 1 doboz sűrített tej (kb 40 dkg), 2 dl zsíros tej, 4 dl habtejszín, 2 dl light tejszín, 1 csipet só, 1 ek vaníliaaroma,

A hozzávalókat merülőmixerrel simára keverjük. Hűtőben tartjuk legalább 3 órán át és a fagyigépben elkészítjük.

Recept innen

 

 

 

 

jan
4

Asztaldísz 2015

Címkék: lakás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

asztaldisz.jpgAz asztaldísz alapja oázis, amit egy éjszakára vízbe áztattam. Magyalágakat vágtam, a hosszabbakat az oázis oldalára szúrtam, a rövidebbeket előre és hátra, hogy ovális formát kapjak. A tetejére egy szereptévesztéses Télapó került (matrózpóló van rajta), mellé apró karácsonyi díszek, amik alján drót van, azaz be lehet őket szúrni az alapba.

dec
28

Habszelet

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

habszelet.jpgHozzávalók:

6 tojásfehérje, 16 dkg porcukor, 1 kk vaníliás cukor, 1 csipet só, 8 dkg vaj, 16 dkg liszt, 1 citrom reszelt héja, 3 dkg darált mandula
Egy őzgerincformát sütőpapírral kibélelünk, a sütőt előmelegítjük 150 fokra. A lisztet, mandulát, sót, vaníliás cukrot összekeverjük. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, belekeverjük a cukrot, az olvasztott, langyos vajat és a lisztet, majd a formába öntjük. 40-60 percig (tűpróbáig) sütjük, a formában hagyjuk kihűlni.
Recept: Lajos Mari - Hemző Károly: 99 sütemény és torta
dec
21

Nizzai hagymás pizza

| Szerző: marcsi72 | 12:00 am

nizzai_hagymas_pizza.jpg

Tészta: 30 dkg finomliszt, 1 dl langyos tej, 1 kk cukor, 7 g szárított élesztő, 1/2 dl étolaj, 1 csipet só

Feltét: 1 kg vöröshagyma, 1 dl olíva olaj (extra szűz), 2 kk kakukkfű, 1 doboz füstölt hal, 20 db fekete olívabogyó, 1 csipet só, 2 kk rozmaring

A hagymát tetszőlegesen felaprítjuk, majd az olajon megdinszteljük. Akkor jó, ha arany színűre karamellizálódik. Végül leszűrjük róla a felesleges olajos levet.

Felfuttatjuk az élesztőt a cukros tejben. A sót elkeverjük a liszttel, hozzáadjuk az élesztőt és az olajat és fél órát kelesztjük. Kinyújtuk, sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük és még fél órát kelesztjük. Rákenjük a hagyma masszát, úgy hogy a szélén kb. egy ujjnyi szabadon maradjon. A halat darabokra törjük villával, a hagymára tesszük. Megszórjuk a kakukkfűvel és rozmaringgal,  rátesszük a félbe vágott olívabogyókat és 200 °C-os sütőben készre sütjük.

Először csak fél kg hagymával mertem kipróbálni, de legközelebb 1 kilót teszek rá.

Recept: http://manninger.hu/pissaladiere-nizzai-hagymas-szardellas-pizza/

dec
14

Meggyes lepény puncskrémmel

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

megmentett_meggyes.jpgMeggyes lepényt akartam sütni egy szülinapra, de nem verődött fel a tojásfehérje, aztán nem süllyedt be a meggy a tésztába, stb. Végül arra gondoltam, csinálok krémet a tetejére, talán úgy ehető lesz (az lett).

A tészta receptet lásd itt, a krém egy barátunk apukájától van, aki isteni citromtortát és szendvicskrémeket tud csinálni (legalábbis ezeket kóstoltuk eddig), így arra gondoltam, hogy kipróbálok (minél több) receptet a gyűjteményéből.

Puncskrém:

Hozzávalók: 15 dkg cukor, 5 dl (zsíros) tej, 1 puncs pudingpor (főzős), 1 csipet só, 1 kk vaníliás cukor, 3 dkg vaj, 3 tojás sárgája

A vajat szobahőmérsékleten hagyjuk megpuhulni. A tej 3/4 részét feltesszük forrni. A maradék tej + pudingpor + tojássárga → elkeverni, egy sűrű tojásos pépet kapunk. A tojásos pépre öntöm a tejet és együtt tovább sűrítem, a cukrot akkor adom hozzá, amikor majdnem kész, nehogy lekapja. Amikor megfőtt a „pudingunk” akkor még melegen hozzá adom a vaj 1/3 részét erre amiatt van szükség, hogy ne bőrösödjön meg. Kihűtjük, ez fontos! Mert ha melegen adjuk a vajhoz akkor a vaj átveszi a meleget és megolvad. A vajhoz hozzáadom a kihűlt pudingot és robotgéppel habosra keverem, majd a tésztára öntöm és hűvös helyen hagyom megszilárdulni.

A krém receptje: http://manninger.hu/arany-krem-alap/

dec
7

Kerti lépcső

Címkék: lakás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

lepcso_kesz.jpgA kerthez vezető lejtő meredek és csúszós, Miki és Pista bácsi lépcsőt készítettek ide. A fokok részben földdel, részben apró szemű sóderrel vannak feltöltve. November 21-én ásták a keretet, szerencsés volt az időzítés, mert aznap volt az utolsó fagymentes nap. Másnap, amikor a sódert terítettük a fokokra, már havazott. A váza kezelt fából van, ami be van ásva a földbe.
A következő hétvégén virágfölddel töltöttük fel a két oldalát. Tavasszal teszünk még földet ide, ha kell és befüvesítjük.

nov
30

Diós-meggyes golyó

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am
dios_meggyes_golyo.jpgHozzávalók:
20 dkg darált dió, 20 dkg porcukor, 20 dkg reszelt étcsoki, 1 tojásfehérje, 2 ek rum, 1 csipet só, 1/2 üveg meggybefőtt (magvalt meggyből), 10 dkg reszelt fehércsoki, 1 csipet só
A meggybefőtthöz adunk 2 ek rumot és 1-2 napig pihentetjük, majd leszűrjük.
Összekeverjük a diót, sót, porcukrot, étcsokit. A rumot és a tojásfehérjét a dióhoz adjuk és összegyúrjuk. Vizes kézzel diónyi golyókat formázunk, a közepükbe egy-egy meggyet teszünk és reszelt fehércsokiba hempergetjük és 1-2 napig levegős helyen száradni hagyjuk.
(Recept: Lajos Mari - Hemző Károly: 99 sütemény és torta, 'Mozart golyó')
nov
23

Szilvalekváros táska

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

szilvas_taska.jpgHozzávalók:

35 dkg finomliszt, 1 csipet só, 1 kk sütőpor, 12,5 dkg cukor, 1 kk vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja, 2 tojás, 7,5 dkg vaj, 3 cl lakritsi likőr, 15 dkg szilvalekvár, kevés tej, vaníliás porcukor

A lisztet, sót, sütőport, cukrot, vaníliás cukrot és citromhéjat összekeverjük. Belemorzsoljuk a vajat, összegyúrjuk a tojással és a likőrrel (az eredeti receptben ánizslikőr van). Ha puha, pár órát pihentetjük a hűtőben. Lisztezett deszkán/konyhapulton kb 5 mm vastagra nyújtjuk és 8 cm átmérőjű kerek formával kiszaggatjuk. Ha nagyon kemény a lekvár, kevés tejet hozzáadva villával összenyomjuk/pépesítjük. A korongok közepére púpozott kávéskanálnyi halmokat rakunk és a tésztát kettéhajtva villával lenyomkodjuk a széleit. Ha túl lisztes a széle, tojásfehérjével megkenjük előtte, hogy ne nyíljon szét. Sütőpapírral bélelt tepsibe, egymástól pár centire rakjuk (nekem 3 x 3 fért egy tepsire). Előmelegített sütőben 180 fokon 20 percig sütjük. Vaníliás porcukorral megszórjuk.

Eredeti recept: Lajos Mari - Hemző Károly: 99 sütemény és torta (Köznapi lekváros táska).

nov
16

Kecskesajtos pite

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

kecskesajtos_pite.jpg

Hozzávalók:

Mirelit vajastészta, 15 dkg kecske krémsajt, 5 dkg vaj, 2 tojás, 2 nagy paradicsom, 1 csipet só, bors

A tésztát hagyjuk kiengedni, a tálat kivajazzuk és belenyomkodjuk a tésztát (pereme is legyen). Előmelegített sütőben 180 fokon 30 percig elősütjük. A tetejéte babot teszünk (vagy amikor emelkedni kezd, megszurkáljuk hústűvel).

A tojásokat villával felverjük, belekeverjük a kecskesajtot, a sót, borsot, tejfölt, az olvasztott, langyos vajat. Az elősütött tésztára rakjuk a keskeny szeletekre vágott paradicsomot, ráöntjük a sajtos keveréket és 180-200 fokon addig sütjük, amíg megpirul a teteje.

Eredeti recept innen és innen.

nov
9

tarolo1.jpgA tárolót előbb kívülről újítottuk fel (azaz lecseréltük a lambériát), majd szigeteltük. Azért van erre szükség, hogy télen-nyáron hűvös, de fagymentes legyen és itt tudjuk tartani a befőtteket, kolbászt, borokat. Az ajtó felőli részen tartjuk a szerszámok egy részét is, plusz van benne egy satupad, kisebb munkákhoz, pl a székek javításához. A befőttek polcai elé teszünk majd egy fólia függönyt, hogy védje a portól, amikor Miki ott dolgozik majd.

A falakat és a plafont üveggyapottal szigeteltük, amire mindenféle maradék lapokat tettünk borításnak. Először a konyhából felszedett régi laminált padlót használtuk fel, ez látszik a lenti képen, amint Miki szögbelövővel rögzíti őket. Az üveggyapot miatt védőmaszkot kellett viselni.

Miután elfogyott a padlólap, jöttek a régi polcok, egy barátunktól kapott vékony rétegelt lemez lapok és a többi padlólap. Úgy nézett ki, mint egy patchwork... Mivel a legsötétebb lapok pont a tervezett munkapad elé/fölé kerültek, a tároló ajtó felőli részét lefestettük fehérre.

Három lámpa van benn, egy neon a befőttek részén, egy a plafonon, egy másik neon cső pedig a munkapad fölött. A téli fűtést / nyári hűtést egy termosztátos villanyradiátor adja. 

nov
2

Málnás-fehércsokis tiramisu

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

malnas_tiramisu.jpgHozzávalók:

2 tojás, 3 tojássárga, 1 csipet só, 10 dkg cukor, 25 dkg mascarpone, 15 dkg fehércsoki, 2.5 dl erős kávé, 4 ek málnalikőr, 12 babapiskóta, 30 dkg málna, 1 ek kakaópor

A kávét összekeverjük a likőrrel. A babapiskótákat belemárjuk és egy kb 28 x 16 cm-s üvegtálba rakjuk szorosan egymás mellé. Rárakjuk egy sorban a málnát.

Szétválasztjuk a tojásokat. A 5 tojássárgát habosra keverjük a cukorral és a sóval. A mascarponét villával összetörjük, 10 dkg csokit felolvasztunk és mindkettőt a tojássárgához keverjük. A fehérjéket közepesen kemény habbá verjük, óvatosan a sárgájához keverjük. A málnára tesszük, a tetejére szórjuk szűrőn át a kakaóport, ráreszeljük a fehércsokit. 2 órára hűtőbe tesszük.

okt
26

Lehajtható asztal

Címkék: lakás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

A bográcsozó hely mellé készült egy asztalka, amit le lehet hajtani, ha épp nincs rá szükség. Telített fából készült, amit egy barátunktól kaptuk. Mivel a kerítés gyenge, hátul is lábai vannak, amiket a kerítéshez csavaroztunk. Az első lábait fel lehet hajtani, kapupánt csavarral rögzítettük őket.

kisasztal_nyitva.jpgkisasztal_csukva.jpg

okt
19

Tárolóláda

Címkék: lakás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

teraszlada.jpgMivel a fűnyíró, ágdaráló és pár egyéb holmi nem fért el se a tárolóban, se a terasz szekrényben, plusz kellett hely az autógumiknak is, Miki készített egy ládát a teraszra. Persze lehet kapni készen is, de azok drágák, kicsik, plusz kaptunk telített fa deszkákat egy barátunktól. 70-80 centi hosszúra voltak vágva, ezért állítva használtuk őket, nem úgy, mint a komposztálónál. A fedelén belül vannak az összefogó deszkák. Lakattal lehet lezárni (ha nincs lezárva és ellopnak belőle valamit, a biztosító nem fizet). Belül kitámasztó van, ha keresünk valamit, nem kell egyik kézzel tartani a jó nehéz tetejét...

Mögötte a terasz asztal és székek vannak felakasztva télre.

okt
12

Paradicsom-futtató rács

Címkék: lakás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

futtato_racs.jpgEgy barátunktól kaptuk a rácsot, amire növényeket szeretnénk futtatni. Mivel nem szabad növényeket közvetlenül a falra futtatni, ezért a rács mögött telített fából készült deszka (kb 4x4 cm vastag) van. A rács kiálló végeit levágta Miki, a rácsot pedig U-szögekkel rögzítette a fához.

Ez a legnaposabb és legvédettebb falunk, jövőre a rózsa helyére futóparadicsomot szeretnénk ide ültetni. Remélem, sok terméssel hálálja majd meg a helyet :-)

okt
5

Apácarács

Címkék: lakás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

apacaracs_belul.jpgA júniusban elkészült kerítésben kihagytunk egy "ablakot", ahova készen kapható rácsot szerettünk volna tenni. Mivel nem lehet kapni ilyen méretben, végül telített fa lécekből csinált Miki egyet. Először keretet készített a lécekből, szögbelövővel rögzítve a sarkokat. Ezután (egy 7 centi széles deszkát használva távtartónak) kimérte a lécek hosszát, 45 fokban levágta, lecsiszolta és szögbelövővel rögzítette a keretbe a léceket, a keret felső szélével egy vonalban. Ezután megfordítottuk a keretet és a másik oldalára tettük a másik oldalra dőlő léceket. Még egyszer rögzített szögbelövővel minden lécet, majd a helyére csavarozta a keretet.

sze
28

feher_es_tejcsoki_fagyi.jpgAz előző csokifagyi recepttől abban különbözik, hogy több benne a csoki és ezért finomabb :-)

Hozzávalók: 10 dkg cukor, 5 dl (zsíros) tej, 2 dl habtejszín, 30 dkg fehércsoki, 1 csipet só, 1 kiskanál vaníliás cukor, 1 kiskanál gyömbérpor

A csokit kockákra törjük, belekeverjük a többi hozzávalót és kevergetve forrásig melegítjük, amíg a csoki felolvad. Levesszük a tűzről, merülőmixerrel simára keverjük. Szobahőmérsékleten hagyjuk lehűlni, majd mixerrel újra simára keverjük. Hűtőben tartjuk legalább 3 órán át és a fagyigépben elkészítjük.

Recept innen (kis változtatással): Peggy Fallon: Ice cream and frozen desserts, DK

Tejcsokiból hasonlóan készül, de kihagyjuk a gyömbért.

aug
31

Kiskapu

Címkék: lakás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

kiskapu_kivul.jpgTelített deszkából készült, a váza fémcsövekből van, ebben nagyon sokat segítettek a barátaink.

A deszkákat méretre vágtuk, majd két keresztlécre rögzítve Miki megrajzolta az ívet és kifúrta a kapupánt-csavarok helyét. A szívet is felrajzoltuk, majd kivágás után a széleket le kellett csiszolni. A keresztlécek leszedése után felcsavarozta Miki a fémvázra, végül olajjal lekente. A bal szélen látható léc a kapufélfa, belülről sarokvasak tartják. Enélkül a kapu kívülre is nyílna egy kicsit.

jún
29

Áfonyás-túrós pite

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

afonyas-turos_pite.jpgEgy barátunknál kóstoltuk meg ezt sok évvel ezelőtt, nagyon ízlett, elkértem a receptjét. Ha hétvégén vendégek jönnek és gyorsan kell sütni valami finomat, ez az egyik biztos tipp. Ha marad belőle, a hűtőben pár napig eláll, azalatt el is fogy.

Hozzávalók:

Tészta: 1 dl cukor, 10 dkg vaj, 1 tojás, 2.5 dl liszt, 1 kk sütőpor, 1 csipet só

A vajat megpuhítjuk, összekeverjük a cukorral. A lisztet elkeverjük a sütőporral és a sóval, összegyúrjuk a vajjal és az enyhén felvert tojással. Vajazott-lisztezett formába nyomkodjuk, 210 fokra előmelegített sütőben 6 percig elősütjük.

Tetejére: 2 dl túró (maitorahka), 1 tojás, 4 ek cukor, 20 dkg áfonya

A tojást enyhén felverjük, hozzáadjuk a túrót és 2 ek cukrot. Az elősütött tésztára kenjük, rászórjuk az áfonyát (lehet mirelit is), a tetejére szórjuk a maradék cukrot.

Kb. 30-40 perc alatt készre sütjük.

A képen szereplő süti kivételesen mirelit tésztával készült, kevés volt az idő.

jún
22

Citromfű fagyi

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

citromfu_fagyi_1.jpgEgy barátunktól kaptunk egy cserép citromfüvet, ami már hetek óta várta, hogy legyen belőle valami. Ez a recept egyszerűnek és elég abszurdnak tűnt ahhoz, hogy kipróbáljam. Langyosan még elég fura volt az íze, de készen (azaz fagyasztva) finom és különleges.

Hozzávalók: 6 dl tejföl (creme fraiche), 3 dl zsíros tej, 2 dl cukor, 1.5 tő citromfű, 1/2 kk vaníliaaroma, 1 csipet só

Összevágjuk a citromfüvet, a cukorral és a tejjel melegedni tesszük, míg a cukor feloldódik (csak gyöngyözzön, ne forrjon), kevergetés közben a citromfüvet próbáljuk összetörni/összenyomni, hogy kijöjjön a íze. Félretesszük hűlni pár órára. Simára keverjük a tejfölt, vaníliaaromát és a sót, majd szűrőt át beleöntjük a citromfüves tejet, a fakanállal kipréseljük a citromfű levét. Hűtőben tartjuk legalább 3 órán át és a fagyigépben elkészítjük.

Recept innen (kis változtatással): Lemon Balm Creme Fraiche Ice Cream

jún
15

Terasz szekrény

Címkék: lakás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

terasz_szekreny.jpgMiki készítette a teraszon levő szekrényt a kerti szerszámoknak. Az ajtók, az oldal és a teteje telített deszkából van, a háta egy régi szekrény hátából, az alja és a polcok régi polcokból készült. Az oldala és az ajtók belső oldalán 3-3 deszka van keresztben, ezek fogják össze a deszkákat. A belsejét függőlegesen 1/3 - 2/3 arányban megosztja egy lap, ami nem ér teljesen a tetejéig. A keskeny oldalon nincs polc, csak akasztók, ott tartjuk az ásót, gereblyét stb. A szélesebb részen 3 polc van, benne a bogrács, palántanevelő dobozok, metszőollók, fűmag stb.

Az alján 3 deszka van, láb helyett, így nem fog vízben/hóban állni.

Az ajtaját lakattal le lehet zárni. Mivel a fa száradás közben vetemedett, alul és a bal oldali ajtón belül tolózárak vannak.

Belül a tetején és a terasz széle felőli oldalán műanyag fólia van, ez megvédi a belsejét az esőtől.

jún
8

Áfonyafagyi

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

afonyafagyi.jpg

Hozzávalók: 2 dl zsíros tej, 2 dl habtejszín, egy üveg (7 dl) áfonyadzsem, egy csipet só

Az utolsó üveg dzsemből készült...

A hozzávalókat merülőmixerrel simára keverjük, majd hűtőben tartjuk legalább 3 órán át és a fagyigépben elkészítjük.

A málnafagyi receptje szerint készült, némi változtatással.

jún
1

Komposztáló

Címkék: lakás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

komposztalo.jpgMiki készítette a kert végében levő komposztálót. Egy barátunktól kaptuk az anyagot hozzá: telített deszkából van. A hosszabb oldalakon belül 3-3 deszka van keresztben, a két végén 2-2. A belseje függőlegesen kétfelé van osztva. Nincs alul kis ajtaja, amin ki lehetne szedni a komposztot, mert a zöldségágyástól úgysem férnénk hozzá...

máj
25

Ribizlis túrófelfújt

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

ribizlis_turofelfujt.jpgHozzávalók:
30 dkg tehéntúró (maitorahka), 1 csomag vaníliás cukor, 18 dkg cukor, 3 db tojás, 1 citrom reszelt héja, 12 dkg finomliszt, 1 üveg (3 dl) ribizlidzsem, 1 ek vaj (a forma kikenéséhez), 1 ek zsemlemorzsa
A túrót 8 dkg cukorral, a citromhéjjal, a vaníliás cukorral és a tojássárgájával simára keverjük. A tojásfehérjét a maradék cukorral kemény habbá verjük, és óvatosan beleforgatjuk a túrós masszát. Rászitáljuk a lisztet, és azt is óvatosan beleforgatjuk. A formákat vajjal kikenjük, zsemlemorzsával megszórjuk, majd kétharmadig megtöltjük őket a masszával, és a tetejére teszünk a ribizlidzsemből.

190 fokra előmelegített sütőben kb 40 percig sütjük a felfújtakat. 

máj
18

Búvártúrós

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

buvarturos.jpg

Hozzávalók:

Tésztához: 35 dkg liszt, 20 dkg cukor, 1 tojás, 1.5 dl olaj, 2 kk vaníliáscukor, 2 ek kakaópor, 4 dl kermaviili, 1 dl piima, 1 kk szódabikarbóna

Tetejére: 10 dkg maitorahka, 40 dkg cottage cheese, 6 dkg cukor, 10 dkg aszalt vörösáfonya, 2 tojás, 1 kk vaníliáscukor, 10 dkg vaj, kevés citromlé

A tésztához a lisztbe szitáljuk a kakaóport, belekeverjük a szódabikarbónát. A tészta többi hozzávalóját simára keverjük, majd hozzákeverjük a lisztet. Sütőpapírral kibélelt tepsibe öntjük.

A vajat felmelegítjük (puha legyen), kikeverjük a cukorral és a vaníliáscukorral, majd hozzáadjuk a tojást. Belekeverjük a többi hozzávalót. A tésztára evőkanállal kis halmokat rakunk belőle.

Előmelegített sütőben 200 fokon kb 1 órát sütjük (tűpróbáig).

A túró sütéskor belemerül a tésztába, innen kapta a nevét a sütemény. Teljes kihűlés után szeleteljük.

A receptet egy barátnőmtől kaptam, aki szintén kapta valakitől... Az eredeti receptben vörösáfonya helyett mazsola van, kermaviili + piima helyett kefír, maitorahka + cottage cheese helyett pedig túró.

máj
11

Sárgabarackos-banános süti

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

sargabarackos_bananos_suti.jpgHozzávalók:

12.5 dkg vaj, 25 dkg cukor, egy csipet só, 1 felvert tojás, 3 érett banán, 28 dkg liszt, 1 kk sütőpor, 1 kk szódabikarbóna, 1 kk őrölt kardamom, 1/2 kk őrölt szerencsendió, 1/2 kk őrölt fahéj, 1/2 kk őrölt szegfűszeg, 1/2 kk őrölt gyömbér, 1.25 dl tej, 15.5 dkg aszalt sárgabarack, 9 dkg dió

Feldaraboljuk a barackot, durvára vágjuk a diót. A banánt villával összetörjük. A vajat felmelegítjük, hozzáadjuk a cukrot és simára keverjük. Belekeverjük a felvert tojást, majd a banánt és a tejet. A lisztet összekeverjük a sütőporral, szódabikarbónával, sóval, fűszerekkel és a többihez keverjük. Belekeverjük a barackot és a diót. 180 fokra előmelegített sütőben, sütőpapírral bélelt formában (kb 11x25 cm) sütjük kb 1 1/4 órát (tűpróbáig). A formában hagyjuk kihűlni.
Eredeti recept innen: The complete book of home baking, J.B.Fairflex Press Pty Limited, "Apricot Banana Loaf" 
máj
4

Gyömbérfagyi

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

gyomber_fagyi.jpgHozzávalók: 9 dl light tejszín, 35 dkg cukor, 2 ek őrölt szárított gyömbér, 1 kk vaníliáscukor, 1 csipet só, 10 dkg fehércsoki, 11.5 dkg gyömbérbefőtt apró kockákra vágva.

Összekeverjük a tejszínt, cukrot, vaníliáscukrot, sót, gyömbérport, amíg a cukor feloldódik. A fehércsokit felolvasztjuk és a többihez keverjük.

Szobahőmérsékleten hagyjuk lehűlni, majd hűtőben tartjuk legalább 3 órán át és a fagyigépben elkészítjük. Amikor tálkákba adagoljuk, a befőttet egyenletesen elosztva az adagokra szórjuk majd a fagyasztóba tesszük.

Recept innen (kis változtatással): Peggy Fallon: Ice cream and frozen desserts, DK

ápr
27

Banánfagyi

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

bananfagyi.jpgHozzávalók: 2 nagyon érett banán (barna pöttyös), 5 dl light tejszín (12 %-os), 1 doboz (39.7 dkg) cukrozott sűrített tej, 2.4 dl zsíros tejszín, 1 kk vaníliás cukor, 2 ek citromlé, 1 csipet só

A banánokat meghámozzuk, villával összetörjük. Hozzáadjuk a sót, a sűrített tejet és merülőmixerrel simára keverjük. Hozzáadjuk a többi hozzávalót és összekeverjük.

Szobahőmérsékleten hagyjuk lehűlni, majd hűtőben tartjuk legalább 3 órán át és a fagyigépben elkészítjük.

Recept innen (kis változtatással): Peggy Fallon: Ice cream and frozen desserts, DK

ápr
20

Levendula fagyi

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

levendulafagyi.jpgHozzávalók: 9 dl zsíros tej, 35 dkg cukor, 2 ek szárított levendula, 1 csipet só, 1 ek citromlé

A levendulát megdaráljuk kávédarálóban. A cukrot, sót és a tejet összekeverjük, hozzászitáljuk a levendulát. Addig melegítjük, amíg a cukor feloldódik, de még nem forr.

Szobahőmérsékleten hagyjuk lehűlni, hozzáadjuk a citromlevet, majd hűtőben tartjuk legalább 3 órán át és a fagyigépben elkészítjük.

Recept innen (kis változtatással): Peggy Fallon: Ice cream and frozen desserts, DK

ápr
13

Húsvéti tojások 2015

Címkék: lakás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

himes_tojasok_2015.jpg

Idén főleg természetes anyagokkal festettem a tojásokat, a lenti cikk szerint. A tojásokat mosogatószeres vízzel zsírtalanítottam, keményre főztem, majd forrón a festőlébe tettem.

  • A vörösesbarnákhoz kávét használtam: kb 10 evőkanál kávét megfőztem kb fél liter vízben egy csipet sóval, leszűrtem, hozzáadtam pár csepp piros ételfestéket, hagytam kihűlni, végül leszűrtem és egy evőkanál ecetet tettem hozzá.
  • A sötétebb kékekhez vöröskáposztát használtam: negyed káposztát apróra vágtam, kb fél liter vízben főztem 40-50 percig, hagytam kihűlni, majd leszűrtem és egy evőkanál ecetet, egy csipet sót tettem hozzá.
  • A szürkék céklával készültek, elvileg pirosnak kellene lenniük... Két céklát apróra vágtam/gyalultam, majd kb fél liter vízben főztem egy órát. Leszűrtem, a levéhez egy evőkanál ecetet, egy csipet sót tettem hozzá. A tojásokat a forró lébe tettem.
  • A világosabb barnák lilahagyma héjával készültek, elvileg lilák lennének... Egy csomag (kb 1 kg) lilahagyma külső héjait leszedtem (a hagymák belseje, kb fele megmaradt), apróra vágtam, fél liter vízben főztem 40-50 percig, majd leszűrtem és a lében főztem a zsírtalanított tojásokat kb fél óráig.
  • A sárga tojások kurkumával készültek: fél liter vízhez egy zacskó kurkumát, egy csipet sót és egy kiskanál curryt tettem, a tojásokat ebben főztem 20 percig. Egy evőkanál ecetet tettem hozzá.
  • A foltos kékek zöld ételfestékkel készültek, fél liter vízhez egy üvegcse ételfestéket és egy csipet sót tettem, 20 percig főztem benne a tojásokat, majd hozzáadtam egy kanál ecetet.

Az összes tojás kb 20 órát állt a festőlében. Miután kiszedtem őket a léből és megszáradtak, üvegfesték-kontúrozóval hímzés- illetve hímestojás-mintákat rajzoltam rájuk. Az eredmény elég vegyes, jövőre valószínűleg csak azokat csinálom, amik idén sikerültek: kávés, káposztás, kurkumás...

Recept innen: http://www.femina.hu/husvet/termeszetes_tojasfestes

tojasfestes2015.jpg

már
2

Pikáns morzsatorta

| Szerző: marcsi72 | 12:00 am

morzsatorta.jpgEzt már nagyon régen szerettem volna kipróbálni, finom is lett...

Hozzávalók:

15 dkg liszt, 1,5 kk sütőpor, 1 kk mustár, 12,5 dkg vaj, 20 dkg reszelt sajt, 1 kis fej apróra vágott hagyma, 1 db felvert tojás, 1-2 dl tej, só, bors, 1/2 dkg vaj, 1 kk zsemlemorzsa

A lisztbe belekeverjük a sütőport. Megolvasztjuk a vajat, beletesszük a sajtot, hagymát, tojást, mustárt, sózzuk, borsozzuk, tejet adunk hozzá, hogy rugalmas tésztát kapjunk.

A tortaformát kibéleljük sütőpapírral, beletesszük a tésztát, majd 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük, kb 20 percig, tűpróbáig. 1/2 dkg vajon megpirítjuk a zsemlemorzsát és a kisült torta tetejére öntjük. Melegen tálaljuk.

Recept innen: Woman's value, 2003. május

feb
2

Kék mozaikos póló

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

kek_mozaikmintas_polo.jpgModell: Burda 2006/5, 123.

Anyag: dzsörzé

A piros áthajtós póló mintája szerint készült, mozaikmintás dzsörzéből.

Mell alatt elvágott, a felső rész elöl-hátul szűkítőkkel, a felső rész két oldala elöl egymásra hajlik.

 

jan
26

Piros áthajtós póló

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

piros_athajtos_polo.jpgModell: Burda 2006/5, 123.

Anyag: dzsörzé

A megálmodott fazont nem találtam sehol, végül egy nyári ruha szabásmintáját alakítottam át: meghosszabbítottam az ujját és levágtam az alját a derék alatt 15 centivel. Mell alatt elvágott, a felső rész elöl-hátul szűkítőkkel, a felső rész két oldala elöl egymásra hajlik. A nyakkivágás virágmintás ferdepánttal van szegve.

 

jan
19

Szürke csíkos póló

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

szurke_csikos_polo.jpgModell: Burda 1998/9, 130.

Anyag: rugalmas viszkózdzsörzé

csíkos póló szabása szerint készült: kerek nyakkivágással, oldalt mellvarrással, hátul szűkítőkkel. A nyakkivágás pamut ferdepánttal van szegve.

jan
12

Hidegtál

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

hidegtal.jpgSonkatekercs

Hozzávalók: 25 dkg túró (cottage cheese), 25 dkg túrókrém (maitorahka), 5 púpozott teáskanál torma, 4 mini csemege uborka apróra vágva, 2 szál újhagyma apróra vágva, 2 ek mustár, só, bors, 2 ek hagymás krémsajt, 2 ek kapor apróra vágva, 10 nagy szelet sonka

Elkészítése: a hozzávalókat (a sonkán kívül) összekeverjük és a sonkákba töltjük, felcsavarjuk.

Sajttekercs

Hozzávalók: 25 dkg túró (cottage cheese), 25 dkg túrókrém (maitorahka), 20 dkg füstölt sajtos krémsajt, 20 dkg reszelt ementáli sajt, só, bors, 2 ek petrezselyemzöld apróra vágva, 12 szelet tilsiter sajt

Elkészítése: a hozzávalókat (a szeletelt sajton kívül) összekeverjük és a sajtszeletekbe töltjük, felcsavarjuk.

Kaszinótojás

Hozzávalók: 8 tojás keményre főzve, 20 dkg puha vaj, só, bors, 8 dkg mustár, 4 dkg kaviárkrém, 1 ek cukor, 1/2 citrom leve, 3 ek uborkalé

Elkészítése: a tojásokat kettévágjuk, a sárgáját kiszedjük és simára keverjük a többi hozzávalóval. A fehérjékbe töltjük és kevés Piros Aranyat teszünk a tetejére.

jan
5

Mézeskalács

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

mezeskalacs.jpgHozzávalók:

1/4 kg méz, 1/2 kg liszt, 12 dkg vaj, 10 dkg cukor, 1 tojás és 2 tojás sárgája, 1 kk szódabikarbóna, 1 kk fahéj, 1 kk őrölt szegfűszeg

A mézet felmelegítjük, feloldjuk benne a vajat. A lisztet, fűszereket, cukrot és szódabikarbónát összekeverjük, a mézhez adjuk a tojásokkal együtt és összegyúrjuk. 5 percet a hűtőben pihentetjük. 1/2 cm vastagra nyújtjuk, kiszaggatjuk. A képen látható harang tésztáját cserépből készült, belisztezett mézeskalácsformába nyomkodtam. 170 fokra előmelegítjük a sütöt és sütőpapírral bélelt tepsiben 12 percig sütjük a kalácsokat.

Kihűlés után tubusos cukormázzal díszítettem egy részüket, a mázba cukorból készült gyönyöket és hópelyheket ragasztottam. (Ez a máz annyira kemény, hogy nem lehet vele szép vonalakat húzni.)

Recept innen: "Adventi sütemények, nagymama mézespuszedlije"

dec
29

Almabor

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

almabor_1.jpgA szeptemberben kapott almából almalevet csináltunk. A gyümölcscentrifuga másik oldalán kijött pépet sajnáltuk kidobni, ezért lett belőle almabor.

Hozzávalók: 3 kg alma, 3 kg cukor, 15 l víz, 2 kiskanál borélesztő

Elkészítése: Az almapépet 20 l-es műanyag kannába öntjük, hozzáadjuk a langyos vízben feloldott cukrot és borélesztőt. A kanna másik végére kotyogót teszünk (ha ott nincs nyílás, fúrunk egyet), bele vizet és szobahőmérsékleten tartjuk 1 hónapig, míg kiforr. Lefejtjük üvegekbe szűrőruhán át és hagyjuk letisztulni 1 hónapig hűvös helyen. Ezután átfejtjük majd újra tisztulni hagyjuk 1 hónapig, összesen 4-szer fejtjük át.

dec
22

A Mikulás derékszíja

| Szerző: marcsi72 | 12:00 am

mikulas_ov.jpgAnyag: műbőr

Modell: -

A sok ajándékosztogatástól elkopott a Mikulás szíja, ideje volt, hogy kapjon egy újat.

A csatot levágtam a régi szíjról, majd kiszabtam egy 140 cm hosszú, 6.5 cm széles csíkot a műbőrből. Az egyik végét hegyesre vágtam, a másikon bejelöltem a visszahajtás vonalát. A visszahajtás élén bőrlyukasztóval csináltam lyukat a csatnak, a másik végén a visszahajtás élétől 80 cm-re bejelöltem az első lyukat, majd 6 cm-ként még 8-at. A lyukakat riglivel erősítettem meg. A csatot duplán varrtam rá, végül 1.5 cm széles bújtatót kapott.

dec
15

Áfonyalekváros csokis süti

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

afonyas csokis suti.jpgHozzávalók:

15 dkg vaj, 10 dkg étcsoki, 2 dl cukor, 1/2 kk só, 2 tojás, 2.5 dl liszt, 1 kk sütőpor, 2 ek kakaópor, 2 dl feketeáfonya dzsem

A vajat megolvasztjuk, hozzáadjuk a darabokra tört csokit és simára keverjük, hűlni hagyjuk. Belekeverjük a cukrot, sót és a tojásokat. A lisztet összekeverjük a sütőporral és a többihez keverjük.
175 fokra előmelegített sütőben, sütőpapírral bélelt tepsiben kb 20 percet sütjük (tűpróbáig). Még forrón megszórjuk kakaóporral. Ha kihűlt, kétfelé vágjuk, dzsemmel megtöltjük. Nem néz ki jól, de isteni finom...
Eredeti recept: Yhteishyvä Ruoka, 2014 nov. (Mustaherukka-suklaaleivokset)
dec
8

Fekete sapka

Címkék: kötés | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

fekete sapka.jpgFonal: Novita Nalle

Modell: Novita 2010 tél / 89.

Mikinek készült, szüksége volt egy vékony sapkára, ősz végére / tavasz elejére. Az alsó szélen kezdtem 140 szemre, patentkötéssel (2 sima 1 fordított) kötöttem 6,5 cm-t, majd simakötéssel folytattam. 11 cm-es magasságnál eltértem a modelltől és Miki egy régi sapkája szerint folytattam a fogyasztással: a színén mindkét szélen 2-2 szemet simán összekötöttem, a közepén és a negyedeknél 3-as fogyasztás van: a második szemet leemeltem, az elsőt és a harmadikat összekötöttem és a leemelt szemen áthúztam. A jobb felső részen látszik, hogy az ilyen fogyasztásnál a középső szem szépen kirajzolódik. 16 cm-s magasságnál a meglevő fogyasztások közötti részek közepén (összesen 3 helyen) egy-egy újabb fogyasztást kezdtem a színén, azaz minden második sorban: 2-2 szemet simán összekötöttem. 19 cm-nél újabb fogyasztásokat kezdtem (összesen 4 helyen) a színén: 2-2 szemet simán összekötöttem. 21 cm-nél lezártam a maradék szemeket: áthúztam a szálat egyszerre minden szemen, majd összehorgoltam a két szélt a fonákoldalon. A legnehezebb rész a fotózás volt, azaz kitalálni, mivel tömjem ki a sapkát...

dec
1

Várólista 2014

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

varolista 2014.jpgKiszabtam a jövő nyári ruhákat és pár egyebet... Ahogy korábban, most is cetli lóg a vállfákon, rajta a modell száma.

Nyári cuccok:

Ruhák: Moda 2008/3 3., Suuri Käsityö 2009/5 13., Suuri Käsityö 2014/4 11., Burda 2014/7 124., Burda 2013/5 125., Burda 2007/10 105.

Blúzok: Moda 2008/3 3., Burda 2013/7 103.

 

Őszi cuccok:

Ruha: Moda 2012/1 3.

Felsők: Burda 1998/9 130., Burda 2006/5 130., Burda 2006/5 123.

Mellény: Burda 2003/8 110.

Szoknya: Burda 2001/2 118.

nov
24

Pirosribizli bor

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

pirosribizli_bor.jpg

pirosribizli bor_1.jpgA szörp maradékából készült, a feketeribizli bor receptje szerint, mert sajnáltuk kidobni a passzírozás után maradt félig száraz pépet. Vettünk még 5 kg ribizlit, kicsit megkésve: egy része már erjedni kezdett (az eredeti ár 2/3-ára volt leárazva). Kiválogattunk belőle kb 1,5 kg egészséges szemet (dzsemnek), a többi szárastól ment a borba.

Hozzávalók:

5 kg ribizli, 5 kg cukor, 1 cs borélesztő

A ribizlipéphez adjuk a cukrot és a borélesztőt. Nagy edénybe öntjük, kotyogóval ledugaszoljuk, és az edényt langyos helyre állítjuk. Két-három hét múlva (amikor a forrás abbamarad) tiszta demizsonba átfejtjük és tisztulni hagyjuk hűvös helyen 1 hónapig. Ezután átfejtjük majd újra tisztulni hagyjuk 1 hónapig, összesen 4-szer fejtjük át. Legvégül amikor teljesen letisztult a bor, óvatosan lefejtjük és palackozzuk.
Eredeti recept: Feketeribizli bor
nov
17

Feketeribizli bor

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

feketeribizli_bor.jpg

feketeribizli bor_1.jpgA szörp maradékából készült, sajnáltuk kidobni a gyümölcscentrifugából kijött pépet, mert isteni illata volt.

Hozzávalók:

5 kg ribizli, 5 kg cukor, 1 cs borélesztő

A ribizlipéphez adjuk a cukrot és a borélesztőt. Nagy edénybe öntjük, kotyogóval ledugaszoljuk, és az edényt langyos helyre állítjuk. Két-három hét múlva (amikor a forrás abbamarad) tiszta demizsonba átfejtjük és tisztulni hagyjuk 1 hónapig hűvös helyen. Ezután átfejtjük majd újra tisztulni hagyjuk 1 hónapig, összesen 4-szer fejtjük át. Legvégül amikor teljesen letisztult a borunk, óvatosan lefejtjük és palackozzuk.
Eredeti recept: Feketeribizli bor
nov
10

Szilvás pite

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

szilvas pite.jpgNemrég kaptunk pár kiló finn szilvát (apró, de nagyon finom). Kimagoztuk és a mag helyére fahéjas cukrot tettünk, majd kis adagokban lefagyasztottuk, sütihez vagy szilvás gombóchoz.

Hozzávalók:

16 dkg vaj, 16 dkg finomliszt, 16 dkg cukor, 4 db tojás, 5 db szilva, 1 kk sütőpor, 1 kk fahéj, 1 csipet só

Szétválasztjuk a tojásokat, a fehérjét a sóval kemény habbá verjük. A szilvát kiolvasztjuk és szűrőn lecsurgatjuk a levét. A puha vajat habosra keverjük a többi cukorral, majd egyenként hozzáadjuk a tojások sárgáit és kikeverjük. A lisztbe belekeverjük a sütőport. A vajas-tojásos masszához hozzáadjuk a felvert tojásfehérjét óvatosan, körkörös mozdulatokkal, majd belekeverjük a lisztet is. A tortaformát kibéleljük sütőpapírral, belesimítjuk a tésztát, majd a tetejére szórjuk a szilvát egyenletesen elosztva. Egy evőkanál cukrot a fahéjjal elkeverünk és a szilvára szórjuk. 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük, kb 40 percig, tűpróbáig.

nov
3

Ribizlilekváros linzer

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

ribizlilekvaros linzer_1.jpgHozzávalók:

1 kg liszt, 1 kk sütőpor, csipet só, 30 dkg vaj, 40 dkg porcukor, 1 kk vaníliás cukor, 4 tojás, pirosribizli dzsem

A lisztet összekeverjük a sütőporral és sóval. Összemorzsoljuk a vajjal, hozzáadjuk a porcukrot, vaníliás cukrot, a felvert tojásokat, összegyúrjuk. 1 órát pihentetjük. Lisztezett deszkán vagy konyhapulton kb 4 mm vékonyra nyújtjuk, nagy kerek szaggatóval kiszaggatjuk, minden második keksz közepét kis kerek formával kiszúrjuk és 180 fokra előmelegített sütőben, sütőpapírral bélelt tepsiben kb 15 percet (halvány sárgára) sütjük. Ha kihűltek, egy teli és egy lukas kekszet ribizlidzsemmel összeragasztunk. Másnapra megpuhul és még finomabb lesz. A tetejét porcukorral megszórhatjuk.
Eredeti recept: Horváth Ilona: Szakácskönyv, Vince Kiadó, 1998. (Keksz teához)
okt
27

Répatorta

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

repatorta.jpgHozzávalók:

5 tojás, 4 kk fahéj, 4 kk kakaó, 1 csipet só, 2 ek méz, 3 kk édesítőszer, 1 kk szódabikarbóna, 50 dkg répa, 1 citrom, 1.5 dl gríz

A répát és a citrom héját lereszeljük, a citrom levét kicsavarjuk. A tojások sárgáját kikeverjük a fahéjjal és kakaóval, hozzákeverjük a grízt, citromlevet, citromhéjat, mézet, édesítőszert, sót, szódabikarbónát és a répát. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, óvatosan a többihez keverjük. Egy tortaformát sütőpapírral kibélelünk, a masszát beleöntjük és 200 fokra előmelegített sütőben kb 35 percet sütjük (tűpróbáig).

okt
20

Bazsalikom pesto

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

bazsalikom pesto.jpgAz erkélyen termett bazsalikom két erkélyládában, 4-4 fali és csüngő tartóban. A nagy leveleket rendszeresen leszedtem, most a hideg beálltával pedig "learattam" az összeset. Mivel a fagyasztó tele van, üvegben tettem el őket, lehetőleg egy üvegben egy adagot, azért nincs tele ez az üveg sem.

Hozzávalók: 2 nagy tál bazsalikom, 18 dkg fenyőmag, 5-6 gerezd fokhagyma, 3-4 dl olívaolaj, 1 kiskanál só, kevés bors

A bazsalikomot kicsit összevágjuk, mély tálba tesszük, ráöntjük a fenyőmagot, az összenyomott fokhagymát és 2 dl olívaolajat. Merülőmixerrel (és türelemmel) egyenletes péppé keverjük. Azért kell előtte összevágni a bazsalikomot és az összes többit a tetejére tenni, mert így könnyebben összekeveredik. A fenyőmagot le lehet darálni előtte, ha teljesen sima szószt szeretnénk.

A kis (2-3 dl-s), tiszta üvegekbe egy-egy csipet nátrium-benzoátot teszünk, forrásban levő vízzel félig felöntjük és lezárva jól összerázzuk. A vizet kiöntjük, beleteszünk egy adag pestot. A tetejére olívaolajat öntünk, hogy elzárja a levegőt a pestotól. Hideg helyen tartjuk.

Most nem mértem semmit hozzá, csak szemre adagoltam a hozzávalókat, nagyjából e recept szerint: http://www.femina.hu/recept/pesto.

okt
13

Feketeribizli szörp

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

feketeribizli szorp.jpgHozzávalók:

5 kg ribizli, kb 3 kg cukor, 2 kk nátrium-benzoát, 3 kk borkősav

Gyümölcscentrifugában kipréseljük a ribizli levét. Hozzátesszük a cukrot, a borkősavat és a nátrium-benzoátot, jól elkeverjük.
Az elmosott üvegekbe egy csipet tartósítószert teszünk és forrásban levő vízzel félig öntjük. Lezárva alaposan felrázzuk, majd kiöntjük a vizet. A szörpöt az üvegekbe merjük/öntjük úgy, hogy teljesen tele legyenek, lezárjuk.
Kidunsztoljuk: egy nagy edénybe rakjuk az üvegeket, pár ujjnyi vizet öntünk alá és gyöngyözésig melegítjük. Száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.
A címkéket Miki készítette.
okt
6

Feketeáfonya szörp

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

afonya szorp.jpgHozzávalók:

5 kg áfonya, 2,5 kg cukor, 3 kk citromsav

Gyümölcscentrifugában kipréseljük az áfonya levét, hozzátesszük a cukrot.

Feltesszük főzni kevergetve. Forrástól számítva kb. 8-10 percet főzzük, majd hozzáadjuk a citromsavat, még kb. 1 percig főzzük.

Az elmosott üvegekbe egy csipet tartósítószert teszünk és forrásban levő vízzel félig öntjük. Lezárva alaposan felrázzuk, majd kiöntjük a vizet. A szörpöt az üvegekbe merjük/öntjük úgy, hogy teljesen tele legyenek, lezárjuk. Száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.

A címkéket Miki készítette.

sze
29

Feketeáfonya dzsem

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

afonya dzsem.jpgA pirosribizli dzsem receptje szerint készült. Amikor az áfonya szörpöt csináltuk, egy csomó "trutyi" (azaz héj, magvak és sok gyümölcshús) jött ki a gyümölcscentrifuga másik oldalán, amit sajnáltunk kidobni, ezért lett belőle dzsem.

Hozzávalók:

2 kg fekete áfonya, 1.5 kg cukor, 1 zacskó Knorr dzsem tartósító
Az áfonyapépet összekeverjük cukorral és 10 percet hagyjuk állni. Felforraljuk és lassú tűzön 15 percig főzzük, majd a tűzről levéve belekeverjük a tartósítót. Az elmosott üvegekbe egy csipet tartósítószert teszünk és forrásban levő vízzel félig öntjük. Lezárva alaposan felrázzuk, majd kiöntjük a vizet. A dzsemet az üvegekbe merjük/öntjük úgy, hogy teljesen tele legyenek, lezárjuk és száraz dunsztba tesszük. A címkéket Miki készítette (fent Espoo címere van).
sze
22

Zöldbab eltevés

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

zoldbab.jpgHozzávalók:

3 kg zöldbab, só, citromsav, nátrium-benzoát
A babot megtisztítjuk, pár centis darabokra vágjuk. 3 liter forrásban levő vízbe tesszük, hozzáadunk 2 evőkanál sót és 2-3 percig forraljuk. Beleteszünk 1/2 kiskanálnyi citromsavat.
Az elmosott üvegekbe egy csipet tartósítószert teszünk és forrásban levő vízzel félig öntjük. Lezárva alaposan felrázzuk, majd kiöntjük a vizet. A zöldbabot szorosan az üvegekbe tesszük és ráöntjük a főzővizet úgy, hogy teljesen tele legyenek. A tetejére késhegynyi nátrium-benzoátot teszünk, lezárjuk és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni 2 napig.
sze
15

Pirosribizli szörp

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

pirosribizli szorp.jpgKét doboz ribizlit vettünk (5-5 kg), egy részét egészben hagytuk dzsemnek, a többiből szörp készült.

Hozzávalók:

Kb 7 kg ribizli, kb 4 kg cukor, 1 zacskó nátrium-benzoát

Megmossuk és villával leszemezzük a ribizlit. Merülőmixerrel összetörjük, hozzáadjuk a tartósítószer felét, lefedve hűvös helyen egy napig állni hagyjuk. Paradicsompasszírozóval áttörjük, hozzáadunk literenként 70 dkg cukrot és jól elkeverjük. Az elmosott üvegekbe egy csipet tartósítószert teszünk és forrásban levő vízzel félig öntjük. Lezárva alaposan felrázzuk, majd kiöntjük a vizet. A szörpöt az üvegekbe merjük/öntjük úgy, hogy teljesen tele legyenek, lezárjuk.
Kidunsztoljuk: egy nagy edénybe rakjuk az üvegeket, pár ujjnyi vizet öntünk alá és gyöngyözésig melegítjük. Száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.
A címkéket Miki készítette.
Fázisfotók lent...

sze
8

Pirosribizli dzsem

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

pirosribizli dzsem.jpgHozzávalók:

2 kg ribizli, 1.5 kg cukor, 1 zacskó Knorr dzsem tartósító
A ribizlit megmossuk és leszemezzük, összekeverjük cukorral és 10 percet hagyjuk állni (ez másnap estig állt hűvös helyen, mivel a szemezés este 10-re lett kész). Felforraljuk és lassú tűzön 15 percig főzzük, majd a tűzről levéve belekeverjük a tartósítót. Az elmosott üvegekbe egy csipet tartósítószert teszünk és forrásban levő vízzel félig öntjük. Lezárva alaposan felrázzuk, majd kiöntjük a vizet. A dzsemet az üvegekbe merjük/öntjük úgy, hogy teljesen tele legyenek, lezárjuk és száraz dunsztba tesszük. A címkéket Miki készítette (fent Espoo címere van).
sze
1

Epres-mangós pipereszappan

Címkék: lakás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

epres mangos szappan.jpgHozzávalók:

200 g pálmaolaj, 200 g kókuszolaj, 50 g ricinusolaj, 200 g kakaóvaj, 300 g repceolaj, 361 g víz, 131 g NaOH, 1 kk só, 1 ek keményítő, 10 ml eper illóolaj, 10 ml mangó illóolaj

A csokis-vaníliás szappan receptje szerint készült, csoki és vanília helyett eper és mangó illóolajjal.

 

 

 

aug
18

Csokis-vaníliás pipereszappan

Címkék: lakás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

csokis vanilias kesz.jpgHozzávalók: 

400 g olívaolaj, 100 g pálmaolaj, 200 g kókuszolaj, 50 g ricinusolaj, 100 g kakaóvaj, 100 g repceolaj, 361 g víz, 131 g NaOH, 1 kk só, 1 ek keményítő, 50 g olvasztott 70 %-os étcsokoládé, 10 ml vanília aroma, 10 ml csoki illóolaj

A citromos-mákos szappan szerint készül, de a kézimixerrel kikevert anyagot kétfelé osztjuk, az egyik felébe belekeverjük az olvasztott, langyosra hűtött csokit.

Eredeti recept innen: http://lukreciakencei.hu/recept/szappanok/pipereszappan/narancsos-csoki-szappan

Fázisfotók:

aug
11

Tepertős pogácsa

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

tepertos pogacsa.jpgHozzávalók:

50 dkg liszt (ebből 10 dkg rozsliszt), 7 g szárított élesztő, egy csipet cukor, 1 dl tej, 1 dl joghurt, 15 dkg vaj, 1 kk só, 35 dkg tepertő, 1 tojás

A tepertőt ledaráljuk, az élesztőt langyos cukros tejben felfuttatjuk, a joghurtot meglangyosítjuk, a vajat megolvasztjuk és langyosra hűtjük. A lisztet összekeverjük a sóval, majd az élesztővel, vajjal, joghurttal összegyúrjuk (először robotgép dagasztókarjával kevertem, majd kézzel gyúrtam egy kicsit). Lisztezett deszkán kinyújtjuk kb 1/2 cm vékonyra és rákenjük a tepertőt. Felcsavarjuk, majd nyújtófával kicsit ellapítjuk, a tekercs végeit középre hajtjuk, hogy az eredeti hossz harmada legyen. Félórát kelni hagyjuk langyos helyen. Nyújtófával kicsit kinyújtjuk és háromba hajtjuk, majd egy órát pihentetjük. 2 cm vastagra nyújtjuk, a tetejét kockásra bevagdossuk, közepes (kb 3 cm átmérőjű) pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, a tetejét felvert tojással megkenjük és 200-220 fokra előmelegített sütőben 15-20 percet sütjük.
Eredeti recept: Horváth Ilona: Szakácskönyv, Vince Kiadó, 1998. (réteges tepertős pogácsa)
Miki készítette a tepertőt (amikor a háziszappant csináltuk), részletek és fotók a "tovább" gombra kattintva.

aug
4

Kötény kislánynak

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

koteny.jpgModell: -

Az unokahúgom (7 éves) tanul főzni, ezért kapta ezt a kötényt. A felső része négyzet alakú, széles derékpántja van, ami hátul megkötős, az alsó rész ráncolt, közepén zsebbel, az alján fodorral. Piros pamutcsipke szalag díszíti. 

 

 

júl
28

Piros maxiszoknya

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

maxiszoknya.jpgModell: Burda 2012/3, 111.

Anyag: batiszt

Derékban gumis, 3 réteg fodorból áll.

júl
21

Citromos-mákos pipereszappan

Címkék: lakás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

citromos makos kesz.jpgA mosószappan készítésekor Mikit elkapta az ihlet, hogy próbáljuk ki a pipereszappanokat is...

Hozzávalók:

500 g extra szűz olívaolaj
250 gr pálmaolaj
250 gr kókuszvaj
380 gr víz
144 gr NaOH
20 g vaj
1 ek étkezési keményítő
3 ek egész mák
1 db citrom reszelt héja
5 ml citrom/eucalyptus illóolaj

Eredeti recept innen: http://lukreciakencei.hu/recept/szappanok/pipereszappan/makos-citromhejas-szappan

Leírás és fázisfotók:

júl
14

Jegesmedve

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

jegesmedve.jpgModell: -

Anyag: vászon

Az Eurokangas-ban vettem évekkel ezelőtt az anyagot: rá volt nyomtatva a maci minden része és ruhája, plusz a leírás. A részeket kiszabás és összevarrás után párnatöltő vattával kellett kitömni és készre varrni. Miután elfogyott a töltőanyag, évekig várta, hogy befejezzem. A medve teste (a fülek kivételével) egy darabból készült, a talpán keresztül kellett kitömni, majd felvarrni a talpát.

 

 

 

júl
7

Piros cakkos mintás póló

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

cakkos felso.jpgModell: Burda 2000/10, 107.

Anyag: neccanyag

Régóta tetszett az anyag színe és a mintája, de sokáig nem vettem meg, mert műszálas. Hátul karcsúsított, mély V-kivágása van, szürke selyen ferdepánttal szegve, azon bordó szalag. Az ujja lefelé szélesedik. Az alján és az ujja szélén keskeny bordó szalag van. Mivel az anyaga csupa lyuk, kell alá egy top.

jún
30

Kapros kukoricasaláta

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

kukoricasalata.jpgHozzávalók:

25 dkg kukorica
3 kanál tejföl (házi)
3 kanál joghurt
1 kávéskanál mustár
1 csipet őrölt bors
egy csokor kapor
1 kávéskanál só

Egészben főzött kukoricából készült: leszemezzük, lecsöpögtetjük, majd összekeverjük a tejföllel, joghurttal, mustárral, sóval, őrölt borssal és az apróra vágott kaporral (az erkélyen termett).

jún
24

Házi mosószappan hidegen keverve

Címkék: lakás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

szappan.jpgErdélyben, Alsósófalván kaptuk a receptet, aztán megtaláltuk ugyanezt a neten is.

Hozzávalók: 5 l víz, 2 kg zsiradék (mi Tesco-s vödrös zsírt használtunk), 1 kg marószóda (kristályszódának is hívják), 1 kg liszt, 1 l olaj. A szódát a vízben feloldjuk, 24 órát állni hagyjuk. A zsírt meglangyosítjuk, apránként (merőkanalanként) hozzákeverjük a szódát, majd az olajat és a lisztet. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, 1 napot állni hagyjuk langyos helyen. Utána (dróttal vagy késsel) felvágjuk és sötét, szellős helyen 4 hétig érleljük.

A kikevert, még folyékony szappan egy kis részéhez illóolajat tettünk (a fehér a sima mosószappan, a drappban van illóolaj).
Két darabkát lereszeltem és folyékony (illetve trutyi-állagú) mosószert csináltam belőle, ez jobban mos, mint az elődje...

Fázisfotók a "tovább" gombra kattintva

jún
3

Fukszialila ruha

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

fukszialila ruha.jpgModell: Burda 2001/6, 126.

Anyag: lenvászon

Az anyag eredetileg fehér volt, mosógépben festettem be. A ruha karcsúsított, elöl és hátul letűzött szabásvonalvarrással a vállától az aljáig, alul hasítékban végződik. Elöl középen megkötős, a háta közepén cipzár van. Az ujja rövid, hajtókával. A nyakkivágás saját anyagából készült ferdepánttal szegve.

 

 

 

 

 

 

ápr
28

Citromkrémes macaron

| Szerző: marcsi72 | 12:00 am

macaron.jpgHozzávalók:

  • A macaronokhoz:
    11 dkg mandula (darált)
    20 dkg porcukor
    3 db tojásfehérje
    5 dkg cukor (kristály)
    pár csepp kék ételfesték
    A citromkrémhez:
    1 db citrom (leve és reszelt héja)
    10 dkg cukor
    3 db tojássárgája
    3 dkg vaj
A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéket egy tálba tesszük, letakarjuk fóliával és hűtőben 4 napot pihentetjük.
Citromkrém: a citrom héját lereszeljük, levét kifacsarjuk, majd egy tálba öntjük a cukorral.
Gőz fölött addig melegítjük, míg a cukor teljesen el nem olvad. Ekkor hozzáadjuk a vajat, megvárjuk míg elolvad, majd levesszük a gőzről és szobahőmérsékletűre hűtjük. Hozzáadjuk a tojássárgákat, visszatesszük a gőz fölé, és folyamatosan kevergetve sűrűsödésig főzzük (kb. 3-4 perc). Ezután megvárjuk, míg kihűl és betesszük a hűtőbe.
 
A mandulát a porcukorral több részletben átdaráljuk.
A pihentetett tojásfehérjékből lágy habot verünk, hozzáadjuk az ételfestéket és a kristálycukrot, majd addig verjük míg kemény hab nem lesz belőle.
Ekkor hozzáadjuk a mandulás porcukros keveréket, amit egy lapát segítségével óvatosan, de határozott mozdulatokkal beleforgatunk a habba. Egy nagyon sűrű masszát kell kapnunk, ami ha kiemeljük a lapátot hozzátapad és nyúlik.
Dupla réteg sütőpapírt teszünk a sütőlapra, és egyforma, nagyjából 3-4 cm átmérőjű pöttyöket készítünk nyomózsákkal.
1 órát így pihentetjük őket, hogy száradjanak, és legyen a tetejükön egy vékony kis hártya, hogy majd szép talpuk nőjön sütés közben.
A pihenő után 150 fokra előmelegített sütőbe toljuk őket és 10-12 perc alatt megsütjük.
Miután kivettük a sütőből, megvárjuk míg teljesen kihűlnek, mert csak így lehet szépen levenni őket a papírról.
Ezután összeállítjuk a macaronjainkat: egy habcsók alsó felét megkenünk kb. 1 teáskanálnyi citromos krémmel, majd rányomunk egy másikat.
ápr
22

Húsvéti tojások 2014

Címkék: lakás | Szerző: marcsi72 | 8:59 am

himestojas2014.jpgAz idei hímes tojásokhoz bolti tojásfestéket használtam, a szürke és a fekete tojást fekete ruhafestékkel színeztem főzést után. A minták többsége üvegfesték kontúrozóval készült, a Gyimesi írott tojások c. könyv alapján. A felső zöld tojásra ragasztóval rajzoltam a mintát és csillámporba hempergettem.

már
17

Nadrág Mikinek

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

Miki nadrag.jpgModell: Burda 2001/12, 130

Anyag: vászon

A kockás flanell nadrág mintája szerint készült: cipzáras, farzsebbel, gumis-megkötős derékkal (a gumi két végén kb 30 cm zsinór van). Az eredeti szabásmintát bővítettem. Varrás után mosógépben befestettem feketére.

 

 

 

 

 

 

már
10

Kék hullámmintás póló

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

kek cakkos polo.jpgModell: Burda 1999/5, 133.

Anyag: pamut kötött anyag

Nagyon megtetszett a mintája. Ejtett vállú, csónaknyakú fazon. Az anyag alsó széle cakkos, ez került az aljára és az ujja szélére. Mivel maradék anyag volt, darabra adták, nem méterre és persze kevesebb volt, mint kellene. Az egyik ujját toldani kellett, ami nem volt egyszerű, mert az anyag alsó széléből, ami az ujja aljára kellett volna, nem maradt semmi, így a felső szélét kellett használni hozzá. A minta irányított, azaz nem tudtam "fejjel lefelé" kiszabni a hiányzó darabot. Az anyag sűrű kötésű, nem lehetett szálkihúzással új szélt csinálni. Az ujja alsó szélét cakkosra vágtam és cikkcakköltéssel elszegtem.

már
3

Széles csíkos póló

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

szeles csikos polo.jpgModell: Burda 1998/9, 130.

Anyag: pamut-viszkóz pólóanyag

Nagyon megtetszett a csíkozása. A sötétkék póló mintája szerint készült, azaz hátul karcsúsított, kerek nyakkivágással. Az egyik ujját két helyen is toldani kellett.

 

 

 

feb
3

Piros kánikularuha

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

Klari ruha.jpgModel: Moda 2008/3 3.

Anyag: gyűrt vékony pamut

Keresztanyámnak készült ajándékba, a kék mintás kánikularuhák szerint. Széles kerek nyakpántja van (közbéléssel "keményítve"), az eleje és háta fent ráncolt. Lefelé kicsit bővül az oldala. Az oldalvarrásokban zseb van. Mivel a gyűrt anyganak semmi tartása, a zsebek egyik lapját és a belső nyakpántot egyszínű piros anyagból varrtam, ami jobb tartású.

 

 

 

 

 

 

jan
30

Pink-fekete mintás nadrág

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

pink fekete nadrag.jpgModell: Burda 2001/12, 130

Anyag: batiszt

A kockás flanell nadrág mintája szerint készült, otthonra: bő, egyenes szárú fazon, a jobb oldalon farzsebbel, gumis-megkötős derékkal (a gumi két végén kb 30 cm hosszú pánt van).

 


 

 

 

jan
17

Kókusszal töltött keksz

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

kokusszal toltott keksz.jpgHozzávalók:

Töltelék
1 dl tejszín, 7 dkg kókuszreszelék, 2 ek cukor
Keksz
10 dkg puha vaj, 5 ek méz, 3 ek Nesquick kakó, 1 csapott ek holland kakaópor, 1/2 kk szódabikarbóna, 20 dkg liszt
 
A töltelékkel kezdjük. A tejszínt lassú tűzön felforraljuk. Amikor elkezd forrni, adjuk hozzá a cukrot, majd keverjük bele a kókuszreszeléket. Apránként adjuk hozzá, és keverjük, amíg szépen össze nem áll. Ha kész, tegyük félre hűlni.
A kekszhez a puha vajat elkeverjük a mézzel, a kakaóporral, majd hozzáadjuk a szódabikarbónát és a lisztet. Hűvös helyen pihentessük 1-2 órát. A sütőt melegítsük elő 180 fokra. Amíg melegszik, Nyújtsuk ki a tésztát lisztezett deszkán és szaggassunk korongokat belőle. Minden másodikra tegyünk egy kis kókusztölteléket, tegyünk rá egy másik korongot és vizes ujjal nyomkodjuk össze a töltelék körül a 2 réteg tésztát. Ha kész, mehet a sütőbe, 12-13 perc alatt süssük készre.
jan
13

Apróvirágos ing

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

sarga viragos ing.jpgModell: Burda 2007/10, 117.

Anyag: vászon

A narancssárga blúz mintája szerint készült, de a hajtások 3 centivel hosszabban vannak összevarrva és letűzve. A gombok kőből készültek, fémszegéllyel. Ez az utolsó, amit még nyáron szabtam ki.

 

 

 

 

 

jan
9

Mákos guba

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

makos guba.jpgHozzávalók: 1 l tej, 1 cs kifli ("rengas") 2 cm vastag szeletekre vágva, egy napig szárítva, 3 tojás, 16 dkg cukor, 1 cs vaníliás cukor, 20 dkg mák

A tojások sárgáját 8 dkg cukorral és vaníliás cukorral elkeverjük, a felforralt tejhez keverjük, kicsit besűrítjük. A mákot ledaráljuk 8 dkg cukorral. Kivajazott jénaiba lerakunk egy sor kiflit, leöntjük a tojásos tejjel, vastagon megszórjuk mákkal. Még egy sor kiflit rakunk rá, ráöntjük a maradék tejet, rászórjuk a mákot. A tojások fehérjét kemény habbá verjük és a tetejére tesszük. 180 fokos sütőben 25 percig sütjük.
Miki receptje, ő készítette.
jan
4

Pesztós tekercs

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

pesztos csiga.jpgHozzávalók:

25 dkg liszt, 1 kk sütőpor, 4,5 dkg vaj, 1 tojás enyhén felverve, 1,85 dl tej, 6 dkg reszelt cheddar sajt, egy csipet só
 
Pesztó töltelék:
9 dkg friss bazsalikom, 3 gerezd szétnyomott fokhagyma, 3 ek pirított fenyőmag, 3 ek olívaolaj, 3 ek reszelt parmezán sajt, frisselt reszelt feketebors

A töltelékhez az olajat, a bazsalikomot, fokhagymát és fenyőmagot turmixgépben simára keverjük. Egy kisebb edénybe tesszük, hozzákeverjük a sajtot és a borsot.
A tésztához összekeverjük a lisztet, sót és sütőport, belemorzsoljuk a vajat. A tojást és 1,45 dl tejet hozzáadva lágy tésztává gyúrjuk, a maradék tejet hozzáadva, ha szükséges. Lisztezett deszkán 1 cm vastag téglalappá nyújtjuk, rákenjük a tölteléket és felcsavarjuk. 2 cm vastag szeletekre vágjuk és sütőpapírral bélelt tepsire tesszük. 22 fokra előmelegített sütőben sütjük 15-20 percig, amíg átsül.

Recept innen: The complete book of home baking, J.B.Fairflex Press Pty Limited, "Pesto pinwheels"

jan
1

Vaníliás karika

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

vanilias karika.jpgHozzávalók:

35 dkg liszt, 5 dkg kukoricaliszt (ennek hiányában 40 dkg liszttel számoljunk), 25 dkg vaj, 20 dkg porcukor, 1 cs. vaníliás cukor, csipet só, 1 tk vanília aroma, 2 tojás sárgája, 1 tk sütőpor, és ha nem áll össze a tészta, akkor pár csepp víz, az aljára étcsokoládé

A lisztet, a porcukrot, a csipet sót, és a vaníliás cukrot összekeverjük. A szobahőmérsékletű vajjal alaposan összemorzsoljuk. Hozzáadjuk a vanília aromát (ami természetesen elhagyható, ha rendes vaníliával dolgozunk), a sütőport és a 2 tojás sárgáját. Szépen összedolgozzuk, ha nem áll össze a tészta, egy kevés vízzel segíthetünk ezen, de csínján bánjunk vele! Ha összeállt egy nagy gombóccá, fóliába csomagoljuk, és legalább fél órára hűtőbe tesszük. A sütőt előmelegítjük 180 fokra, a tésztát kb. 1 cm vastagra nyújtjuk és linzer kiszúróval kiszaggatjuk a kekszeket és 10-15 perc alatt szép világosra sütjük. Ha kihűlt, az alját olvasztott étcsokoládéba mártjuk, majd sütőpapírra rakosgatjuk, és hűvösre tesszük (hűtő). Ha a csokoládé visszadermedt, le tudjuk szedni a sütőpapírról. Mivel Miki nem szereti az étcsokit, a karikák egy részét lekvárral, párat pedig Nutellával töltöttem.

dec
28

csokis_narancsos_zabpelyhes keksz.jpgHozzávalók:

7,5 dkg zabpehely, 15 dkg finomliszt, 10 dkg étcsokoládé, 1/2 kávéskanál szódabikarbóna, 1 csipet só, 2 ek kókuszreszelék, 15 dkg vaj, 2 evőkanál méz, 10 dkg kandírozott narancs

Mindent kezdjünk a vaj olvasztásával és ebbe szórjuk is bele a narancsot, hogy picit puhuljon, meg a mézet. A száraz részeket összekeverjük, és hozzáadjuk a mézes-narancsos-vajhoz. A keksznek az állaga a lényeg. Jó kis tömör masszát kell kapjunk, amivel könnyen tudunk dolgozni. Teáskanállal kis halmokat sorakoztatunk a sütőpapírra, és vizes ujjal ellapítjuk őket. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 12 perc alatt készre sütjük.

dec
26

Halászlé 2013

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

halaszle 2013.jpgIdén az alaplé halfejből és -törzsből készült (egy halárus tanácsa szerint), ami sokkal olcsóbb és ugyanolyan finom, mint a korábbi években használt apróhal.

Hozzávalók: kb 4 kg haltörzs/fej 2-3 féle halból (pl 2 db lazactörzs, 2 db haltörzs (siika = nagy muréna), 1  nagy ponty feje és törzse, a lazac helyett lehet nagy keszeg is, ha van), 4 fej vöröshagyma, 1 ek sűrített paradicsom, 3 db szárított paprika, 3 evőkanál édesnemes pirospaprika, 1 evőkanál csípős pirospaprika, só, 3 db halászlékocka (ha van), pontyszeletek (vagy keszeg, kárász, ha van)

A hagymát megtisztítjuk, felaprítjuk, majd fazékban kevés  zsíron megdinszteljük és hozzáadjuk a pirospaprikát (édest és csípőst is), betesszük a halat és felöntjük vízzel, hogy ellepje. Hozzáadjuk a sűrített paradicsomot, paprikát, megsózzuk, felforraljuk, majd lassú tűzön kb. 2.5 órát főzzük, ez lesz az alaplé.
Az elkészült alaplevet átpasszírozzuk, ha nincs más, akkor szűrőn keresztül.
Tálaláskor a lét felforraljuk, beletesszük a halszeleteket és kb. 10 percig főzzük. Már ne keverjük, csak rázogassuk, mert a halhús összetörik.
Miki receptje, ő készítette.

dec
22

Fekete madeira blúz

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

fekete madeira.jpgModell: Burda 2003/8, 104.

Anyag: hímzett batiszt

A fehér gyűrt madeira blúz mintája szerint készült, azaz karcsúsított, nyakpántos gallérral, az ujján kézelő, hasítékkal.

 

 

 

 

 

 

 

dec
17

Karácsonyi mandulás keksz

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

mandulas keksz.jpgNem szép, de isteni az íze...

Hozzávalók:

45 dkg liszt, 45 dkg vaj, 24 dkg darált mandula, 27 dkg vaníliás porcukor, 3 tk. fahéj, 3 mk. őrölt szegfűszeg, 3 mk. őrölt gyömbér, frissen reszelt szerecsendió (ízlés szerint, de ki is hagyható), 3 citrom vagy narancs reszelt héja, kevés citrom vagy narancslé, csipet só

A lisztet nagy keverőtálba mértem, majd hozzáadtam egy csipet sót, a felkockázott vajat és elmorzsoltam. Ezután beleszórtam a darált mandulát, a vaníliás porcukrot, a fűszereket, és a reszelt citromhéjat. Gyors mozdulatokkal összegyúrtam, a tálat lefedtem és egész éjszakára a hűtőbe tettem. Ha erre nincs idő, minimum 3 órát pihenjen a hűtőben.

Másnap reggel egy tepsit kibéleltem sütőpapírral, a sütőt előmelegítettem 180 fokra.

A tésztát lisztezett deszkán nagyjából 5 mm (lehet kicsivel vastagabb is) vékonyra nyújtottam a tésztát, majd karácsonyi formákkal kiszaggattam. A kiszaggatott kekszeket a tepsire raktam, betoltam a sütőbe, a hőmérsékletet mérsékeltem 165 fokra. 10 – 13 perc alatt megsütöttem. Akkor jó, ha már van egy kis halvány barna színe. Ilyenkor még kicsit puha, de ahogy kihűl, ropogós lesz és omlós. Jó, ha szemmel tartjuk, mert könnyen túlsülhet és kiszáradhat.

Eredeti recept innen: http://rizsazzunk.cafeblog.hu/2013/12/01/karacsonyi-mandulas-keksz/

dec
12

Fehér madeira blúz

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

rovidujju madeira bluz.jpgModell: Burda 2003/8, 104.

Anyag: hímzett batiszt

Az anyagot Indiából kaptam ajándékba. A fehér gyűrt madeira blúz mintája szerint készült, azaz elöl-hátul karcsúsított, nyakpántos gallérral, rövid ujjú (nem volt több anyag).

  

  

  

 

 

dec
7

Mikuláscsomag

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

Mikulas zsak 1.jpg

Anyag: vászon

Mikinek készült, ebben kapta az idei mikuláscsomagot. Egy maradék, vastag pamutvászon anyagot festettem be pirosra, majd kimosható filtollal felrajzoltam a mintát: MIKI feliratot és egy télapó-fejet. Keskeny fehér pamutcsipke szalagot varrtam cikkcakköltéssel a vonalakra, a télapó orra fekete cérnával, sűrű cikkcakköltéssel készült, a szemek fekete füles gombok. A megkötő szintén csipkeszalag. Végül a felső szélét leszegtem, majd összevarrtam az oldalát és az alját, alul ívesen.

Mikulas zsak 2.jpg

 

  

 

 

  

dec
3

Kék virágos blúz

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

kek viragos bluz.jpgModell: Burda 2003/8, 104.

Anyag: vászon

fehér gyűrt madeira blúz mintája szerint készült, azaz karcsúsított, nyakpántos gallérral, az ujján kézelő, hasítékkal. Az anyagot patchwork-höz árulják, de ehhez is teljesen jó.

 

 

  

 

nov
29

Fehér gyűrt madeira blúz

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

feher gyurt bluz.jpgModell: Burda 2003/8, 104.

Anyag: hímzett batiszt

A virágos blúz mintája szerint készült, nyakpántos gallérral, kézelős ujjal, elöl-hátul karcsúsított. Az eredeti gomboláspántot kiszélesítettem, az kézelő hasítékot egyszerűbben varrtam meg, a kék cseppmintás ing kézelője alapján.

 

 

 

 

 

 

 

nov
9

Rövid ujjú muszlinblúz

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

lila rovid ujju muszlinbluz.jpgModell: Burda 2011/6. 102.

Anyag: muszlin

A lila blúz maradékából készült, a piros póló mintája szerint. A nyakkivágás pántja rávasalható közbéléssel van megerősítve, az eleje felső széle ráncolt.

 

 

 

 

 

nov
5

Piros lenblúz

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

piros lenbluz.jpgModell: Burda 2001/7, 114.

Anyag: lenvászon

A fehér lenvászon blúz mintája szerint készült, azaz kihajtós gallérja van, karcsúsított, elöl és hátul szabásvonalvarrással, dísztűzéssel, oldalt hasítékkal.

 

 

 

okt
30

Madeirás ujjú blúz

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

madeiras ujju bluz_1.jpgModell: Burda 2013/1. 138.

Anyag: rugalmas puplin

A másik madeirás ujjú blúz mintája szerint készült, azaz raglánujjú, a nyakkivágás ráncolt. Az ujja végén széles madeiracsík van, a csík fölött ráncolt. Ez a madeira szalag is évek óta várt már a szekrényben, ha jól emlékszem, dédnagymamámtól kaptam majdnem 30 éve. Talán vetett ágyat díszített volna egy régi világban...

  

okt
24

Kék dzseki

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

kek kabat.jpgModel: Burda szabásminta-kollekció, 2009 ősz / 7582

Anyag: gyapjúbuklé, vatelinnel tűzött anyag, bélés: szélálló anyag

A pelerin maradék anyagából készült, a narancssárga dzseki mintája szerint. Mivel az ujjára nem volt elég az anyag, az ujját és a gallért fényes tűzött anyagból szabtam. Az oldalvarrásban levő zsebek mellett van egy belső zsebe is. A cipzár a gallér felső széléig ér, mindkét végéről nyitható.

 

okt
20

Áthajtós szoknya

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

athajtos szurke szoknya.jpgModell: Burda 2001/8, 123.

Anyag: gyapjú-műszál keverék

Őszre-tavaszra is kell egy szoknya, ez az anyag jónak látszik hozzá: szürke színű, kicsit csillog, hogy ne legyen annyira unalmas. A-vonalú, bélelt, elöl áthajtós, a derekán gombos, hátul az egyik oldalon hasítékkal.

 

 

 

okt
15

Sötétkék póló

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

sotetkek polo.jpgModell: Burda 1998/9, 130.

Anyag: rugalmas pamutdzsörzé

A kék kockás ing ujjához vett anyagból készült (annyit vettem, hogy erre is elég legyen), a virágmintás póló szabása szerint. A nyakkivágás selyem ferdepánttal van szegve.

 

 

okt
9

Lila madeirás tunika

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

lila madeiras tunika.jpgModell: Burda 2013/1. 133.

Anyag: batiszt és rugalmas puplin

A sötétkék ruha mintája szerint, a batiszt tunika és a madeirás ujjú blúz maradékából készült, mindkettőt lilára festettem, a lila ujjatlan blúz anyagával együtt. Sajnos a hímzést nem fogta meg a festék...

Rövid, bevarrt ujjú, derékban elvágott, hátul karcsúsított felsőrésszel, az alsó rész elöl és hátul hajtásokkal bővül. Oldalt cipzár van. A nyakkivágást fehér pamut ferdepánttal szegtem (lilát nem lehetett kapni).

 

 

 

okt
2

Lila ujjatlan blúz

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

lila ujjatlan bluz.jpgModel: Moda 2008/3. 3.

Anyag: lenvászon

Egy maradék darab lenvásznat festettem lilára (1-1 doboz kék és piros textilfestékkel), abból készült a kánikularuhák mintája szerint. Széles kerek nyakpántja van, közbéléssel "kikeményítve", az eleje és háta felső széle ráncolt.

 

 

 

 

sze
2

Kókuszos zabkeksz csokival

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 9:01 am

zabpelyhes_kokuszos keksz.jpgHozzávalók:

  • 60 ml olaj, 25 dkg apró szemű zabpehely, 10 dkg kókuszreszelék, 10 dkg méz, 2 dl víz, 2 evőkanál Graham-liszt, 1 teáskanál sütőpor, 1 teáskanál vaníliáscukor, 20-25 dkg csokoládé

Elkészítés: 2-3 literes, vastag aljú fazékba öntjük az olajat, és állandóan kevergetve addig pirítjuk rajta a zabpelyhet és a kókuszreszeléket, amíg halványbarna, illatos nem lesz. A tűzről levéve fakanállal összedolgozzuk a mézzel, a vízzel, a sütőporral vegyített liszttel és a vaníliás cukorral. Féldiónyi gombócokat gömbölyítünk a masszából, majd a két tenyerünk között kilapítjuk, és sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk őket. Kerülhetnek közel egymáshoz, mert sütéskor nem nőnek meg jelentősen. 170 fokra melegített sütőben 15-20 percig sütjük. Akkor van készen, amikor láthatóan pirulni kezd a széle. A kelleténél tovább tartó sütéstől megkeményedik.

Gőz fölött felolvasztjuk a csokoládét. A kekszek tetejére csurgatunk egy keveset.

Tipp: olajos falú mérőedényből könnyen, maradéktalanul kiönthető a méz, ezért a két hozzávaló kiméréséhez célszerű ugyanazt a poharat használni.

Recept innen: http://www.kifoztuk.hu/receptjeink/item/kokuszos-zabkeksz-csokoladesan

aug
4

Kék lenvászon nadrág

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

kek lenvaszon nadrag.jpgModell: Burda 2010/2, 112.

Anyag: lenvászon

A fehér nadrág mintája szerint készült, de farzsebbel és övtartókkal. Az anyag ideális(nak látszik) nyári nadrághoz: jó esésű, olyan a színe, mintha farmer lenne, szép fénye és esése van.

 

 

 

 

 

 

 

júl
31

Kék virágos gyűrt ruha

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

kek gyurt ruha.jpgModell: Burda 2010/3. 111.

Anyag: gyűrt pamut

Denevérujjú, V-kivágással, mell alatt elvágott, a felsőrész elöl ráncolt, a szoknya A-vonalú.

 

 

 

 

 

júl
25

Sötétkék ruha

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

sotetkek ruha.jpgModell: Burda 2013/1. 133.

Anyag: lenvászon

Rövid, bevarrt ujjú, derékban elvágott, hátul karcsúsított felsőrésszel, a szoknya elöl és hátul hajtásokkal bővül. A nyakkivágást selyem ferdepánttal szegtem.

 

 

 

júl
19

Hímzett lenvászon szoknya

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

szurke lenszoknya.jpgModell: Burda 2008/3, 122.

Anyag: hímzett lenvászon

Indiában (Bangalore) vettem az anyagot másfél éve. A virágos szoknya mintája szerint készült, azaz A-vonalú, 4 részből szabott, háta közepén cipzár, az eleje és háta középvarrások letűzve. Kivehető bélés van hozzá, belül a derékpánton össze lehet patentolni a kettőt.

 

júl
12

Piros csipkefüggöny-kabátka

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

piros csipkekabat.jpgModell: Burda 2003/1, 111.

Anyag: pamutvászon, régi csipkefüggöny

Bolhapiacon, pontosabban garázsvásáron találtam a konyhafüggöny csíkot, amiből az eleje készült. Sokat gondolkodtam, hogyan tudnám felhasználni blúzhoz keresztben (ahogy valaki ablakán lehetett eredetileg), de egyik ötlet se volt életképes, végül elfordítottam 90 fokkal a szabáshoz.

V-kivágással és bevarrt ujjal készült, a háta és ujja vászon. A nyakkivágás, eleje széle és alja ferdepánttal szegett, a nyakkivágás ferdepántja megkötőben folytatódik. 

júl
8

Kandírozott gyömbér

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 1:12 pm

kandirozott gyomber.jpgHozzávalók: 30 dkg gyömbér, 17 dkg barna cukor, 2 dl víz, cukor a szóráshoz

Elkészítés:

A gyömbért alaposan meghámozom, kis kockákra vágom. Felforralom a vizet, egy csipet sóval együtt beleszórom a gyömbért, 15 percig főzöm, majd leszűröm.

Ezután szirupot készítek: a vizet a cukorral addig főzöm, amíg enyhén besűrűsödik, szálat húz az ujjaim között. Ekkor beleszórom a gyömbérkockákat, majd nagyjából 1 óra alatt opálosra forralom őket. Ha a szirup közben túl sűrű lesz, cukorral és kevés vízzel pótolom. Ha elkészült, lecsöpögtetem a szirupot, a gyömbért sütőpapírral bélelt tepsire borítom és megszórom cukorral. 1-2 nap alatt teljesen kiszárad. Majd kipróbálom a gyömbéres sütibe... A megmaradt sziruphoz mézet öntöttem, süti tetejére, teába jó lesz, de magában is finom.

Recept innen: http://www.origo.hu/tafelspicc/recept/20121203-kandirozott-gyomber.html.

jún
29

Kockás lenvászon nadrág

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

kockas len.jpgModell: Burda 2001/12, 130

Anyag: kockás lenvászon

A kockás flanell nadrág mintája szerint készült, otthonra: jó bő, egyenes szárú fazon, a jobb oldalon farzsebbel, gumis-megkötős derékkal (a gumi két végén kb 30 cm zsinór van). Hátul az egyik szárat toldani kellett.

 

 

 

 

jún
27

Fűzős elejű nadrág

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

fuzos kek.jpgModell: Burda 2001/5, 119.

Anyag: viszkóz-len vászon

Az anyag ideális(nak látszik) nyári nadrághoz: jó esésű, van benne egy kis elasztán is. Elöl ringlikbe fűzött szalag van, hátul zsebfedős, gombos zsebek, oldalt záródik cipzárral és szoknyakapcsokkal, a szára jó bő. Az eredeti mintához képest csak annyit változtattam, hogy övtartókat varrtam a derekára és a térdénél elöl bélés van.

 

 

jún
24

Kék cseppmintás ing

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

kek cseppmintas ing.jpgModell: Modell: Burda 2010/1, 133.

Anyag: batiszt

Nagyon megtetszett az anyag... A cseppmintás ing mintája szerint készült, azaz állógalléros, plasztronos, alatta hajtásokkal. A háta külön szabott vállrész alatt hajtásokkal bővül. Az ujján kézelő van hasítékkal. A plasztron és a gallér szélén kék szegély van.

 

 

 

 

 

 

jún
18

Almás-áfonyás sütemény

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 8:53 am

A jún. 15-i Berecz András előadásra szerettem volna valami gyors, egyszerű süteményt, amihez fel lehet használni az ősszel eltett reszelt almát és az anyukámtól kapott darált földi mandulát. Mivel egy üveg alma (leve nélkül) nem volt elég hozzá, kipótoltam egy kis áfonyával, amit pár nappal előtte kaptunk és maradt belőle egy kicsi. Sajnos elfelejtettem lefotózni, de nem valami dekoratív, viszont nagyon finom.

Hozzávalók:

A tésztához: 80 dkg hámozott, lereszelt alma, 20 dkg kék áfonya, 30 dkg liszt, 35 dkg cukor, 3 egész tojás, 1 púpozott teáskanál fahéj, kevéske citromlé, csipet só, 2 púpozott teáskanál sütőpor, 10 dkg darált egyiptomi földi mandula

A lisztet összekeverjük a sóval, fahéjjal, sütőporral és mandulával. Az egész tojásokat habosra keverjük a cukorral, hozzáadjuk a citromlevet. Hozzáadjuk a lisztet, simára keverjük, végül belekeverjük az almát és áfonyát. A masszát sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, és tűpróbáig sütjük 200 fokos sütőben.

Recept innen: http://mindmegette.hu/gyors-almas-dios-sutemeny.recept.

jún
4

Szürke bársony nadrág

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

szurke barsony.jpgModell: Burda 2003/3, 129.

Anyag: rugalmas pamutbársony

A kék kordbársony nadrág mintája szerint, de zseb nélkül készült.

 

 

 

 

jún
2

Gyömbérsör

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 10:32 am

gyombersor.jpgHozzávalók: 2 kiskanál gyömbérpor, 4-5 kanál méz, 3 citrom leve és héja, 1 csapott kiskanál porélesztő, 1 kiskanál cukor, 3 l víz

Elkészítés:

Az élesztőt és a cukrot beszórjuk egy pohár langyos vízbe és felfuttatjuk.
Közben a gyömbért lereszeljük, nagyobb kancsóba tesszük, ráöntjük a forró vizet, belereszeljük a citromok héját, belecsavarjuk a levüket, beleszórjuk a gyömbérport és belecsorgatjuk a mézet.
Jól összekeverjük, hozzáöntjük az élesztős vizet, és meleg helyre tesszük.
3-4 nap alatt kész van, de azért naponta párszor kevergessük meg.

Recept innen: http://www.mindmegette.hu/gyombersor.recept.

máj
31

Bordó bársony nadrág

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

bordo barsony.jpgModell: Burda 2003/3, 129.

Anyag: rugalmas pamutbársony

A kék kordbársony nadrág mintája szerint, de zseb nélkül készült.

 

 

 

 

 

máj
24

Batisztblúz madeiracsíkos ujjal

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

madeiras ujju bluz.jpgModell: Burda 2013/1. 138.

Anyag: batiszt

Raglánujjú, az ujja közepén madeiracsíkkal, alul gumi fogja össze, farkasfog díszíti. (Részben azért varrtam, hogy a szépséges madeira végre kikerüljön a fiókból.) A nyakkivágás ráncolt, szintén farkasfoggal, gumival. Az anyaga kicsit áttetsző, de mellények alá pont jó lesz.

 

 

 

 

máj
20

Virágos hálóing

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 10:32 am

haloing.jpgModell: Burda 2013/1, 138.

Anyag: dzsörzé

Térdig érő, raglánujjú fazon, nyakánál összehúzva. Az ujja közepén és alján ráncolással. A ráncolásokat kék fodros gumiszalag tartja össze és díszíti.

 

 

 

 

 

 

 

 

ápr
14

Túrós-krumplis pogácsa

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 6:11 pm

turos krumplis pogacsa_1.jpgHozzávalók:

A tésztához: 30 dkg vaj, 70 dkg liszt,7 g szárított élesztő, 50 dkg túró, 2 db tojás, 40 dkg főtt krumpli, 1 dl tej, 3 dkg só

Elkészítés: A krumplit melegen áttörjük és langyosra hűtjük. A langyos tejben kevés cukorral felfuttatjuk az élesztőt. A lisztet és sót összkeverjük, hozzáadjuk a többi hozzávalót és robotgép dagasztókarjával simára keverjük. 1-2 órát hűtőben pihentetjük. 3 cm vastagra nyújtjuk, pogácsaszaggatóval kiszúrjuk és felvert tojással megkenjük a tetejét. 200 fokos sütőben 25 percet sütjük.

Recept innen: http://www.mohakonyha.hu/2011/05/turos-pogacsa.html.

ápr
2

Húsvéti tojások 2013

Címkék: lakás | Szerző: marcsi72 | 9:57 am

himestojas2013.jpgAz idei hímes tojásokhoz nem volt festékem, ezért kipróbáltam néhány más anyagot. A lilát áfonyával teli vízben főztem, a sárgákat és zöldeket ételfestékkel színezett vízben. Néhányat céklaszeletek festettek rózsaszínre krumpliszínűre (soha többet). A kéket, pirosat és barnát cseréltem, liláért és zöldért. A minták mind üvegfesték kontúrozóval készültek, a Gyimesi írott tojások c. könyv és a Mesterségek Ünnepe honlap alapján.

már
21

Csavart mintás sál

Címkék: kötés | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

fekete sal.jpgModell: Novita 2013 tavasz, 40.

Fonal: Novita 7 Veljestä (gyapjú)

Mikinek készült, a fekete illik mindkét téli kabátjához. Az eredeti modell vastagabb fonalból készült, így 18 szemmel többre kezdtem, a két szélén az 1-1 sima szemet 6-6 szem rizskötéssel és 4-4 szem fordított kötéssel helyettesítettem.

 

 

 

 

 

 

 

 

feb
11

Tálas

Címkék: lakás | Szerző: marcsi72 | 2:23 pm

talas.jpg
Miki készítette a tálast, nyers fából és saját kútfőből :-), Malonyai Dezső: A magyar nép művészete I. kötete (Kalotaszeg) alapján. Poharak és tálak pereme adta az íveket, a meglevő tányérok, köcsögök és "bajszos" borosbögrék mérete a polcok magasságát. Még nincs kész, virágokat kellene festeni rá, de ki tudja, mikor jön el az a (szabad)idő... 

feb
5

Top huzatos irodába

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 9:32 am

bezs top.jpgModell: Burda 98/9, 130.

Anyag: rugalmas dzsörzé

Az irodában olyan hideg van, hogy a blúzok alá kell valami, ami lehetőleg nem látszik át (azaz nem fehér) és melegít. Ez a top a kék-fehér csíkos felső mintája szerint készült, oldalt és hátul karcsúsított, ujjatlan (és meleg). Az eredeti mintát 3-4 centivel meghosszabbítottam és a kerek nyakat V-kivágásra cseréltem. A karöltő és a nyakkivágás dzsörzé ferdepánttal vannak szegve.

 

 

 

 

jan
27

Zöld azsúros blúz

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 7:35 pm

zold azsuros bluz.jpgModell: Burda 2003/8, 111.

Anyag: azsúros batiszt

Régóta szerettem volna azsúros anyagot venni, de fehérben sehol nem találtam, végül (múlt nyáron) ezt a zöldet vettem meg.

Ez volt a várólista utolsó darabja, persze azóta van új lista :-)

Galléros, elöl gombos, elöl-hátul karcsúsított, a fehér madeira blúz fazonja szerint. A gomboláspánt fent kicsit szétválik, a gallér nem ér össze elöl. Az ujja kézelős.

 

jan
18

Farmering

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 10:16 pm

farmering.jpgModell: Burda 1999/2, 126.

Anyag: farmer

Hosszú és bő fazon, dísztűzésekkel, elöl fém patentokkal. Az ujja kétvarrásos, a háta a vállrész alatt két részből szabott.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

jan
1

Szaloncukrok 2012

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

 

szaloncukrok2012.jpgIdén is magunk csináltuk a szaloncukrokat, négyfélét:

narancsos-marcipános és aszalt gyümölcsös-fehércsokis

Ezeket tavalyelőtt készítettük először.

Idén kipróbáltuk a rumos-dióst is, ami eredetileg ugyanabban a cikkben volt. Igaz, hogy kellett még önteni hozzá rumot, a receptben megadott mennyiség nem bírta összetartani a sok diót.

A kókuszos is új recept, legalábbis nekünk.

A képen balról jobbra: rumos-diós, marcipános, aszalt gyümölcsös, kókuszos.

dec
30

Mézes zserbó

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

mezes zserbo.jpgMost sütöttem először ilyet, elég munkás volt megcsinálni, de finom lett. A krém enyhén citromos ízű, a lapok megpuhultak, egyedül a csoki lett kicsit vastag a tetején, törik.

Hozzávalók:

A tésztához: 6 dkg vaj, 50 dkg liszt,1 kk szódabikarbóna, 18 dkg cukor, 3 db tojás, 3 ek méz

A krémhez: 20 dkg vaj, 20 dkg porcukor, 1 citrom reszelt héja, 10 ek búzadara, 1 l tej, baracklekvár

A tetejére: 10 dkg étcsoki, 3 ek étolaj

Elkészítés: Gőz fölött kevergetve összeolvasztjuk a cukrot, a mézet, a vajat és a tojásokat. Langyosra hűtjük. A mézes keveréket a liszttel és a szódabikarbónával összegyúrjuk, egy kevés lisztet még adunk hozzá. Könnyen nyújtható, puha tésztát kell kapnunk. Fél órát pihentetjük. 4 cipóra osztjuk, kinyújtjuk. A sütőlapon megszurkáljuk kés hegyével, hogy ne hólyagosodjon fel a tészta. Sütőpapírral bélelt sütőlapon vagy tepsi hátlapján egyenként megsütjük világosbarnára. A tejből és a búzadarából tejbegrízt főzünk. Kihűtjük, közben néha megkeverjük. A vajat habosra keverjük a porcukorral és a citrom reszelt héjával. A vajas krémet összekeverjük a langyos tejbegrízzel. Az első lapot krém felével kenjük meg. Erre rakjuk a második lapot, amit megkenünk jó vastagon baracklekvárral. A harmadik lapot fehér krémmel kenjük meg, rátesszük az utolsó lapot. Gőz fölött felolvasztjuk az étcsokit, belekeverjük az étolajat és a tésztára simítjuk. Néhány óra alatt megpuhul.

dec
28

Vajkaramella

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

karamella.jpgElvileg szaloncukor lett volna ez is, de cukorka lett belőle (mintha nem lenne mindegy). Nem tökéletes, de nagyrészt omlós, nem túl kemény, se túl ragadós.

Hozzávalók: 7,5 dkg vaj, 1,5 dl tej, 2 dl sűrített tej, 45 dkg porcukor

Elkészítés: A hozzávalókat egy vastag falú edényben felforraljuk, közben néha megkeverjük, segítve a cukor olvadását. Lassú tűz felett addig főzzük, míg szép színt nem kap, besűrűsödik és jeges vízbe cseppentve a forró karamellből kemény kis golyót nem formál. Sütőpapírral bélelt, kisebb tepsibe öntjük. Miután megdermedt, vizes késsel tetszőleges alakúra, méretűre daraboljuk.

Recept innen: http://www.nosalty.hu/recept/vajkaramella

dec
2

Lila virágos ruha

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

lila ruha.jpgModell: Burda 2012 tavasz-nyár 8071.

Anyag: viszkóz

A kockás ruha mintája szerint készült, azaz mell alatt elvágott, a nyakkivágás gumis, derekán szűkítőkkel, lefelé bővülő szoknyarésszel és gumis rövid ujjal.

Tavaly vettem az anyagot, de akkor nem találtam olyan mintát hozzá, ami igazán tetszett volna.

 

 

 

 

 

 

 

nov
26

Fehér lenvászon blúz

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

feher lenbluz.jpgModell: Burda 2001/7, 114.

Anyag: lenvászon

A szabásminta eredetileg egy nyári ruháé, ráadásul eggyel kisebb méretben volt csak, így elbíbelődtem egy ideig az átalakításokkal, de megérte...

Kihajtós gallérja van, elöl és hátul szabásvonalvarrással, elöl gombos (szarvból készült gombokat vettem hozzá).

Szabáskor kiderült, hogy sokkal kevesebb az anyag, mint amire emlékeztem, venni kellett még az ujjához. Mivel az új anyag fehérebb, mint a régi, először kimostam a már összevarrt többi részt fehérítőporral, így már nem ütött el.

nov
21

Somlói galuska

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

somloi.jpgNemrég eszembe jutott, milyen jó lenne egy kis igazi somlóit enni...

Recept: tutireceptek.hu 
A belinkelt recepttől pár dologban eltértem:

- minden piskótában van egy csipet sütőpor a lisztbe keverve

(először a tojásfehérjét egy csipet sóval kemény habbá verem robotgéppel, bele a cukrot, aztán egyesével a tojások sárgáját, végül evőkanállal a sütőporral (kakaóval/dióval) elkevert lisztet)

- miután az első kakaós piskóta papírvékony és száraz lett, sütöttem még egyet: 3 tojás, 3 kanál cukor, 2 kanál liszt, 1 kanál kakaópor

nov
20

Ráncolt elejű virágos blúz

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

viragos batiszt.jpgModell: Burda 2006/2, 135.

Anyag: batiszt

Annyira megtetszett az anyag, hogy nem bírtam otthagyni a boltban...

A fehér ráncolt elejű blúz mintája szerint készült, hosszú ujjú, hátul szűkített, V-nyakú blúz érdekes gallérral.

 

 

 

 

 

 

 

nov
18

Zöld virágos ruha

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

zold ruha.jpgModell: Burda 2012 tavasz-nyár 8071.

Anyag: viszkóz

A kockás ruha mintája szerint készült, azaz mell alatt elvágott, a nyakkivágás gumis, derekán szűkítőkkel, lefelé bővülő szoknyarésszel és gumis rövid ujjal.

Ennek az anyaga is tavaly óra várt a sorára, elvileg nyárra kész lett volna, de végül jövő nyárra marad.

 

 

 

 

 

 

nov
14

Kék kockás blúz

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

kek kockas.jpgModell: Burda 1997/8, 123.

Anyag: hímzett batiszt és pamutdzsörzé

A piros kockás ing mintája szerint készült, azaz galléros, elöl gombos, hátul karcsúsított. Mivel nem volt elég anyagom, a hátát több helyen is toldani kellett. Az ujja dupla, egy pici (inkább jelképes) részt a kockás anyagból, az alatta levő hosszú ujjat és a belső nyakpántot egyszínű dzsörzéből varrtam.

 

 

 

 

 

nov
13

Pizza

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

pizza.jpgMiki sütötte, rögtön egy egész tepsivel, nehogy éhen maradjunk...

Hozzávalók:

40 dkg finomliszt, 2.5 dkg élesztő, 1 dl tej, 0,5 dl olaj, 1 tk só, 1 tk cukor, 1 bögre (kb. 2 dl) langyos víz

Az élesztőt felfuttatjuk a cukros langyos tejben. A lisztet egy tálba szitáljuk, ráöntjük az olajat, a felfuttatott élesztőt, hozzáadjuk a sót és annyi vizet, hogy kelt tészta állagú tésztát kapjunk. Ha jól összeállt, -nyugi, ez csak pár perc-letakarjuk és egy fél órán át pihentetjük. Utána kiolajozott tepsibe kézzel belenyomkodjuk. A tésztára házi sűrített paradicsomot, arra sót, borsot, oreganót, sonkaszeleteket, tölcséres rókagombát, (+ a felére még házikolbaszt is), ezekre mozzarella sajtot, majd reszelt (ementáli) sajtot teszünk. 200 fokon 25 percig süjtük.

Alaptészta recept innen: http://www.tutireceptek.hu/pizza-alapteszta-hazilag

nov
12

Kapusznyika

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

 Miki nagymamája gyakran csinált ilyet, most ő csinálta, először, de nem utoljára :-)

kapusznyika.jpgHozzávalók:

1/2 kg liszt, 1 kg fehér káposzta, 3 tojás, 1 csapott teáskanál só, 2 dkg élesztő, 2.5 dl tej (ebből 1 dl az élesztő felfuttatásához kell), bors, pirospaprika, barna cukor

A tetejére:
1 tojás felverve

Elkészítés:
Töltelék: A káposztát megmossuk, kettévágjuk és kivágjuk a torzsáját, hogy ne legyen keserű és kemény. Lereszeljük, kevés zsíron és vízen pároljuk kb 1 órát lefedve, adunk hozzá jó sok sót, borsot, pirospaprikát és kb 2 ek barna cukrot is.

Tészta: A lisztet összegyúrjuk a tojásokkal, a tejjel, a tejben megfuttatott élesztővel, majd 1 órán át kelesztjük. Kis cipókat csinálunk a tésztából, ezeket külön - külön kerekre kinyújtjuk kb. 1/2 cm vastagságúra. A káposztából a kör egyik felére halmozunk egy - egy adagot, a tészta másik felét ráhajtjuk a szélét ujjheggyel lenyomkodjuk (nehogy kitüremkedjen a töltelék).
Tepsire rakjuk, villával megszurkáljuk, felverjük a tojást, és ezzel megkenjük a tésztákat és előmelegített sütőben 20 - 25 perc alatt aranybarnára sütjük a kapusznyikákat.

Recept innen: http://www.tutireceptek.hu/kapusznyika

nov
9

Batiszt tunika

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

batiszt tunika.jpgModell: Burda 2006/5, 130.

Anyag: hímzett batiszt

Ulmban (Németország) vettem az anyagot, összeszedve azt a pár német szót, amit tudok...

Elöl hosszú hasíték van, ami szoknyakapcsokkal záródik, oldalt enyhén karcsúsított, alul hasítékkal. Az aljára és az ujja szélére az anyag cakkosan hímzett szélét használtam.

 

 

 

 

nov
5

Tölcséres rókagomba pite

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 1:31 pm

Ősszel sok tölcséres rókagombát (finnül suppilovahvero) szedtünk Mikivel, a fagyasztóban még van belőle pár kiló. Szerettem volna egy részéből pitét sütni és persze a finneknek van sok ilyen receptjük a neten, ez tetszett a legjobban...

Hozzávalók: 1 adag mirelit levelestészta (38 dkg), 1 ek vaj vagy olaj, 1 liter tölcséres rókagomba, 2 vöröshagyma, 1/2 kk só, 1/3 kk fehérbors, petrezselyemzöld, 1/2 fenyőmag, 2 dl tejföl, 1 tojás

Kivajazunk egy kerek (25-30 cm átmérőjű) piteformát, kibéleljük a felengedett tésztával. A tojást felverjük és összekeverjük a tejföllel. A hagymát apróra vágva megpirítjuk a vajon és megpároljuk rajta a gombát, míg elfövi a levét. Megfűszerezzük és belekeverjük a fenyőmagot (mivel nem volt otthon, kihagytam), rátesszük a tésztára. A tetejére öntjük a tojásos tejfölt és előmelegített sütőben, 200 fokon sütjük kb 30-40 percig, míg átsül.

Sajnos fotó nincs, nem nézett ki jól felvágva, de ízlett mindenkinek.

Recept innen:  http://www.myllynparas.fi/portal/suomi/kuluttajat/reseptit/suolaiset_leivonnaiset/piirakat/suppilovahveropiirakka/

nov
2

Chilis csoki álom

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

csilis csoki.jpgHozzávalók:

10-12 dkg keserű kakaópor (a kakaó minőségétől függően), 15 dkg vaj, 30 dkg kristálycukor, 12 dkg liszt vagy lisztérzékenyeknek ugyanennyi darált mandula vagy dió, 6 tojás, 1 dl olaj, 2 tk vanília aroma, 1/2 tk chilipor

Tálaláshoz: natúr joghurt, fahéj

Sütőpapírral kibélelünk egy közepes méretű sütőformát, kerek tortaformánál 24 cm-est.

Egy edénybe beletesszük a vajat, felolvasztjuk, elhúzzuk a tűzről, majd belekeverjük a kakaóport. Jöhet a chili óvatosan adagolva. Kóstolgassuk közben, akkor jó, ha nem érezzük kifejezetten az ízét, mert az majd a sülés közben jön elő. Egy tálban géppel összekeverjük a lisztet, a kristálycukrot, a tojásokat, az olajat és a vaníliaaromát. Ehhez hozzáadjuk a kakaós masszát, homogénre keverjük, majd a tepsibe öntjük.
180 fokon előmelegített sütőben 30 percig sütjük. Tűpróba! Ez nem olyan krémes - ragacsos fajta, mint a brownie-k általában - bár lehet olyanra is sütni, ha előbb kivesszük a sütőből.
Joghurttal megcsorgatva, fahéjjal megszórva, még melegen tálaljuk.
Nekem a joghurt fahéjjal nem igazán jött be, talán csak joghurttal jobb lesz. Ki lehetne próbálni joghurt helyett vaníliafagyival is...

Recept innen: http://www.nosalty.hu/recept/chilis-csoki-alom

okt
28

Almalé

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 9:46 am

almale.jpgA szeptemberben kapott almából a dzsem mellett készült almalé is. Nem mertem addig feltenni ide, míg meg nem kóstoltuk.

Hozzávalók: 2 kg alma, cukor, víz, tartósítószer (nátrium-benzoát).

Elkészítése: Az almát megmossuk, feldaraboljuk, gyümölcscentrifugával kipréseljük a levét. Ugyanannyi vizet mérünk ki, mint az almalé és literenként 30 dkg cukrot feloldunk benne. Hozzáadjuk az almaléhez és 75-80 fokra felmelegítjük, 15 percig ezen tartjuk. Tiszta, forró üvegekbe töltjük (teljesen színig), a tetejére késhegynyi tartósítószert teszünk és szárazdunsztba tesszük egy napra. Hűvös helyen tároljuk.

Tudom, hogy rosszul hangzik, hogy cukros vízzel rontjuk el az almalevet, de így nagyon finom lett, nem túl tömény és jól kijön az alma íze.

Sajnos nem tudom, hol találta Miki a receptet, azt hiszem, valami fórumban. Ha megtalálom (vagy megtalálja ő), kirakom a linket ide.

okt
23

Citromfelfújt

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 8:52 am

citromfelfujt.jpgHozzávalók: 110 g vaj, 230 g cukor, 2 citrom leve és reszelt héja, 4 nagy tojás, 110 g liszt, 2 tk sütőpor, 570 ml tej

Elektromos habverővel habosra keverjük a puha vajat a cukorral és a citromhéjjal. Belekeverjük a tojások sárgáját, a lisztet, majd a tejet is, végül pedig a citromlevet.

A tojás fehérjét habbá verjük és apránként beleforgatjuk a citromos masszába. Kivajazott sütőformácskákba töltjük, a formákat egy mély tepsibe rakjuk, betesszük a 180 fokos sütőbe és forró vizet töltünk a tepsibe úgy, hogy a formák 2/3-áig érjen. 30-35 percig sütjük.

Sajnos a fotó akkor készült, amikor már kihűlt és összeesett, de így is finom volt.

Recept innen: http://mamihami.blogspot.fi/2012/02/lemon-curdy-pud.html

okt
2

Almadzsem

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 8:58 am

almadzsem.jpgKaptunk 20-30 kiló almát, 3 kilóból dzsem készült. Megkóstoltuk és mivel jól sikerült, íme egy kép és a recept.

Hozzávalók: 1 kg alma, 60 dkg cukor, 1,5 dl víz, 1 citrom reszelt héja, kevés fahéj, szegfűszeg, tartósítószer (nátrium-benzoát).

Elkészítése: Az almát megmossuk, meghámozzuk, magházát eltávolítjuk, és lereszeljük. Főzőedénybe tesszük. Meglocsoljuk a vízzel, és reszelt citromhéjjal, kevés fahéjjal és szegfűszeggel ízesítjük.

Lassú tűzön forraljuk 20 percig. Hozzáadjuk a cukrot, a citrom levét, majd állandó keverés mellett 25 percig nagy lángon főzzük. Ha kellő sűrűségű lesz, üvegekbe töltjük, a tetejére tartósítószert szórunk, s ha langyosra hűlt, lezárjuk.

Recept innen: http://www.receptbarlang.hu/index.php/befozesalso/58-almadzsem-recept

aug
28

Szilvásgombóc

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 8:32 am

szilvasgomboc.jpgMiki türelmét dicséri...

Hozzávalók: 60 dkg krumpli, 15 dkg liszt, 1 ek búzadara, 2 dkg zsír, 1 tojás, só, 1/2 üveg szilvabefőtt (magvalt), fahéj, zsemlemorzsa

Héjában megfőzzük a krumplit, megpucoljuk, áttörjük. Összegyúrjuk a zsírral, liszttel, grízzel,enyhén felvert tojással és sóval. 1/2 cm vastagra kinyújtjuk, 6x6 cm-s kockákra vágjuk. Minden kocka közepébe teszünk fél szem szilvát, aminek a vágott felére egy kiskanál fahéjas cukrot rakunk. A tészta sarkait összefogva gombócokat formázunk belőle, sós vízben megfőzzük. Leszűrjük és pirított zsemlemorzsában megforgatjuk.

Recept innen: Horváth Ilona: Szakácskönyv, Vincze kiadó

aug
13

Mentás bazsalikomszörp

Címkék: konyha Címkék | Szerző: marcsi72 | 10:30 am

szorp.jpgKapolcson kóstoltuk meg a bazsalikomszörpöt, gyorsan vettünk is egy üveggel. 2012-ben csináltuk meg először (ez van a képen), ekkor még az erkélyen termett vörös és citromízű bazsalikomból. Vettünk hozzá egy csokor mentát és a barátaink kertjéből kaptunk még pár szálat.

Azóta már a kertben termesztjük a bazsalikomot és a mentát is.

Hozzávalók:

60 dkg bazsalikomlevél, 15 citrom, 6 csokor menta, 9 kg cukor, 16 l víz, nátrium-benzoát

A bazsalikom és menta leveleit leszedjük, a szárát kidobjuk. A vizet felmelegítjük 50 fokra, beletesszük a bazsalikomot és a mentát, 15 percig ezen a hőfokon tartjuk, utána kiszedjük és pesztóhoz felhasználhatjuk. A cukrot beletesszük a lébe és addig melegítjük, amíg feloldódik. Utána beleöntjük a citromok levét és üvegekbe töltjük. A tetejükre egy késhegynyi nátrium-benzoátot teszünk, lezárjuk és dunsztban hagyjuk kihűlni.

Eredeti recept innen: http://ritmusakonyhaban.blog.hu/2012/06/26/mentas_bazsalikomszorp 

A legutóbbi adag (2023 augusztus) ennyiből készült: 441 g bazsalikom, 256 g menta, 10 db citrom, 6.6 kg cukor, 11.5 l víz, kevés nátrium-benzoát

júl
31

Mama-ruhák

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

mama ruha 2.jpgmama ruha 1.jpg
Modell: egy régi ruha

Anyag: pamut

Azonos szabásminta alapján, nagymamám 84-ik születésnapjára készült mindkét ruha. Az egyik klasszikus kartonanyag, a másik nagyon vékony vászon, kékfestő-szerű mintával, de nem az a minőség. 

A szabásmintát egy régi ruhájáról vettem le évekkel ezelőtt: V-kivágású, bevarrt ujjú, lefelé enyhén bővülő fazon, elöl két rávarrt zsebbel. A zseb szélére (illetve kicsivel alá) és a nyakkivágás széléhez közel varrtam rá fehér pamutcsipkét, hogy kicsit feldobjam. Remélem tetszeni fognak neki és hordani is fogja őket.

júl
26

Kockás ruha

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

kockas ruha.jpgModell: Burda 2012 tavasz-nyár 8071.

Anyag: kockásan szövött krepp batiszt

Mell alatt elvágott, raglánujjú, a nyakkivágás és az ujja alsó széle gumis. A szoknyarész lefelé bővül, szűkítőkkel, baloldalt cipzárral készült.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

júl
21

Áthajtós top

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

narancs top.jpgnarancs top_1.jpg

Modell: Burda 2001/5, 113A.

Anyag: lenvászon

Nagyon megtetszett a színe, de mivel jó drága anyag, csak egy ujjatlan felsőre elég anyagot vettem belőle. Áthajtós, saját anyagából készült megkötővel záródik oldalt, ami hátul végigmegy a derékrészen. A válla kicsit szélesített. Az elején belülre varrtam patentot, hogy ne nyíljon (annyira) szét...

Miután kiderült, hogy az eredeti fazon hordhatatlan, átalakítottam idén nyárra: az áthajtós részeket levágtam, helyette gomboláspánt van. Mivel így mély a kivágás, az eredeti megkötőpántokat a felső gomb fölé varrtam, masnira kötve díszít és takar.

júl
16

Petrezselyemleves sajtgaluskával

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

petrezselyemleves.jpgAz erkélyen termett isteni finom petrezselyemzöldhöz kaptam ezt a receptet. Sajnos a fotón nincs benne sajtgaluska, előbb elfogyott, minthogy lefotózhattam volna... 

Hozzávalók: 5 szál zöldhagyma, 5 dkg vaj, 2 ek. liszt, 8 dl húsleves, 3 csokor petrezselyem, 2 dl tejszín, 1 ek. citromlé

Sajtgaluskához:

2 ek vaj, 5 dkg. liszt, 5 dkg reszelt sajt, 1 tojás, 1 csipet reszelt szerecsendió.

Először a galuskával kezdtem. A vajat, 80 ml vízzel felforraltam. Hozzáadtam a lisztet, és a sajtot, csomómentesre kevertem. A tűzről levéve, belekevertem a tojást, sóval, borssal, szerecsendióval ízesítettem, félretettem pihenni. A hagymákat karikára vágtam, a felhevített vajon megpirítottam, megszórtam a liszttel, majd felöntöttem a húslevessel. Amikor felforrt, hozzáadtam a felaprított petrezselymet és a tejszínt. Sóval, borssal, citromlével ízesítettem, összeforraltam pár percig, a tűzről levéve leturmixoltam. A galuskákat külön forró sós vízbe szaggattam, kis lángon 4-5 percig készre főztem. Forró levessel tálaltam.

Recept innen: http://martyhobby.blogspot.fi/2012/04/petrezselyemleves-sajtgaluskaval.html

júl
11

Fehér ráncolt elejű blúz

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

rancolt eleju bluz.jpgModell: Burda 2006/2, 135.

Anyag: hímzett batiszt

Könyékig érő ujjú (nem volt több anyagom), hátul szűkített, V-nyakú blúz érdekes gallérral, hímzett, gyűrt batisztból. Az eleje közepe külön szabott, a gomboláspánt mellett az anyag kicsit ráncolt. A háta szűkítőket kicsit beljebb vettem, így nem buggyos hátul. Az ujja végén hasíték van.

 

 

júl
6

Fehér madeira blúz

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

madeira bluz.jpgModell: Burda 2003/8, 111.

Anyag: hímzett batiszt

Galléros, elöl gombos, elöl-hátul karcsúsított, rövid ujjú (túl kevés anyagot vettem). A gomboláspánt fent kicsit szétválik, a gallér nem ér össze elöl. A háta két darabból van szerencsére, így könnyű volt próba után beszűkíteni. 10 centivel rövidebb lett végül, mint az eredeti hossza, így jobban mutat kívül hordva. Az oldalhasítékot is magasabbra vettem.

 

 

jún
30

Csíkosan szövött ing

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

csikosan szovott ing.jpgModell: Burda 2002/5, 115.

Anyag: lenvászon

A narancssárga ing mintája szerint készült, a fehér nadrág maradék anyagából. Sajnos kicsit kevés volt az anyag, így nem tudtam olyan hosszú ujjat csinálni, amilyet szerettem volna, sőt az egyik ujja hosszában két darabból készült... Ezen is csontgombok vannak.

 

 

 

 

jún
25

Feketeerdő fagyi

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 12:31 pm

feketeerdo.jpg

Hozzávalók: 35 dkg magvalt meggy (pl befőtt), 14 dkg cukor, 67 dkg vaníliás joghurt, 1 kk citromlé, 1/4 kk mandulaaroma, 9 dkg étcsoki

A cukrot a meggyel addig keverjük, míg feloldódik, hozzáadjuk a joghurtot, mandulaaromát és citromlevet.

A hűtőben tartjuk legalább 3 órán át. Az étcsokit durvára vágjuk és szintén a hűtóbe tesszük. A joghurtot a fagyigépben elkészítjük, amikor majdnem kész, hozzáadjuk a csokit és még egy percet kevertetjük.

Recept innen: Peggy Fallon: Ice cream and frozen desserts, DK

jún
20

Piros kockás blúz

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

piros kockas bluz.jpgModell: Burda 1997/8, 123.

Anyag: gyűrt, kockásan szövött batiszt

Galléros (nyakpánttal), elöl gombos, hátul karcsúsított. Mivel itt sem volt elég az anyag, rövid ujjúra csináltam. Amikor majdnem kész lett, láttam, hogy totál férfiingnek látszik, ezért raktam a gallérjára és az ujjára keskeny (pamut)csipkeszalagot.

 

 

 

 

 

jún
11

Virágos blúz

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 8:53 pm

viragos bluz.jpgModell: Burda 2003/8, 104.

Anyag: batiszt

A virágos ruha maradékából készült, ez a 4. a várólistából. Széles nyakpántos gallérja, kézelős hosszú ujja van, karcsúsított, elöl végig gombos.

 

 

 

 

 

 

 

jún
5

Cseppmintás blúz

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 12:00 am

Modell: Burda 2010/1, 133.

Anyag: pamutvászon (karton)

Nagyon megtetszett ez a fazon, így feláldoztam az egyik anyagomat, amit a népi szoknyákhoz vettem.

Állógalléros, plasztronos, alatta hajtásokkal. A háta külön szabott vállrész alatt hajtásokkal bővül. Az ujján kézelő van hasítékkal. A plasztron és a gallér szélén lila szegély van, most csináltam ilyet először. Bevarrni sokkal könnyebb volt, mint megtalálni boltban...

 

 

 

máj
31

Rántotthús-torta

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 9:38 am

Egy barátunk születésnapjára készült, nagyon tetszett neki :-)

Azért kapott ilyet, mert nem szereti az édességet és a süteményeket, rántott húst sült krumplival viszont bármikor szívesen eszik.

Így készült (csoportmunkában): 1 tortilla lap, rajta két szelet rántott hús, még kétszer ugyanez, végül a tetejére egy tortilla és a dísz: ketchup csík körben, L és X betűk, plusz két kerek lap kivágva nyers krumpliszeletből, olajban megsütve. A tálca szélén körben szintén sült krumpli van.

máj
23

Narancssárga blúz

Címkék: varrás | Szerző: marcsi72 | 8:03 pm

Modell: Burda 2007/10, 117.

Anyag: hímzett batiszt

Mivel a szabásminta csak eggyel kisebb méretben volt, ki kellett szélesíteni (összesen 4 cm-rel, körben), persze hosszabbítani is kellett, a szokásos 3 centivel.

Állógalléros, elöl kb derékig gombos, mellette két-két hajtással, amik a gomboláspánt aljáig le vannak tűzve. Egy-egy ugyanilyen hajtás van a hátán is. Az ujja kézelő helyett két gombbal "záródik". Eredetileg háromnegyedes ujja volt, de így praktikusabb az irodában a jegesmedvék között :-)

máj
17

Mosószer házilag

Címkék: lakás | Szerző: marcsi72 | 2:02 pm

Háziszappanból: 35 dkg háziszappant lereszelünk, 2 l vízben felfőzzük, míg feloldódik. Merülőmixerrel simára keverjük, hozzákeverünk még 3 l vizet és 2 dl mosószódát (elhagyható). Ha langyosra hűlt, zárható műanyag dobozba tesszük.

Babaszappanból: egy babaszappant lereszelünk a legnagyobb lyukú reszelőn, kb 1 liter forrásban levő vizet ráöntünk és tűzhelyen addig melegítjük, míg feloldódik a szappan. Hozzáöntünk 2 liter forró vizet és merülőmixerrel simára keverjük. Hozzáadunk 1/4 l mosószódát és merülőmixerrel ismét simára keverjük. Ha kihűlt, zárható műanyag dobozba tesszük.

Recept innen: http://tisztitoszerhazilag.blogspot.com/

ápr
25

Pasha

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 11:02 am

A pasha egy hagyományos finn húsvéti édesség, hasonlít gyerekkorunk mazsolás-vaníliás krémtúrójához. Mivel szeretjük Mikivel és máskor nem lehet kapni készen, kipróbáltuk a finn kolleganőm anyukájának receptjét. Az eredeti nekem túl tömény lett, de aztán fele annyi cukrot és vajat tettem bele, az eredeti meggy helyett mazsolát, így már sokkal jobb :-)

Hozzávalók: 10 dkg vaj, 1 dl cukor, 2 tojás sárgája, 40 dkg krémtúró, 1 kk vaníliás cukor, 1/2 citrom leve, 1 ek darált mandula (elhagyható), 2 ek mazsola, 1 dl habtejszín.

A vajat megpuhítjuk, kikeverjük a cukorral (robotgéppel). Hozzáadjuk a többi anyagot (a tejszín kivételével). A tejszínt habbá verjük, óvatosan hozzákeverjük a többihez és hűtőbe tesszük egy időre (a tetejére egy szem mandulát raktam dísznek).

ápr
19

Kék gyöngyházas pulóver

Címkék: kötés | Szerző: marcsi72 | 8:48 am

gyongyhazas pulover.jpgModell: Moda 2010/2, 28.

Fonal: Sublime Bamboo Pearls (bambusz-gyöngyház)

Különleges fonal, nagyon lágy esésű és a lényeg, hogy valahogyan belecsempésztek 25% (porított?) gyöngyházat, aminek nem tudtam ellenállni. Sima kötésű, az elején V alakú szaporítással, amitől kámzsaszerű nyaka lett. Az alján és a kézelőjén keskeny patentminta van.

Van még ilyen fonalam sötét rózsaszínben is, egyszer majd elkészül...

 

ápr
15

Mentás peszto

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 4:07 pm

Hozzávalók: 1 csokor menta, 1 csokor bazsalikom, 2 ek fenyőmag, 1 kis gerezd szétnyomott fokhagyma, 3-4 ek olívaolaj, egy csipet só

A hozzávalókat turmixban egyenletes péppé keverjük. Jól illik birkahúshoz, csirkéhez és főtt tésztához.

 

ápr
14

Rakott cukkini

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 11:20 am

Hozzávalók: 1 nagy cukkini (kb 70 dkg), 20 dkg kecskesajt, 2 ek peszto, egy csipet bors, 3 ek reszelt parmezán

Felszeleteljük a cukkinit és a kecskesajtot (kb 1/2 cm vastagra) és a cukkiniszeletekre vékonyan pesztot kenünk. Egy kis tűzálló tálba rakjuk felváltva a cukkini- és a kecskesajt szeleteket ferdén (mi laposan, rétegezve raktuk). A tetejére szórjuk a borsot és a parmezánt, 225 fokos előmelegített sütőben kb 25 percig sütjük.

Recept innen: Yhteishyvä Ruoka 4.12

ápr
13

Csokis süti

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 10:09 am

csokis suti.jpgHozzávalók: 20 dkg vaj, 40 dkg cukor, 3 tojás, 30 dkg liszt, 3 kk sütőpor, 1 kk só, 2 ek kakaópor, 1.5 dl tej, 1 kk vaníliaaroma, 12.5 dkg étcsoki

170 fokra előmelegítjük a sütőt, egy 25 cm átmérőjű gyűrű alakú tortaformát kivajazunk (én szögletes formában sütöttem). Kikeverjük a puha vajat a cukorral, hozzáadjuk a tojásokat egyenként és a vaníliaaromát, tovább keverve. Összekeverjük a lisztet, sütőport, sót és kakaót, majd a tejjel és az olvasztott (vagy reszelt) csokival felváltva a vajhoz adjuk. 55-60 perci sütjük, amíg nem tapad tészta a beleszúrt hústűre. A formában hagyjuk hűlni 10 percig.

Recept innen: Jennifer Donovan: Suklaa (H.F.Ullmann 2008), 103. recept

ápr
12

Csokis mentás keksz

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 2:55 pm

Hozzávalók:

10 dkg cukor, 7.5 dkg liszt, 1/2 kk sütőpor, egy csipet só, 3 ek kakaópor, 2.5 dkg puha vaj, 1 tojás enyhén felverve, 1 kk vaníliaaroma, porcukor, 1/4 kk borsmentaaroma

A lisztet, kakaóport, sütőport és sót összekeverjük, hozzáadjuk a többi hozzávalót, robotgéppel simára keverjük. 30 percig pihentetjük a hűtőben, majd diónyi golyókat formázunk belőle. Porcukorba forgatjuk és sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk egymástól kb. 10 centire. 180 fokra előmelegített sütőben 10-12 percig sütjük.

Recept innen: Jennifer Donovan: Suklaa (H.F.Ullmann 2008), 171. recept (az eredeti recept borsmenta aroma nélkül)

ápr
11

Fonott kalács

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 2:51 pm

Miki első fonott kalácsa, szerinte nagyon finom kenyér helyett, kolbásszal vagy sonkával...

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 10 dkg vaj, 2 ek kristálycukor, 2 dkg élesztő, 2 tojás, 3 dl tej, só, 5 dkg mazsola

Az élesztőt morzsold össze, majd fél deci langyos tejjel keleszd 5 percig. Ezután a liszttel, a cukorral, a langyos tejjel, a vajjal, a tojásokkal és egy csipet sóval dolgozd össze, végül add hozzá a mazsolát is. Akkor jó, ha sima, hólyagos.
A tetejét liszttel szórd meg, konyharuhával takard le, és hagyd megkelni. Ezután borítsd lisztezett gyúródeszkára, és oszd fel három darabra, majd sodorj belőlük hurkákat. A szálakat fond össze, és tedd egy kivajazott-kilisztezett tepsibe. A tetejét kend meg kicsit felvert tojással, és hagyd kelni még 20 percet. Ha megkelt, újra kend be tojással, és előmelegített sütőben süsd 45 percig közepes hőfokon.

Recept innen: http://www.femina.hu/recept/kalacs

ápr
10

Nagymama almatortája

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 2:56 pm

almatorta.jpgMost először próbáltam ki ezt a receptet, ízlett mindenkinek. Kevert tészta, félbevágott almák vannak belenyomva, sütés után a tetejére baracklekvárt kellett kenni.

Hozzávalók: 20 dkg finomliszt, 2 tojás, 9 dkg kristálycukor, 12 dkg vaj, 4 alma, 1 dl tej, 1 citrom, 2 ek sárgabaracklekvár, 1 csomag sütőpor, 1 csipet só
A puha vajat habosra keverem a cukorral meg a citrom reszelt héjával. Egyenként hozzáadom a tojásokat, mindegyikkel alaposan kikeverem. A krémbe apránként belekeverem a lisztet, a sütőport, a sót és a tejet. A tésztát kivajazott, kilisztezett, 24 cm átmérőjű formába simítom. Az almákat meghámozom, félbevágom, a domború felüket kockásan beirdalom. Citromlével meglocsolom, és a vágott felükkel lefelé a tésztába nyomkodom. A tortát 170 fokra előmelegített sütőben 40-50 percig, tűpróbáig sütöm. A baracklekvárt megmelegítem, és a süteményre kenem. Az almatortát melegen tálalom, jól illik hozzá a vaníliasodó.

Recept innen: http://www.videkize.hu/nagymama_almatortaja

ápr
9

Húsvéti tojások 2012

Címkék: lakás | Szerző: marcsi72 | 12:13 pm

Idén Krisztánál készültek a hímes tojások, a tojástartók és Lajoska.

Elég vegyes módszerrel sikerült a tojásokat megfesteni: tavalyi tojásfesték, ételfesték és természetes anyagok is besegítettek. Vittem kipréselt áfonya- és céklalevet, de nem működött a dolog, hiába főztem bennük a tojásokat.

Száradás után először néhány kisebb foltot és vonalat ragasztóval kentem be, arany csillámport szórtam rá. Száradás után lefújtam a maradék csillámot és üvegfesték kontúrozóval rajzoltam a többi vonalakat és pöttyöket. Kontúrozóból sajnos csak feketét tudtam venni, ezenkívül használtam a tavalyi aranyszínűt, amivel nem lehetett olyan szép vékony vonalakat húzni, mint a feketével. A bal alsó tojáson a Hold és egy boszorkány van, körberagasztva fekete flitteres szalaggal.

Színek:

  • barna: vöröshagyma héja
  • zöld és kék: tojásfesték (a zöldbe besegített egy kis ételfesték is)
  • liláspiros: piros ételfesték, tojásfesték és lilahagyma héja
  • sárgásbarna: vöröshagyma héj + sárga ételfesték.

A tojástartók dekorgumiból készültek, egy Sinooperi-s füzetben volt a sablon, amit Miki kicsit kisebbre vett, hogy két tartó jöjjön ki egy lapból. A szemeket és a vonalakat kontúrozóval húztam. Az eleje össze van ragasztva olyan szűkre, hogy ne potyogjon ki a tojás.

ápr
8

Lajoska

Címkék: lakás | Szerző: marcsi72 | 11:21 am

Lajoska húsvétra készült, remélem, tetszeni fog a címzettnek :-)

A teste műanyag tojás, a feje sytrox golyó, mindkettőt Miki festette zöldre óriási türelemmel. A szeme készen vett, a többi része dekorgumiból készült. Most használtam először, nagyon egyszerű vele dolgozni, könnyű vágni, jól ragad stb. A lábait úgy állítottam be, hogy megálljon rajtuk, de a biztonság kedvéért ragasztottam a fekene alá egy kis dekorgumi lapocskát.

ápr
4

Hajnidakeksz

Címkék: konyha | Szerző: marcsi72 | 3:58 pm

hajdinakeksz.jpgA receptet a névadótól, azaz Hajnitól kaptuk.

Hozzávalók:

100 g reszelt sajt (ementáli), 100 g puha vaj, 4 dl hajdinapehely, 1/2 teáskanál só, 1/2 teáskanál szódabikarbóna, 1 dl kefír (piimä), ízlés szerint fűszer: bazsalikom, oregánó, majoranna

Az alapanyagokat összekeverjük, evőkanálnyi kupacokat rakunk a tepsibe, amiket
kicsit lelaposítunk.

200 fokon kb. 8 percig sütjük.

süti beállítások módosítása